Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A hajó 139 utasából 85-öt pozitívra teszteltek koronavírussal. Cikkünket itt olvashatja.

  • Jelentősen megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma az utóbbi hetekben Norvégiában és Dániában – írja az MTI. 

    A dán egészségügyi minisztérium által működtetett Állami Szérum Intézet (SSI) csütörtökön 73 százalékos növekedést jelentett október első két hetében a fertőzöttek számát illetően.

    A legsúlyosabban érintett régió a főváros, Koppenhága térsége. 

    Norvégiában egy hét alatt 53 százalékkal emelkedett a szűrővizsgálatokon kimutatott pozitív teszteredmények száma. Egyelőre még mind a két skandináv országban viszonylag alacsony szinten van a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma. Dániában és Norvégiában is néhány hete oldották fel a járványügyi szigorítások zömét. Többek közt eltörölték a maszkviselési kötelezettséget, illetve az oltási igazolvány felmutatásának szükségét az éttermekben, illetve a múzeumokban.

    A járványgörbe emelkedése ellenére az oslói kabinet egyelőre nem határozott a korlátozások visszaállításáról. Ingvild Kjerkol norvég egészségügyi miniszter ugyanakkor csütörtökön közölte, hogy szükség esetén bármelyik pillanatban ismét bevezethetik az óvintézkedéseket. A fertőzöttek magas számával küszködő Tromsø városa csütörtökön ismét figyelmébe ajánlotta a helyi lakosoknak a távolságtartási szabályok betartását, a maszkviselést, illetve az otthoni munkavégzést.

    Magnus Heunicke dán egészségügyi miniszter a közszolgálati rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy pénteken fogja tájékoztatni a parlamentet a járványügyi helyzetről. Hozzátette, hogy szükségessé válhat bizonyos korlátozások visszaállítása.

    Norvégiában a felnőtt lakosság nagyjából 87 százaléka kapta meg a teljes körű védettséghez szükséges oltásokat. Dániában 75 százalékos ez az arány.

  • Kövesse velünk a világjárvány híreit!

Rovatok