Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Japánban elkezdődött hétfőn a 65 év felettiek koronavírus elleni oltása az országban eddig egyedül jóváhagyott Pfizer–BioNTech-oltóanyaggal, szakértők szerint azonban a fiatalabb korosztályok beoltása még hónapokig elhúzódhat.

  • Szombaton 4,63 millió dózisnyi vakcinát adtak be az Egyesült Államokban, ami rekordot jelent. Amint azt itt bővebben megírtuk, erre a jelek szerint nagy szükség van, mivel a kórházban kezeltek száma egyre gyorsabban nő, közöttük pedig egyre több a fiatal felnőtt is. 

    Dr. Vivek Murthy amerikai főorvos az alábbi, két lépésből álló megoldást javasolta a helyzetre:

    Egy: oltassák be magukat, amint csak lehet. Kettő: biztassák ugyanerre az őket körülvevő személyeket.

  • Hétfőn nulla órakor Csehországban megszűnt a koronavírus-járvány miatt tavaly október elejétől tartó szükségállapot. A járvány terjedésének enyhülése miatt ugyanis a cseh kormány már nem kérte a meghosszabbítását a parlamenttől. A járvány elleni küzdelem keretét ezentúl az ilyen alkalmakra megalkotott pandémiatörvény fogja meghatározni.

  • 142, a koronavírus elleni vakcinák valamelyikével teljesen immunizált embernél mutatták ki a vírus jelenlétét január óta a texasi Houston városában – írja az ABC News.

    Az egészségügyi hatóságok hangsúlyozták, hogy nagyon ritka jelenség az, hogy valaki az oltás után elkapja a fertőzést.

    Kiemelték: az adatok azt jelentik, hogy

    minden Tízezer beoltott emberből átlagosan 25 fő kapja el a vírust. 

    A körülbelül 2 millió lakossal rendelkező városban ugyanis eddig 57 097 embert tartanak számon, aki már vagy a Pfizer és Moderna mindkét védőoltását, vagy a Johnson & Johnson egydózisú oltását megkapta. 

  • Romániában összesen hat szabad intenzív terápiás ágy maradt – mondta Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter azt követően, hogy közölték: 1531 koronavírus-fertőzött szorul intenzív terápiás ellátásra. A Digi24 információ szerint Bukarestben egyetlen szabad ágy sincs. A miniszter jelezte: napról napra egyre többen kerülnek kórházba; jelenleg 11 875 Covid-betegről kell gondoskodni.

    A KÓRHÁZAKBAN 94 GYERMEKET ÁPOLNAK, TIZENHATOT INTENZÍV OSZTÁLYON, KÖZÜLÜK NÉGYEN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN.

    Az országban felpörgetnék az oltási programot is a járvány megfékezése érdekében.

    Erről itt olvashat bővebben

  • Csak 50,7 százalékban véd a kínai fejlesztésű CoronaVac oltóanyaga az eredeti, vuhaninál agresszívebben fertőző brazil koronavírus-variáns ellen – adta hírül vasárnap a vakcinát Brazíliában gyártó Butantan Intézet egy 12,4 ezer önkéntessel végzett klinikai vizsgálatra alapozva.

    Az eredményeket megküldték a The Lancet című tekintélyes orvosi lapnak is. 

  • Botswanában két haláleset történt a koronavírus elleni Covishield-oltást követően, és azonnal vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy a vakcinának szerepe volt-e a két idős ember elhalálozásában – adta hírül vasárnap az afrikai ország egészségügyi minisztériuma.

    A Covishield Indiában gyártott AstraZeneca-vakcina. Botswanában március végén kezdődött az oltókampány idősek beoltásával. Eddig bő 30 ezer ember kapta meg az első adagot.

  • Írországban hónapokkal ezelőtti szintre szelídült a koronavírus-járvány: december közepe óta a legkisebb számú napi új fertőzöttet jegyezték fel – adta hírül vasárnap az ír egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője.

    Ronan Glynn tájékoztatása szerint szombat és vasárnap éjfél között 303 újabb fertőzöttet jelentettek, kórházba pedig a vírus miatt november óta nem kerültek ennyire kevesen: mindössze heten.

    Írországban tavaly december 24-e óta országos a lezárás, és csak e hét hétfőtől enyhítenek egyes korlátozásokon.

    Egyebek közt szabad lesz a megyéken belüli utazás, vagy bárkinek az otthonától legfeljebb húsz kilométeres távolságra. Ugyanakkor zárva maradnak a fodrászatok, mosodák, éttermek, múzeumok, könyvtárak.

Rovatok