Index Vakbarát Hírportál

Újabb független hírforrás húzza le a rolót Hongkongban

2022. január 3., hétfő 09:04

Január 4-i hatállyal megszűnik a Citizen News független hongkongi hírportál, amely főleg adományokból tartja fenn magát, Facebook-oldala szerint nincs semmilyen pártkötődése, célkitűzései között pedig Hongkong alapvető értékeinek, így a szabadságnak, a nyitottságnak és a sokszínűségnek a védelmét hirdeti.

Az utóbbi egy évben számos olyan újságíró csatlakozott a hírportálhoz, akinek korábbi munkaadói a kínai hatóságok ellenőrzése alá kerültek vagy feloszlatták őket.

Tavaly az Apple Daily című, hongkongi ellenzéki körökben népszerű sajtóorgánum szűnt meg rendőrségi akciókat követően, amelyeket a tágan értelmezhető, „felforgató tevékenységet” kriminalizáló, tavaly nyáron életbe léptetett nemzetbiztonsági törvény címén hajtottak végre. Felforgató tevékenységnek számít az is, ha nem Peking szája íze szerinti híreket, cikkeket jelentet meg egy lap. 

Sajnálatos módon a gyors társadalmi változások és a sajtó működésére nézve rosszabbodó körülmények nem teszik lehetővé, hogy félelemtől mentesen megvalósíthassuk céljainkat. Ebben a válságban mindenekelőtt a fedélzeten lévők biztonságát kell szavatolnunk

– olvasható a 2017-ben alapított Citizen Newson, amely több mint nyolcszázezer követővel az egyik legolvasottabb helyi internetes hírforrás.

Carrie Lam hongkongi kormányzó ugyanakkor csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint Hongkongban elnyomják „az ellenzék felé hajló sajtót”. Ezek a szavak egy nappal azután hangzottak el, hogy mintegy kétszáz rendőr razziázott egy másik független lap, a Stand News irodájában, és több lapvezetőt bilincsbe verve vittek el. Az indok? Felforgató tevékenység, lázítás. 

Kína az egy ország, két rendszer elve alapján nagy fokú autonómiát, így többek között a sajtószabadság tiszteletben tartását ígérte a korábban brit gyarmati uralom alatt álló városnak az anyaországhoz történő, 1997-es visszakerülését követő ötven évre. Szakértők szerint Kína végül úgy döntött, nem várja ki ezt az időintervallumot. 

A hétfői nap azonban másról is szólt Hongkongban. Ünnepélyes keretek között beiktatták a várostartomány kilencvenfős törvényhozásának tagjait, a Global Times kínai pártlap írása szerint minden résztvevő elénekelte a Kínai Népköztársaság himnuszát, a képviselők a kínai zászló előtt tették le az esküt, és a lap külön kihangsúlyozza, hogy az ülésteremben lecserélték Hongkong címerét a népköztársaságéra. 

Kínai szakértők emlékeztetnek, hogy a hongkongi törvényhozást az üzleti szféra képviselői alkotják, akik egyrészt Peking-pártiak, másrészt számukra az a fontos, hogy „menjen a biznisz”, így nem esik nehezükre az együttműködés a pártapparátussal. 

Mint ismeretes, tavaly tüntetőleg kivonult a teljes ellenzék a testületből, amellyel sokak szerint csak a saját, illetve a „demokratikus Hongkong” sírját ásták meg. 

(MTI / Global Times / SCMP)

Rovatok