A Reutersnek nemrég nyilatkozott egy volt kórházi dolgozó, aki korábban semmilyen egészségügyi képzésben nem vett részt, most viszont mégis egy be nem jegyzett klinikában kezeli a koronavírusos betegeket.
A járvány második hullám túlterhelte az egészségügyet Indiában, emiatt sokan kénytelenek olyan gyógyítókhoz fordulni, akik nem rendelkeznek hivatalos működése engedéllyel, valamint megfelelő képzettségük sincs a gyógyításhoz.
Az „illegális” klinika vezetője azt állítja, hogy már 1993 óta gyógyít betegeket, de direkt anonimitást kért, mivel tart attól ,hogy a kormányzat felléphet ellene. Állítása szerint a környékbeli 6-7 faluban már ismerik őt és bizalommal fordulnak hozzá egészségügyi problémáikkal, amelyek az utóbbi hónapokban drasztikus mértékben gyakoribbá váltak.
Az emberek ráadásul most a korábbiaknál is nagyobb hajlandósággal fordulnak hozzá, mivel attól tartanak, hogy a kórházakban csak elkapnák a vírust.
Félünk attól, hogy mi történik akkor, ha helyben elkapjuk a koronavírust, de a nagy kórházakba elmenni még ennél is nagyobb veszélyt jelentene
– mondta egy környékbeli lakos.
Tisztelt Olvasóink!
Köszönjük egész napos figyelmüket, mára vége az Index tudósításának a koronavírusról.
Tartsanak velünk holnap is.
Mintegy hatvan ország arra kérte a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), hogy a koronavírus-világjárvány elleni hatékonyabb harc érdekében ideiglenesen ne csak egyes Covid-19 elleni védőoltások, hanem más gyógyászati eszközök esetében is lazítsanak a szabadalmi jogokon.
A kezdeményezésről az Orvosok Határok Nélkül (MSF), illetve a Nemzetközi Ökológiai Tudás (KEI) nevű civil szervezet tájékoztatott szombaton közleményében.
A KEI közzétett egy, általa a felülvizsgált szövegnek minősített dokumentumot, amelyben kérik, hogy a szellemi tulajdonhoz való jogok feloldása legyen széleskörűbb és tartósabb. Az AFP megkeresésére a WTO nem tudta azonnal megerősíteni a dokumentum hitelességét, de nyugati diplomaták biztosították a hírügynökséget, hogy a szöveg eredeti, és továbbították minden WTO-tagországnak.
A dokumentum szerint a feloldásnak vonatkoznia kell az oltásokra, a kezelésekre, a diagnosztizáláshoz és a védekezéshez szükséges eszközökre, valamint a gyártásukhoz szükséges anyagokra és összetevőkre.
A Reutersnek nemrég nyilatkozott egy volt kórházi dolgozó, aki korábban semmilyen egészségügyi képzésben nem vett részt, most viszont mégis egy be nem jegyzett klinikában kezeli a koronavírusos betegeket.
A járvány második hullám túlterhelte az egészségügyet Indiában, emiatt sokan kénytelenek olyan gyógyítókhoz fordulni, akik nem rendelkeznek hivatalos működése engedéllyel, valamint megfelelő képzettségük sincs a gyógyításhoz.
Az „illegális” klinika vezetője azt állítja, hogy már 1993 óta gyógyít betegeket, de direkt anonimitást kért, mivel tart attól ,hogy a kormányzat felléphet ellene. Állítása szerint a környékbeli 6-7 faluban már ismerik őt és bizalommal fordulnak hozzá egészségügyi problémáikkal, amelyek az utóbbi hónapokban drasztikus mértékben gyakoribbá váltak.
Az emberek ráadásul most a korábbiaknál is nagyobb hajlandósággal fordulnak hozzá, mivel attól tartanak, hogy a kórházakban csak elkapnák a vírust.
Félünk attól, hogy mi történik akkor, ha helyben elkapjuk a koronavírust, de a nagy kórházakba elmenni még ennél is nagyobb veszélyt jelentene
– mondta egy környékbeli lakos.
Meghaladta a 30 milliót az Olaszországban beadott oltások száma – közölte a kormány
Állításuk szerint közel 10 millió embert már teljesen védetté tettek a koronavírus ellen. Az oltások közel kétharmadát eddig a 60 év felettieknek adták be.
Olaszországban is lecsengőben van a járvány, így április 26-ától kezdve elkezdték feloldani a korlátozásokat. Ezáltal most már kinyithattak a bárok és az éttermek teraszai, valamint több kulturális intézmény, köztük a római Colosseum is megnyitotta kapuit.
Egy újabb jelentés szerint a hegymászók, valamint kísérőik és segítőik közül legalább százan elkapták a koronavírus-fertőzést a Mount Everesten.
Először egy norvég hegymászó beszélt arról, hogy az Everesten is terjed a vírus. A napokban egy osztrák kollégája, Lukas Furtenbach is azt közölte, hogy legalább egy segítője és hat serpa is pozitív tesztet produkált.
Legalább 100 embert már pozitívra tesztelek az alaptáborokban, a fertőzöttek valós száma pedig 150 és 200 közt lehet
– mondta, hozzátéve: többször is hallotta az emberek köhögését a sátraikban.
Az idei szezonban összesen eddig 408 hegymászónak adtak engedélyt arra, hogy megmássza az Everestet. A legtöbben még minidg az alaptáborokban vannak, és abban bíznak, hogy a hónap végére tisztul valamelyest az időjárást és elindulhatnak meghódítani a csúcsot.
A nepáli tisztviselők mindeközben tagadják, hogy a mászók és kísérőik körében terjedne a fertőzés. A kínaiak viszont a saját oldalukon már le is zárták az Everestet, attól félve, hogy a nepáli oldalról átterjedhet hozzájuk is a koronavírus.
Váltakozó sebességgel halad az oltás Görögország szigetein, ahol a kormány a turizmus védelme érdekébe felgyorsította az oltási kampányt.
A szigeteken egy külön oltási akció jegyében, május 17. és 30. közt oltják be a felnőtt embereket a Janssen egydózisű vakcinájával. A legfrisebb adatok szerint azonban jeéentősen nagyon eltér, hogy mennyire szeretnék magukat beoltatni a helyiek.
Egy helyi lap, a Kathimerini azt írta, hogy Parosz, Rhodosz, Mikonosz, Korfu, Naxosz, Éjina, Szalamina és Thászosz szigetein jól halad a kampány, ezeken a helyeken szinte az összes időpont elfogyott már.
Ezzel szemben viszont a Kefalónián, Lémnoszon, Szamoszon, Zakinthoszon és Lesboszon jóval kedvezőtlenebb a helyzet. Kefalónián például csak az időpontok körülbelül 40 százaléka fogyott el eddig.
A görög kormány emiatt arra kérte a szigetlakókat, hogy vegyék fel az oltást, annak érdekében, hogy a turizmus ismét beindulhasson.
Szombaton beadták az ötvenmilliomodik oltást az Egyesült Királyságban – jelentette be Matt Hancock egészségügyi miniszter.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a sikerhez
– írta a tárcavezető az egyik legnagyobb és legjelentősebb eredménynek nevezve ezt a nemzet történetében.
Az indiai kormány elrendelte, hogy a közösségi médiás platformokról minden olyan bejegyzést vegyenek le, amely az indiai variánsról szól.
Megtudtuk, hogy egy hamis állítás terjed az interneten, amely szerint a koronavírus »indiai variánsa« terjed számos országban. Ez az állítás teljes mértékben HAMIS
– írta az AFP által megszerzett levélben az indiai elektronikai és információs technológiai minisztérium.
Az előző hónapban a kormány már arra is utasította a Twittert és a Facebookot, hogy azokat a posztokat távolítsák el, amelyek szerint Narendra Modi miniszterelnök és kormánya nem kezelte megfelelően a járványt. Az utóbbi lépésük vélhetően ehhez hasonló célokat szolgál.
A döntés abból a szempontból is érdekes, hogy korábban az indiai tisztviselők több alkalommal is beszéltek például a brit variánsról, amely Indiában is terjedni kezdett hónapokkal ezelőtt.
Életbe léptek az enyhítések Szlovéniában, megszűntek a létszámkorlátozások a rendezvényeken és a nyilvános összejöveteleken – közölte a helyi sajtó szombaton.
Leginkább a sportrajongók örültek a hírnek, akik 440 nap után újra visszatérhetnek a stadionokba. Helyszíni jelentések szerint Mariborban hosszú sorokban álltak szombaton az emberek, hogy a szlovén első osztályú labdarugó-bajnokság aznapi mérkőzésére jegyet vásároljanak.
Az enyhítés feltétele azonban, hogy zárt és nyitott térben egyaránt tíz négyzetméteren legfeljebb egy fő tartózkodhat. Ülőhelyes beltéri eseményeken, színházban, moziban és sportrendezvényeken minden néző mellett egy helyet szabadon kell hagyni, és kötelező a maszk viselése. A kültéri rendezvényeken tartani kell a legalább egyméteres távolságot.
A rendezvényeket – köztük a sporteseményeket – továbbra is csak védettségi igazolással lehet látogatni, azaz bizonyítvánnyal kell rendelkezni arról, hogy az illetőt beoltották, vagy átesett a fertőzésen, illetve negatív teszteredménye van.
Pascal Soriot, az AstraZeneca ügyvezetője nemrég a Financial Timesnak adott interjút, amelyben azt mondta, hogy véleménye szerint a kritikák ellenére is van jövője a vakcinájuknak.
Emlékeztetett többek közt arra is, hogy az Egyesült Királyság azért élvezett elsőbbséget az EU-val szemben, mert az Oxfordi Egyetem is szerepet vállalt a fejlesztésben.
Emellett azt is közölte, hogy már dolgoznak az AstraZeneca emlékeztető oltásán, de ezt egyelőre még csak állatokon tesztelték.
Azt elismerte, hogy több hibát is elkövettek a múltban, amelyek aztán komoly következményekkel jártak.
Mindennap kritizálnak minket. Néha jogosan, néha pedig azok a fotelgenerálisok mondanak véleményt, akik mindenről gondolnak valamit. Mindenesetre elég kiábrándító tud ez lenni
– mondta.
Soriot eközben viszont megvédte az oltóanyagot, és azt állította, hogy a hatékonysága közel azonos a Pfizer/BioNTech vakcináéval. Emellett visszautasította azt a vádat, hogy az AstraZeneca-szállítmányok elmaradása miatt nem sikerült még elég embert beoltani Európában.
Amerikában nagyon magas az átoltottság, de ők a mi vakcinánkkal egyáltalán nem oltanak. Tehát ha a mi vakcinánk a probléma Európában, akkor hogyan érhetett el az Egyesült Államok ekkora átoltottságot?
– tette fel a költői kérdést.
Hozzátette: Európa nem egyenlő a világgal, és bár a kontinensen valóban kisebb a kereslet az oltóanyagukra, sok országban még mindig örömmel fogadják az AstraZeneca-vakcinákat.
A vietnámi egészségügyi minisztérium tárgyalásokat folytat a Szputnyik V kifejlesztőivel a vakcinának az országban történő gyártásáról.
A híresztelések szerint az oroszok már továbbították is a részükre a vakcina dokumentációját. A hosszú távú cél az lenne, hogy évente 50 millió dózist le tudjanak gyártani az oltóanyagból.
Vietnámban egyelőre csak az AstraZeneca vakcináját használják, de már a Szputnyik V-t is engedélyezték. A gyártás mellett arról is tárgyalnak az oroszokkal, hogy vennének tőlük az oltóanyagból még azelőtt, hogy maguk is elkezdhetnék a gyártást.
8709 új fertőzöttet jelentettek az orosz hatóságok szombaton, közülük 2653-at a fővárosban, Moszkvában regisztráltak. 386-an meghaltak a betegségben.
Az orosz járványadatok már hetek óta stagnálnak, a hatóságok által jelentett új fertőzöttek száma rendre 8-10 ezer, a haláleseteké pedig 3-400 körül mozog.
Az előző szombaton például 8657 fertőzöttet és 359 halálesetet jelentettek, szinte kereken egy hónappal ezelőtt pedig 8840 új fertőzöttről és 398 halálesetről számoltak be a hatóságok.
Ukrajnában szombatra tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy 4600, az előző napinál csaknem 380-nal kevesebb új beteget jegyeztek fel, és a halálos áldozatok száma sem érte el a 180-at, ami öt nap óta a legkedvezőbb halálozási adat.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 4606 új esettel 2 179 988-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
A növekedés üteme már ötödik napja stagnál, vagyis eddig egész héten nagyjából ötezer körüli új fertőzöttet regisztráltak. Az elhunytak száma 178-cal 49 279-re emelkedett.
Az új halálos áldozatok száma is fokozatosan csökkent a héten, az előző napon még 202-en, az azelőttin 203-an, a hét elején viszont még 278-an haltak bele a vírus okozta Covid–19 betegség szövődményeibe. Eddig 1 941 625-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napon csaknem 12 600-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint nyolcezerrel 189 084-re.
Kórházba az előző naphoz képest több mint százzal kevesebb, 1665 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került.
A legtöbb új beteget, 438-at ezúttal az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.
A koronavírus egy új, „tripla mutánsként” emlegetett variánsát fedezték fel nemrég az Egyesült Királyságban.
Az új variánst eddig összesen 49 alkalommal mutatták ki, elsősorban Yorkshire and the Humber régióban találtak ezzel fertőzött embereket. Azóta a tripla mutánst már el is nevezték, AV.1-es néven fut.
Tripla mutánsnak azért nevezik ezt a variánst, mert három fő komponensében (E484K, N439K, P681H) találtak jelentős eltéréseket. Gyakran ugyanezeknél a komponenseknél voltak változások a többi variánsnál is. A Yorkshire környékén kimutatott vírusról viszont egyelőre még kevés pontos információnk van, a kutatók csak annyit közöltek, hogy egy „különös kombinációt” mutattak ki a génszerkezetében.
A kormányzat szerint a variánstól nem kell félni, mivel egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy fertőzőbb lenne a korábbi vírusváltozatoknál, súlyosabb megbetegedést okozna azoknál, vagy hogy ne hatnának rá a vakcinák.
Mindeközben a briteknél lassú tempóban emelkedik a fertőzés átadásának rátája, ami most jelenleg 0,9 és 1,1 közt van a becslések szerint. Utoljára januárban, az ottani második hullám csúcsán volt ennyire magas ez az érték.
Az Egyesült Államok járványügyi hivatala, a CDC a napokban bejelentette, hogy nemsokára újra elindulhatnak a járvány előtt hatalmas népszerűségnek örvendő üdülőhajók.
A sokszor hatalmas méretű óceánjárókon akár több ezer utas és hatalmas személyzet tartózkodik, ami persze a járványok terjedése szempontjából rémálom lehet.
A CDC ezért a végső engedélyek kibocsátása előtt tesztutasokkal és próbautazásokkal vizsgálná az ötlet biztonságosságát.
Ennek során az utazást szervező ügynökségeknek bele kell egyezniük a személyzet folyamatos tesztelésébe és más szigorú járványügyi intézkedésekbe, ha pedig ez megvan: jöhetnek a tesztutasok.
Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) arra kérte az embereket, hogy ne ölelgessék és puszilgassák a csirkéiket, mert a madarak körében egyre inkább terjed a szalmonellafertőzés.
Ne puszilják vagy ölelgessék a háztáji csirkéket, és ne is egyenek, igyanak a közelükben, mert ezáltal a szalmonella baktérium bejuthat a szájba, és megbetegedhetnek tőle
– írták.
A felhívást azt követően adták közzé, hogy 43 különböző tagállamban összesen 163, szalmonellával fertőzött embert találtak, és egyharmaduk 5 év alatti kisgyermek volt.
A hatóság ezért most azt kérte, hogy a szülők figyeljenek oda a kertben vagy a farmon játszó gyerekekre és arra is, hogy mindig megmossák a kezüket, ha az állatok közelébe mennek. Továbbá azt is kérték, hogy az 5 évnél fiatalabbakat egyáltalán ne engedjék az állatok közelébe. Emellett arra is figyelmeztettek, hogy a baktériumok akár a tojásokról is átterjedhetnek az emberekre, így azok fogdosása is után érdemes fertőtleníteni a kezet.
2020-ban már volt egy kisebb szalmonellajárvány az országban, amelyért az utólagos vizsgálat szerint szintén a csirkék voltak a felelősek. Akkor összesen 1722 fertőzést regisztráltak. A megbetegedettek közül 333 embert kórházban kellett kezelni, egyikük pedig meg is halt.
Vasárnaptól kezdve csak német állampolgárok vagy németországi lakhellyel rendelkezők utazhatnak be repülővel az Egyesült Királyságból Németországba.
A döntést azért hozták meg, mert a németek egészségügyi intézete „aggasztónak” minősítette a járványhelyzetet az Egyesült Királyságban az indiai variáns terjedése miatt.
A rendelkezés vasárnap éjféltől lép életbe. Ezalól viszont mentesülnek mindazok, akik az Egyesült Királyságban csak átszállnak egy másik gépre, viszont őket is arra kötelezik, hogy az átszállás idején a reptéri tranzit területén maradjanak.
Továbbá azok is mentesülnek a korlátozások alól, akik egy német állampolgár házastársai vagy 18 évnél fiatalabb gyermekei, ha a család együtt utazik. Emellett kegyeleti okokból is engedélyezik a beutazást akkor, ha valakinek a rokonát Németországban temetik.
Mindezek mellett azonban mindenkinek, aki vasárnap után érkezik a szigetekről, két hétre karanténba kell vonulnia, még akkor is, ha negatívra tesztelik az utazás előtt.
A döntés azért is érdekes, mert Spanyolországban hétfőtől kezdve pont hogy lazítják az Egyesült Királyságból történő beutazás feltételeit. Pedro Sánchez miniszterelnök azt a döntést úgy kommentálta: rendkívül örülnek annak, hogy ismét fogadhatják a brit turistákat.
A szoptató nőket semmilyen kockázat nem fenyegeti az oltás miatt, ezt mondta egy szakértő a BBC Breakfast című műsorában. Linda Bauld, az Edinburgh-i Egyetem Usher Intézetének közegészségügyi elnöke kiemelte, hogy még előnyös is, hiszen egy tanulmány megállapította, hogy az oltott anyából az antitestek átjutnak a csecsemőbe.
257 ezer új fertőzöttet regisztráltak szombaton Indiában, ami azt jelzi, hogy visszaszorulóban van a járvány az országban. Mindeközben viszont 4194-en meghaltak a betegségben, vagyis a halálos áldozatok száma még mindig magas.
A járvány kezdete óta az országban már több mint 26 millió fertőzöttet regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig elérte a 295 ezret. Az aktív fertőzöttek száma 2,93 millió.
Az országban időközben a koronavírus mellett már egy másik betegség, a feketegomba-fertőzés (mukormikózis) is terjedni kezdett. Ez viszont nem emberről emberre terjed, hanem elsősorban az antibiotikum használata miatt jelenhetett meg.
A fertőzés kifejezetten agresszív a legyengült immunrendszerű pácienseknél, és ha nem kezelik időben, akkor halált okozhat. A jelentések szerint számos olyan emberrel végzett már, aki a koronavírusból felépült.
A legnagyobb veszélyben azok a koronavírus-fertőzöttek vannak, akiknek elhanyagolt cukorbetegségük is van, illetve azok, akiket szteroidokkal kezeltek, vagy hosszú időt töltöttek intenzív osztályon. A fertőzés már Oroszországban is jelen van.
A fiatalok koronavírus elleni oltakozásának felgyorsítására indult kampány Szerbiában, a szakértők szerint ugyanis a 18 és 35 év közöttiek körében a legalacsonyabb az oltási hajlandóság.
Branislav Tiodorović, a szerb kormány járványkezeléssel megbízott válságstábjának tagja közölte, hogy az említett korosztály kevesebb mint 12 százaléka oltatta be magát a koronavírus ellen, ezt az arányt viszont jelentősen növelni kell, ha maszkok és korlátozások nélkül akarnak élni.
A legtöbben a 65–74 éves korosztályból oltatták be magukat, annak a korosztálynak a 65 százaléka már megkapta a vakcinát.
Ana Brnabić kormányfő pénteken közölte, hogy a nagykorúak 44 százaléka kapta meg eddig valamely védőoltás első adagját, mindkét adaggal pedig a 35 százalékukat oltották be.
A beoltás felgyorsulásával az Európai Unió a koronavírus-járvány új szakaszába lépett, az unió feladata most az, hogy felkészüljön a nyár előtti újranyitásra – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken a tagállami vezetőknek küldött, hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
Michel a Brüsszelben kétnaposra tervezett csúcs meghívólevelében a személyes részvétel mellett üdvözölte, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek a koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós tanúsítvány bevezetéséről.
Az unión belül szabad mozgás megkönnyítése érdekében folytatnunk kell munkánkat, mindazonáltal rendkívül fontos éberen figyelnünk a koronavírus új változatainak megjelenését, és készen kell álljunk a szükséges lépések megtételére
– fogalmazott.
A világon 165 879 428 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 3 438 489 – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adataiból.
Egy nappal korábban 165 530 873 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 430 580 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 084 800 fertőzött volt eddig a napig, és 589 222-en haltak meg.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Jair Bolsonaro brazil elnök soha nem akart koronavírus elleni védőoltást vásárolni, és eredetileg a kór elleni védettség természetes kialakulására számított – mondta pénteken a felsőháznak a kormány válságkezeléssel kapcsolatos vizsgálatát vezető szenátor.
Renan Calheiros egy interjúban azt mondta, még túl korai lenne megmondani, hogy Bolsonaro elkövetett-e bármilyen bűncselekményt a közegészségügyi válság kezelése során. További vizsgálatokra van szükség.
Azt hiszem, minden ebbe az irányba mutat
– mondta Calheiros azzal kapcsolatban, hogy Bolsonaro a nyájimmunitás kialakulását részesítette előnyben.
„Az elnök először tagadta a betegséget, influenzának nevezte, majd érvelt a járványkorlátozás és a vesztegzár bevezetése ellen. Aztán leszólta a szájmaszkok használatát, és bátorította a tömegeket a gyülekezésre” – mondta Calheiros.
„Ezért nem akart soha vakcinát” – tette hozzá. Bolsonaróról szólva megjegyezte, az elnök lassan költötte el a kongresszus által korábban, a világjárvány idején kapott dollármilliárdokat, hogy a tengerentúlról vásároljon vakcinákat.
Kedves Olvasóink!
Ma ismét elhozzuk Önöknek a legfontosabb történéseket a koronavírusról. Minden, ami a nagyvilágban zajlik a pandémia idején.
Tartsanak velünk, ha pedig a tegnapi híreinkre kíváncsiak, kattintsanak ide.
Szép napot, jó hétvégét.