A Szerb Köztársasági Statisztikai Hivatal halálozási és születési számadatai az idei év első öt hónapjáról azt mutatják, hogy 2021. májusában megszakadt a márciusban és áprilisban jegyzett nagyon kedvezőtlen halálozási ráta, ám lehetséges, hogy Szerbiának az idei év végén 80 ezerrel kevesebb lakosa lesz, mint az év elején volt.
Goran Penev demográfus becslése szerint alakulhat így a szerbiai mortalitási forgatókönyv.
Szerbiában májusban 10 525 ember halt meg, ami több mint kétezerrel kevesebb, mint a márciusi és áprilisi elhalálozások száma.
A májusi halálozások száma azonban körülbelül negyedével magasabb, mint az előző és az azt megelőző évek azonos hónapjában bekövetkezett halálozások száma, illetve magasabb, mint 2019-ben bármelyik havi halálozási szám
– mondta a szakember.
Elmondása szerint a májusi élveszületések száma 4762 volt, ami valamivel magasabb, mint áprilisban volt, ám 2,7 százalékkal alacsonyabb, mint 2020. májusában, sőt, 13 százalékkal alacsonyabb, mint 2019 azonos hónapjában.
Az elmúlt hónapban több, mint kétszer annyi haláleset volt, mint születés. Száz élveszületésre 221 haláleset jutott, így a havi természetes fogyás megközelítőleg 5800 fő volt. A helyzet még kedvezőtlenebb amennyiben azt 2021 elejétől vizsgáljuk. Mindössze öt hónap alatt a halálozások száma 33 ezerrel haladta meg az élveszületések számát.
A szakember az idei természetes fogyásszámhoz fűzve megjegyezte, hogy nagyon szemléltető az a tény, hogy 2019-ben a teljes évre vonatkozóan ez az adat 37 ezer volt.
A 2021-re vonatkozó jóslatok bizonyára nem lesznek biztatóak. Amennyiben az idei átlagos napi természetes fogyásszám fennmarad, úgy az év végéig a halálozások száma és az élveszületések száma közötti különbség elérheti a 80 ezret.
A demográfiai előrejelzések meghatározása során Penev kifejtette, hogy figyelembe kell venni, hogy előzetes adatokról van szó, mivel a koronavírus járvány még mindig zajlik, így a jelenleg vártnál kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb forgatókönyv is előfordulhat – írja a Vajma.Info.
Horvátországban az üzletközpontokban gyermekjátszóházakat és egyéb, gyermekek szórakoztatására szolgáló, közösségi tereken elhelyezett játékokat üzemeltető vállalkozók hátrányosan megkülönböztetettnek érzik magukat a többi vendéglátásban ténykedő vállalkozóhoz képest, ugyanis a járványhelyzetre hivatkozva továbbra sem nyithatnak ki.
Már hét hónapja tartunk zárva és így teljesen tönkremegyünk!
– fakadt ki egyikük. Hozzátette, hogy:
az én eszközeimen egy-egy gyermek két percig játszik, a folyamatos fertőtlenítésről gondoskodunk, semmivel sem jelentünk magasabb járványügyi kockázatot, mint például egy étterem üzemeltetője.
– számol be az Index.hr.
E hónap közepén vírustagadó körökben röppent fel a hír, miszerint a British Airways légitársaság három pilótája egy héttel azután halt meg, hogy felvették a korona-vírus elleni védőoltást, majd nem sokkal később egy negyedik beoltott kollégájuk is meghalt.
A híresztelést egy anonimitását fenntartó férfi kezdte. Egy pilóta barátjára hivatkozott forrásként és arról is írt, hogy a légitársaság a brit kormánnyal válságmegbeszéléseket tart a légügyi biztonság miatt, mivel a pilótái mintegy 85 százalékát már beoltották.
A British Airways egy tweetben elismerte , hogy négy pilótája meghalt, de azt cáfolta, hogy a vakcina áldozatai lettek volna. Egyikük egy szolgálati út alatt elkapott koronavírus-fertőzésbe halt bele –számol be a One mile at a time légiforgalmi szakportál.
Maszkviselésre, távolságtartásra és a többi óvintézkedés betartására szólította fel Mariângela Simão, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) gyógyszer- és oltási igazgatóhelyettese azokat is, akik már mind a két koronavírus elleni vakcinát megkapták.
Az emberek nem érezhetik magukat biztonságban csak azért, mert beoltották őket. A vakcina nem állítja meg a közösségi terjedést
– indokolta a döntést a főigazgató-helyettes. A WHO szerint egyébként veszélyeztetett társadalmi csoportokat, például az időseket évente be kellene oltani.
Dan Barna román miniszterelnök-helyettes tegnap bejelentette, hogy a jövő héten tárgyal Ioana Mihăilă egészségügyi miniszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, az országos katasztrófavédelem vezetőjével a romániai gyógyturizmus újraindításának lehetőségéről.
Dan Barna azt követően nyilatkozta ezt, hogy Nicu Rădulescu, a romániai gyógyturizmus munkáltatói szervezetének az elnöke figyelmeztetett, fennáll az a veszély, hogy az ágazatban dolgozó egészségügyi szakemberek külföldre mennek dolgozni, olyan országokba, amelyek a természetes gyógyforrásokat is bevetik a COVID-19 elleni harcban, a megelőzés és a rehabilitáció terén egyaránt.
Rădulescu hangsúlyozta, hogy Romániában a gyógyüdülőhelyek 2020 márciusa óta zárva vannak. Dan Barna rámutatott, várja a szakemberek véleményét is ebben a kérdésben, és első lépésként – tekintve, hogy a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat lassan-lassan felszámolják – arra kell törekedni, hogy ezek az üdülőhelyek megnyithassanak, majd ezt követően meg lehet vizsgálni, hogyan lehet ezeket a gyógymódokat alkalmazni a koronavírus-fertőzésen átesettek rehabilitációjában – írja a Transindex.
Kéthetes teljes zárlat alá helyezték szombattól Sydney városát az ausztrál hatóságok a koronavírus fertőzőbb, delta variánsának terjedése miatt – írja az MTI.
Pénteken még azt közölték, hogy a nagyváros négy körzetét fogják lezárni, de szombaton már a több mint ötmillió lakosú metropolisz teljes lezárását jelentették be két hétre.
A héten Ausztráliában több mint nyolcvan embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, valamennyi eset a repülőtéren dolgozó egyik taxisofőrrel hozható összefüggésbe, aki valószínűleg egy külföldi járat légi személyzetétől kapta el a betegséget.
A delta variáns különösen félelmetes ellenfélnek tűnik. Bármilyen védelmi intézkedést hozunk is, a vírus mindig képes az ellentámadásra
– mondta Brad Hazzard, Új-Dél-Wales állam egészségügyi minisztere.
A 26 milliós Ausztrália mostanáig sikeresen vette fel a harcot a járvány ellen a gyorsan elrendelt szigorú zárlatokkal. A pandémia kezdete óta alig több mint 30 400 fertőzöttet és 900 körüli halálos áldozatot regisztráltak. Az oltási kampány viszont lassan halad, egyelőre a lakosság alig negyede kapott oltást.
A nyári táborokba készülő gyerekek számára ingyenes a PCR-teszt.
A tíz évnél idősebb gyerekek havi két ingyenes tesztre jogosultak. A TASR hírügynökséget Zuzana Eliášová, a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője tájékoztatta pénteken, hozzátéve: a tárca már tárgyalt az egészségbiztosítókkal.
A 10 évnél idősebb gyerekek csak negatív PCR-teszttel vehetnek rész a rekreációs rendezvényeken (gyerektábor, sporttábor stb.). A szóvivő elmondása szerint minden olyan akció tesztköteles, amelyen legalább öt kiskorú vesz részt, és négy napnál tovább tart.
Martin Pavelka, az Egészségügyi Elemzések Intézetének epidemiológusa felhívta a figyelmet, hogy a gyerektáborokban kiemelten magas az új koronavírus terjedésének kockázata az olyan intenzív interakciók következtében, mint például a sport, a különféle játékok és a közös étkezés. Ezek mindegyike lehetővé teszi a vírus könnyű és gyors terjedését. A fertőzőbb delta variáns esetében még magasabb a kockázata – írja a Paraméter.
Az orosz egészségügyi minisztérium ma megadta az engedélyt a Szputnyik V-védőoltásának használatára a terhes nők esetében – jelentette be Mihail Murasko egészségügyi miniszter, írja a belgrádi B92 hírportál.
Ezzel megteremtődött a lehetőség, hogy a terheseket is beoltsuk, akiket erősen veszélyeztet a fertőzés súlyosabb formájának kialakulása
– mondta a politikus a kormány koronavírus elleni küzdelmének tanácsán.
Elmagyarázta, hogy a döntést a klinikai tesztelések pozitív eredményeinek és a védőoltás biztonságosságának figyelembe vételét követően hozták meg.
Emellett összegyűjtötték a hatékonyságára, valamint a klinikai tesztelések során kimutatott biztonságosságára vonatkozó adatokat is.
A világon 180 355 907 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 908 226 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 179 942 690 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 898 983 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
Egy éves halasztás után jövő hónapban kezdődik a tokiói olimpia, de néhány résztvevő még mindig habozik felvenni az oltását – írja a The New York Times.
Andy Anson, a brit olimpiai bizottság elnöke elmondta, hogy bár a legtöbb sportolójuk meg fogja kapni a második vakcinát a játékok kezdete előtt, néhányan ezt nem akarják megtenni. A résztvevők kilencven százaléka július 23-ig mindkét oltását fel fogja venni, közölte az elnök.
Vannak, akik nem akarják beoltatni magukat, mi pedig megpróbáljuk meggyőzni őket, hogy nem ez a jó döntés. De még egyszer, az oltás felvétele nem kötelező. Mindenkinek joga van választani, és nekünk tiszteletben kell tartanunk a döntést,
– árulta el Andy Anson.
A kínai koronavírus elleni vakcina nem elég hatékony, a Szputnyik V pedig talán soha nem fogja megkapni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét − mondta Mario Draghi olasz miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcson tartott sajtótájékoztatón.
A Reuters azt írja, hogy a miniszterelnök szerint a gyógyszerügynökség munkája reformra szorul, mert nem működik összehangoltan a kormányokkal.