Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet és az Európai Gyógyszerügynökség is figyelemmel kíséri a legújabb, kolumbiai variáns, a mű terjedését, közölte a 444.hu. Egyelőre nincs olyan adat, amely szerint átvenné az eddig dominánsnak tekintett delta szerepét. A művel kapcsolatban az a virológusok aggálya, hogy könnyebben megkerüli az immunrendszert.

  • Brüsszel frissítette az unió részéről járványügyi szempontból biztonságos harmadik országok listáját. Lekerült az úgynevezett zöld listáról Szerbia, Japán, Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Brunei is, írta a Magyar Szó. A listán ellenben feltüntették Uruguayt, Ausztráliát, Bosznia-Hercegovinát, Kanadát, Jordániát, Új-Zélandot, Katart, Moldáviát, Szaúd-Arábiát, Szingapúrt, Dél-Koreát, Ukrajnát és Kínát is.

  • Dániában pénteken megszüntetik a maradék, koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó rendelkezéseket is a magas átoltottságnak köszönhetően. Az embereknek nem kell felmutatniuk a védőoltást igazoló kártyájukat az olyan tömegrendezvényeken, mint például a futballmeccseken vagy a nemrég újranyitott éjszakai szórakozóhelyeken, írta a távirati iroda. Az országban élő 12 éven felüliek több mint 83 százaléka megkapta a vakcina mindkét adagját.

    Érvényben maradnak azonban a járványügyi szabályok a külföldről érkezők esetében: sokakra még mindig kötelező tesztelés és karantén vár attól függően, hogy milyen besorolású államból érkeznek Dániába.

  • Nasopharyngeális gyorsteszt válthatta ki egy férfinál mellékhatásként, hogy hosszú időn át szivárgott az agyvize, az erről szóló jelentést a JAMA Otolaryngology–Head & Neck Surgery szakfolyóirat tette közzé nemrégiben. Mint írják, a tesztet a cseh állampolgárnál még márciusban végezték el, ami negatív lett, azonban nem sokkal a mintavételt követően folyni kezdett az orra, kilenc hónappal az első tünetek után a férfi orvoshoz fordult, ahol a CT-vizsgálatok során megállapították, hogy nem az allergia okozta váladék szivárgását vélte felfedezni a beteg, hanem az agy-gerincvelői folyadékát.

    A szakfolyóirat hangsúlyozza, hogy az orvosi szakvélemény szerint a férfinak sérült volt a rostacsontja, ahogy azt is fontosnak tartották kiemelni a cikkben, hogy nagyon ritka, hogy a covid-tesztek agyvízfolyást váltsanak ki, sokkal nagyobb az esélye, hogy valamilyen külső behatástól, erős ütéstől, vagy beavatkozástól alakul ki.

    A koronavírustesztek közül csak a fent említett nasopharyngeális gyorsteszt okozhat ilyet. Mint ismert, ez az, amikor egy hosszú pálcát helyeznek az orrüreg és a torok találkozásához.

    A teljes cikket itt találják. 

Rovatok