Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oxigénhiány miatt halt meg kilenc, lélegeztetőgépre tett beteg a dél-oroszországi Észak-Oszétiában. A hivatalos tájékoztatás szerint eltört az oxigénellátást biztosító egyik vezeték.

    Az orosz hatóságok nyomozást indítottak gondatlanság gyanújával. 

    Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az intenzív osztályon 71 Covid-beteget kezeltek, közülük tizenhárman voltak lélegeztetőgépre kötve. 

    A kaukázusi köztársaság kormányzója azzal próbálta menteni a helyzetet a Moscow Times írása szerint, hogy a tüdejük „már úgyis kilencvenszázalékos kárt szenvedett”. A problémát azonban harminc-negyven perc alatt megoltották, a „túlélőket” új oxigénforrásra helyezték – tette hozzá.

    A moszkvai lap emlékeztet: júniusban három ember vesztette életét a délkeleti Rjazany városban egy kigyulladt lélegeztetőgép okozta tűzben. 

    Oroszország a koronavírus-járvány által a világon a negyedik legsúlyosabban érintett ország, mintegy 6,5 millió regisztrált esettel. 

  • Az Euromonitor felmérése szerint összesen 2,1 milliárd euró értékben vásároltak sört Romániában az emberek 2020-ban, ami mindössze 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben – olvasható a Főtér oldalán.  

    Nem volt nagy hatással a vendéglátóhelyek bezárása a román emberek sörfogyasztására, kis túlzással az is mondható, hogy lényegében csak annyira, hogy nem a kocsmában, hanem otthon, a négy fal között fogyasztották el a folyékony kenyerüket. Az eladási adatok szerint 1,6 milliárd lej (113 milliárd forint) értékben a boltokban vettek sört, míg csak 520 millióért (37 milliárd forint) a vendéglátóhelyeken, ami ugye magyarázható a bezárásokkal.

    A korlátozások nagy nyertesei az üzletláncok voltak, hiszen ezekben 7,9 milliárd lejt (560 milliárd forint) költöttek az emberek sörre, ami 6,6 százalékkal több, mint 2019-ben. Ebből következik, hogy a járványhelyzet vesztesei a vendéglátóhelyek voltak, ahol egyötödével esett vissza a fogyasztás, míg a bevétel 2,6 milliárd lej (184 milliárd forint) volt.

  • Legkésőbb szeptember 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának fel kell vennie az oltást – adta hírül az MTI a Pentagon tájékoztatása alapján.

    Szeptember közepéig, azaz 15-ig az amerikai hadsereg minden tagjának kötelezően fel kell vennie a koronavírus elleni oltást, derült ki az AP amerikai hírügynökség által megszerzett jelentésből, amelyet Lloyd Austin védelmi miniszter küldött ki az amerikai csapatokhoz.

    A védelmi miniszter arról is szól üzenetében, hogy ha kell, szűkítik a megadott határidőt, amennyiben tovább emelkedik az országban a Covid–19-fertőzések száma, vagy az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina megkapja a végső jóváhagyást az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA).

    Kérni fogom az elnök jóváhagyását, hogy legkésőbb szeptember közepéig kötelező legyen felvenni az oltást, vagy azonnal, amint az FDA jóváhagyása megszületik

    – fogalmazott Lloyd Austin, aki kiemelte, hogy a nemzet megvédéséhez egészséges és harcra kész katonákra van szükség.

    Joe Biden amerikai elnök azt mondta, támogatja a védelmi miniszter tervét, illetve kifejtette, hogy neki is megingathatatlan az elkötelezettsége, hogy az Egyesül Államok csapatai minden képességgel rendelkezzenek ahhoz, hogy a lehető legbiztonságosabban végezzék a munkájukat.

    A fegyveres erők tagjai számára megszokottak az oltások, miután a világ számos pontján szolgálatot teljesítenek, sok betegség ellen kapnak vakcinát, például a kanyaró, a mumpsz, a diftéria, a hepatitisz, a himlő és az influenza ellen. A Pentagon egész egyszerűen mostantól hozzáadja a listához a koronavírus elleni védőoltást is.

    A Védelmi Minisztérium adatai szerint a teljes amerikai hadseregből több mint egymillió katona már megkapta a védettséghez szükséges összes oltását, és további 237 ezren vannak, akik még csak egy oltáson vannak túl. A haditengerészet közölte, hogy az aktív szolgálatot teljesítő és tartalékos tengerészek több mint 74 százaléka már legalább egy adag oltást megkapott. A légierő adatai szerint a kötelékükben szolgáló aktív és tartalékos katonák 65, illetve 60 százaléka részlegesen beoltott.

  • A világon 203 356 472 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 302 588 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 202 692 385 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 293 914 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 35 947 913 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 617 318;
    • Indiában 31 969 954 fertőzöttet és 428 309 halálos áldozatot jegyeztek fel;
    • Brazíliában 20 177 757 fertőzöttről és 563 562 halálos áldozatról tudni;
    • Oroszországban 6 384 195-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 162 860-ra emelkedett;
    • Franciaországban 6 375 268 fertőzöttet és 112 430 halálos áldozatot regisztráltak;
    • az Egyesült Királyságban 6 123 172 a fertőzöttek száma, és 130 667-en haltak meg a betegségben;
    • Törökországban 5 942 241 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 52 313;
    • Argentínában 5 029 075 a fertőzöttek és 107 961 a halottak száma;
    • Spanyolországban 4 627 770 fertőzöttet és 82 125 halálos áldozatot regisztráltak;
    • Olaszországban 4 400 617 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 128 242;
    • Németországban 3 800 069 a fertőzöttek száma, 91 810 a halottaké;
    • Lengyelországban 2 884 162 fertőzöttet és 75 285 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Közel sincs vége a koronavírus-járványnak – figyelmeztet a CNBC-nek adott interjújában Larry Brilliant, a himlő kiirtásában kulcsszerepet játszó ismert amerikai epidemiológus.

    A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a világ lakóinak eddig összesen mintegy 15 százaléka kapott oltást, száz országban pedig mindössze az emberek öt százalékát oltották be. Larry Brilliant szerint egyébként a koronavírus delta-variánsa minden idők legfertőzőbb kórokozója lehet, új variánsok pedig mindig lesznek,  

    amíg nem oltunk be mindenkit kétszáznál is több országban

    – fűzte hozzá.

Rovatok