Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pénteken 23 418 új fertőzöttet regisztráltak Thaiföldön, és 174-en haltak meg koronavírus-fertőzés miatt. 

    Az országban a járvány kezdete óta most a legsúlyosabb a helyzet. A szakértők számításai szerint a mostani állapotokhoz képest

    Szeptember közepéig a duplájára, körülbelül 45 ezerre fog nőni az esetszám.

    Az országban nemrég szigorú korlátozásokat vezettek be, de a helyi operatív törzs szerint idő kell ahhoz, hogy ezek hatása érződjön és addig az esetszám növekedése várható.

    Az ország fővárosában, Bangkokban egyébként már harmadik napja tüntetnek az emberek a kormány járványkezelése ellen. A tüntetők már a miniszterelnöki rezidenciára is megpróbáltak behatolni, a rendőrök azonban könnygázzal és gumilövedékkel megakadályozták őket ebben. 

  • Szlovéniában a hatóságok buzdítják a 12-18 év közötti fiatalokat több nagy városban is, hogy oltassák be magukat még az iskolakezdés előtt, hogy a tanévkezdés ne kerüljön veszélybe – írja az MTI.

    Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még májusban jelezte, hogy már 12 éves kortól ajánlja a Pfizer-vakcinát, ám a több mint kétmilliós országban a 12-18 éves korosztálynak csak a 14 százaléka kapott legalább egy adag oltást, míg 8,5 százalék már mindkettőt megkapta.

    A szlovén kormány azt is javasolta, hogy a felsőoktatási intézményeken kívül már az általános és a középiskolákban is kötelező legyen a védettségi igazolás a jelenléti oktatáshoz szeptembertől, míg akiket nem oltottak még be, vagy nem estek át a koronavíruson, azok kétnaponta teszteltessék magukat.

    Az országban 199 új beteget regisztráltak péntekre, viszont nem halt meg senki. A fertőzöttek közül 42-en vannak kórházban, hatan pedig az intenzív osztályon.

  • Több mint 500 ezer alkalommal fizetett a kormányzat Ausztrália Victoria nevű tagállamában azért cserébe, hogy az emberek teszteltessék magukat, és várják meg annak eredményét, mielőtt dolgozni mennek.

    Az akciót azért vezették be, hogy az embereknek kevésbé kelljen amiatt aggódniuk, hogy a tesztre várva – amelynek eredménye gyakran csak 3-4 után érkezik meg – elesnek a jövedelmüktől. 

    A kormányzat mindenkit 450 ausztrál dollárral (körülbelül 100 ezer forinttal) jutalmazott, aki jelentkezett, elment teszteltetni magát és kivárta az eredményt,

    így összesen már 225 millió ausztrál dollárt fizettek ki. 

    Egyesek szerint hasonló intézkedést kellene bevezetni Új-Dél-Walesben is, ahol az utóbbi időben a legtöbb koronavírus-fertőzöttet találják. 

  • Elfajult egy maszkvita egy kaliforniai iskola első tanítási napján, amelynek az lett a vége, hogy az egyik szülő megtámadta gyermeke tanárát, akinek arca sérülésekkel, zúzódásokkal volt tele, a tarkója pedig feldagadt – írja az NBC News.

    Az eset nagyjából egy órával az első tanítási nap vége után történt, amikor az egyik szülő látta, hogy a kislánya az arcát elfedő maszkban jön ki az épületből. A szülő ezt követően heves vitába elegyedett az Amador megyei Sutter Creek Általános Iskola igazgatójával, akinek a segítségére sietett a pórul járt tanár.

    Torie Gibson, az iskola felügyelője szerint a tanár vérzett is, és kórházban kellett vinni, azt azonban nem tudni, hogy a szülő szenvedett-e sérüléseket. Az iskolából és a környékéről is kitiltották.

    A kaliforniai közegészségügyi hivatal és az iskola házirendje is kimondja, hogy, hogy a tanulóknak bent maszkot kell viselniük, ez alól csak orvosi igazolással felmentést kapni.

    Nem mi hozzuk a szabályokat, nekünk az a feladatunk, hogy betartsuk, betartassuk azokat, ha azt szeretnénk, hogy a kapuk nyitva maradjanak, és a gyerekek heti öt napot az iskolában legyenek. A maszkviselésre vonatkozó szabályok folyamatosan változnak, ezért rendkívül fontos, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki megértse az előírásokat

    – mondta Torie Gibson iskolafelügyelő.

  • Az elmúlt 24 óra alatt 815 koronavírushoz kapcsolódó halálesetet regisztráltak Oroszországban, ami új csúcsot jelent.

    Az országban jelenleg lassan csökken a naponta regisztrált új fertőzöttek száma. Most 22 277 új esetet találtak a hatóságok, ebből 2529 volt a fővárosban, Moszkvában.

  • Sürgősségi császármetszéssel megszülte gyermekét, de másfél héttel később meghalt egy koronavírusos nő Floridában.

    A harmincéves kismama először július 21-án került kórházba koronavírusos tünetekkel. Addigra a fertőzés miatt már tüdőgyulladás is kialakult nála.

    Négy nap múlva hazaküldték ugyan a kórházból, de másnap, július 26-án megint rosszul lett. Egy nappal később, július 27-én már sürgősségi császármetszéssel kellett világra segíteni a kislányát, őt magát pedig intenzív osztályra kellett helyezni a szülés után.

    A nő múlt hét pénteken lélegeztetőgépre került és még aznap meghalt. 

    Korábban sose volt beteg, és azt hittük, hogy ez a fertőzés is épp olyan hamar el fog múlni, amilyen gyorsan jött

    – mondta a férje a tragédia után. 

    A nő nagynénje még a betegség idején, augusztus 3-án adománygyűjtést indított a családnak. Néhány nappal később itt közölték azt is, hogy a beteg elhunyt koronavírusban. Az adománygyűjtésen azóta több mint 43 ezer dollár gyűlt össze. 

  • Izraelben az egészségügyi tanácsadó bizottság a koronavírus elleni harmadik oltás korhatárának 50 évre történő leszállítását javasolja – tudta meg az MTI a helyi médiából. 

    A közel-keleti ország járványkezelő szakértői csoportja az oltási kampány kiterjesztéséről döntött, négy újabb csoportot neveztek meg, akik megkaphatják a harmadik oltást. A grémium az 50 évnél idősebbek, az egészségügyi személyzet, a valamilyen alapbetegségben szenvedők, illetve a rabok és a büntetésvégrehajtási alkalmazottak javasolja az újabb adag vakcina beadását. Egyébként az egészségbiztosító pénztáraknál már pénteken lehet időpontot kérni az oltáshoz. 

    Izraelben a harmadszor is beoltottak közül csak feleannyian kapták el a vírus különösen fertőző delta változatát, mint a csak kétszer beoltottak, de Saron Elroj-Prajsz, az egészségügyi minisztérium közegészségügyi osztályának vezetője szerint ezt az oltást harmadszor is felvettek fokozottabb óvatossága is okozhatta.

    Az egészségügyi minisztérium honlapjának adatai szerint péntekig a 60 évnél idősebb izraeliek közül 754 989-en kapták meg az oltást a közel két hete elkezdődött kampányban. A kilencven fölöttiek közel felét, a 80 és 90 év közöttiek 54,4 százalékát, a 70 és 80 év közöttiek 59,2 százalékát, és a 60 és 70 év közöttiek 41,4 százalékát már újraoltották.

  • Tömeges rendezvényeken, illetve a száz főt meghaladó családi rendezvényeken is csak oltási igazolással vehetnek részt a koszovóiak augusztus 20-tól a koronavírus-járvány alakulása miatt – adta hírül az MTI.

    Arben Vitia egészségügyi miniszter közölte: az intézkedés szeptember 10-ig mindenképp érvényben marad, de szükség esetén elképzelhető, hogy meghosszabbítják.

  • Az olimpiához hasonlóan előreláthatóan a paralimpián sem lesznek nézők, mivel Japánban és Tokióban még mindig viszonylag sok új esetet regisztrálnak naponta. Bővebben cikkünkben írtunk erről

  • A koronavírus-járvány alatt csökkent a légitársaságok kártérítési hajlandósága, ami valószínűleg a munkatársak otthoni munkavégzésével és a járvány miatt elhúzódó bírósági eljárásokkal magyarázható – adta hírül az MTI az M1-nek nyilatkozó légiforgalmi kártérítésekkel foglalkozó cégjogász, Pálffy Miklós nyilatkozata alapján

    A szakértő elmondta: a járattörlés, késés és visszautasított beszállás esetén 250 és 600 euró közötti kártalanítást igényelhetnek az utasok a légitársaságoktól. Sokszor ez az összeg meghaladja a repülőjegy árát. Azt is lemondta Pálffy Miklós, hogy a légitársaságok leggyakrabban műszaki hibára hivatkoznak, de ebben az esetben is kötelesek kártérítést fizetni.

  • Az idilli osztrák nyaralóhely, a Wolfgang-tó melletti Strobl település bizarr módon került az elmúlt napokban az ausztriai hírekbe.

    A település egyik biobolttal is rendelkező vendéglátó egysége nem hajlandó a koronavírus elleni oltást felvett látogatóit kiszolgálni, a kávé és sütemény csak az oltással nem rendelkező vendégeinek jár – hívta fel  blogjában a figyelmet a jelenségre Kovács Balázs Ausztriában élő turisztikai szakértő, hivatkozva az ORF-re. A részletekről cikkünkben olvashat.

  • Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyását adta, hogy a Pfizer és Moderna vakcináival harmadik oltásokat adjanak be azoknak az embereknek, akiknek gyenge az immunrendszerük – adta hírül a Reuters.

    Közleményük szerint az újabb dózist azok kaphatják meg, akik szervátültetésen estek át, vagy egészségügyi okokból kifolyólag gyengült az immunrendszerük. Szakértők azonban nem zárják ki, hogy a közeljövőben mindenki számára elérhetővé teszik a harmadik oltást Amerikában.

    Az újabb dózisok beadását a világ több országában, köztük Magyarországon is elkezdték, más helyeken pedig fontolgatják, hogy ősszel megkezdik. A tudósok egyelőre még vitatják, hogy azoknál is szükség van-e a harmadik dózisra, akiknek nincsenek egészségügyi nehézségeik.

    A legfrissebb adatok szerint a Pfizer-vakcina esetében az oltás után fél évvel jelentősen csökken az antitestek száma, míg a Modernánál csak mérsékeltebb csökkenés látható. 

  • Egy új kutatás szerint az mRNS-vakcinák hatékonysága jelentősen csökkent júliusban. Ez vélhetően a delta-variáns terjedésének, valamint az oltás óta eltelt időnek köszönhető. A tanulmányról cikkünkben írtunk bővebben

  • Ismét jelentősen emelkedik a fertőzöttek száma Ukrajnában, napok óta ezren felüli újabb megbetegedést regisztrálnak – írja a KárpátHír az ország egészségügyi tárcájának adatai alapján.

    Az augusztus 12-i országos adatok szerint 1263 új koronavírus okozta megbetegedést regisztráltak. A friss esetekben a kór 73 gyermeket és 52 egészségügyi munkatársat fertőzött meg. A betegek közül ezúttal 613-an kerültek kórházba, 44-en haltak meg, és 1007-en gyógyultak k a betegségből.

    Szokás szerint Kijevben a legrosszabb a helyzet, ahol 166 az újonnan igazolt megbetegedések száma. A magyarok lakta Kárpátalja a kevésbé problémás régiók közé sorolhat, ott 22 új esetet jegyeztek fel, és senki sem halt meg az elmúlt 24 órában.

  • Július 12. óta összesen 22 oltópontot rongáltak meg Franciaországban. Az incidensekre miatt Gérald Darmanin belügyminiszter körlevelében arra kérte a rendőrfőnököket, hogy fokozott figyelemmel viseltessenek az oltópontók iránt. Francia sajtóértesülések szerint a belügyminiszter Emmanuel Macron elnök felhívására fogalmazta meg a kérést.

    A július közepe óta történt esetek többségében graffitivel fújták le a tesztpontokat, oltópontokat, valamint egy labort és egy egészségügyi központot is. A falra festett üzenetekben a nácikhoz és a francia kollaboránsokhoz hasonlították, akik az oltást pártolják. A rongálások többsége nagyobb, az oltás és a védettségi igazolvány kötelezővé tétele ellen szervezett demonstrációk részeként történt.

  • Nem bizonyított, hogy a jód hatásos lenne a Covid–19 betegség megelőzése vagy gyógyítása szempontjából. Alkalmazása tehát nem jóváhagyott gyógymód a betegségre a szlovák Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal szerint írja az Új Szó. A hivatal szóvivője, Magdaléna Jurkemíková a TASR hírügynökségnek azt mondta: az intézet nem javasolja a jód meggondolatlan fogyasztását, mivel egészségügyi kockázatokkal jár.

    A szakértő arról is informált, hogy Szlovákiában több jódtartalmú gyógyszer is forgalomban van. A jódtabletták fogyasztása radiológiai veszélyhelyzet vagy nukleáris gyógyászati eljárások esetén javasolt. Hosszú távon azonban depressziót, idegességet, impotenciát és álmatlanságot okozhatnak. Mindezek mellett fertőző és gyulladásos betegségek esetén használatos, a szájüreg és a garat fertőtlenítésére szolgáló regisztrált gyógyszerrel kombinált túlzott jódfogyasztás golyva, illetve hypo- vagy hypothyreosis kialakulásához vezethet.

    A jód általános alkalmazását a Covid–19 betegség megelőzésére vagy gyógyítására tehát az intézet nem javasolja.

  • Tennessee állam középső megyéiben beteltek a kórházi ágyak – jelentette be az egyik helyi kórház vezetője. 

    Nincsenek ágyak 

    – közölte posztjában Geoff Lifferth.

    Elmondta, hogy az elmúlt egy hét orvosi karrierjének az egyik legkimerítőbb és legkiábrándítóbb szakasza volt. A delta-variáns elképesztő intenzitással robbant be – közölte, hozzátéve:

    Hat héttel ezelőtt 200 koronavírusos páciensünk volt Tennessee kórházaiban. Most 2000 van.

    Az utóbbi időben sokan beszéltek arról, hogy a kormányzat túlzásba esik, amikor a járványvédelem jegyében korlátozza az egyéni szabadságot, de az orvos szerint erre most szükség van. Közölte:

    Valamikor, ha majd süt a nap, leülhetünk, és megbeszélhetjük. Még az is lehet, hogy hasonló véleményen leszek velük.

    Úgy látja, hogy ennek nem most van itt az ideje.

    Mert elfogytak a kórházi ágyaink

    – fűzte hozzá az orvos.

    A Tennessee-ből érkező jelentések szerint a fertőzés a gyermekek közt is gyorsan terjed, akik még nincsenek beoltva a vírus ellen, és hamarosan visszatérnek a tantermekbe is.

  • A kormány járványkezelése miatt Magyarország északi szomszédjánál a lakosság nagy részét ma már nagyobb mértékben nyugtalanítja az ország politikai helyzete, mint maga a járvány – írja az Új Szó. A Szlovák Takarékpénztár készített egy felmérést, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy milyen próbatételt jelentett a koronavírus-járvány az ország családjainak, illetve mennyire bizakodók a jövőjükkel kapcsolatban.

    A megkérdezettek 51 százaléka mérsékelten derűlátónak tartja magát. A jövőt rózsaszín szemüvegen keresztül szemlélők az optimizmusukat a jó családi (62 százaléka) és lakhatási (42 százaléka) helyzetükkel magyarázzák, a megkérdezettek 39 százaléka örül azonban az egyre gyorsabb sebességbe kapcsoló digitalizációnak, és az ezzel együtt járó technikai fejlődésnek is

    – mondta Matej Hornák, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Elárulta azt is, hogy a jövőjüket sötéten látok 66 százaléka ma már jobban aggódik az ország politikai helyzete miatt, mint a járvány miatt.

  • A világon 205 374 018 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 334 186 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint – adta hírül az MTI. Egy nappal korábban 204 688 069 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 323 993 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 36 306 626 fő, a halálos áldozatok száma 619 093.
    • Indiában 32 077 706 fertőzöttet és 429 669 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 20 285 067 fertőzöttről és 566 896 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 6 469 753 fertőzöttet és 112 700 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 6 447 229-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 165 201-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 6 208 908 a fertőzöttek száma, és 131 016-an haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 6 018 455 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 52 703.
    • Argentínában 5 066 253 a fertőzöttek és 108 388 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 677 883 fertőzöttet és 82 407 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 420 429 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 128 334.
    • Németországban 3 814 335 a fertőzöttek száma, 91 860 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 884 780 fertőzöttet és 75 291 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Kórházi ágyakban ugyan még nincs hiány, de ápolókból már nincs elég a floridai Broward megye kórházaiban. A megye hat intézményében összesen 439 munkatársat keresnek a delta-variáns által okozott járványhelyzet miatt.

    Az állásokat több tagállamban is meghirdették, még Alaszkából is várják a jelentkezőket.

    Más államokban, például Arkansasban is hasonló helyzet lépett fel a kórházakban. Máshol viszont arra is van példa, hogy nincs elég ágy az intézményekben.

  • Az ukrán fővárosban meghalt egy ötvenéves nő, miután beoltották a Moderna-vakcinával – írja a Korrespondent alapján a Kárpáthír. Szerhij Kravcsenko, az Ukrajnai Nemzeti Egészségügyi Kamara vezetője közölte: a halálesetről a kijevi 4. számú klinika fertőző betegségek osztálya tájékoztatta, ahová azt követően vitték be a nőt, hogy néhány nappal korábban beoltották.

    A Moderna vakcináját Ukrajnában még nem engedélyezték, és ismeretlen hatásmechanizmusú szerként került az országba – mondta a kamarai vezető. Vélhetően nem az oltás okozta a nő halálát. Már előrehaladott lehetett nála a betegség, így a védőoltás hatástalannak bizonyult.

    Ezt azonban különlegesnek és hihetetlennek tartja Kravcsenko, mivel egy rendelet értelmében minden vakcina beadása előtt ki kell vizsgálni a pácienst. Ebben az esetben azonban minden bizonnyal elmaradhatott a vizsgálat.

  • Jó reggelt!

    Indul az Index pénteki hírösszefoglalója, amelyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.

Rovatok