Mario Draghi olasz miniszterelnök a korlátozások időszakának végét jelentette be , miután az ország túljutott az omikron-variáns által okozott járványhullám tetőzésén.
A kormányfő a járványhelyzetet összegző kormányülésen egyre nyitottabb országról beszélt, elsősorban a fiatalok számára.
Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerint a kórházban kezelt betegek számának folyamatos csökkenésével új fázis, új korszak kezdődött.
Az utóbbi hét nap alatt majdnem harminc százalékkal csökkent a napi esetszám. Csütörtökön több mint 112 ezer új fertőzöttet regisztráltak, míg egy hete több mint 155 ezret. A halottak száma viszont nem csökken, az utóbbi 24 órában 414 beteg halt meg koronavírusban.
A kormány tagjainak nyilatkozatai szerint nem hosszabbítják meg a március 31-ig érvényes egészségügyi vészhelyzetet, amely 2020 januárjában lépett életbe, és azóta tart.
Az emlékeztető oltással rendelkezők védettségi igazolásának érvényessége határozatlan időre szól február 7-től, és ez vonatkozik azokra a felgyógyultakra is, akik már két adag vakcinát vettek fel. Az emlékeztető oltás nélküliek esetében az oltási igazolás hat hónapig érvényes.
Az előírások értelmében az Európai Unióból érkezők – köztük a magyarok is –, ha esetleg az emlékeztető oltást már tavaly kora ősszel felvették, hat hónap elteltével is bármilyen tesztelés vagy többletigazolás nélkül léphetnek be Olaszországba.
(MTI)
Új-Zéland bejelentette, hogy február végétől fokozatosan újranyitja határát a látogatók előtt – írja a Guardian.
Jacinda Ardern miniszterelnök csütörtökön felvázolt egy ötlépéses tervet, amely lehetővé teszi, hogy a teljesen beoltott új-zélandi állampolgárok még ebben a hónapban megkezdhessék az utazást Ausztráliából. A tájékoztatás szerint a beérkező állampolgároknak önkéntes karanténba kell vonulniuk.
Júliusra a teljesen beoltott emberek Ausztráliából, valamint az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és több európai országból beutazhatnak majd.
A bejelentés jelentős változást jelent Új-Zéland számára, ugyanis az ország a világ legszigorúbb határszabályait vezette be a Covid–19 miatt. Az ország 2020 márciusában szinte minden külföldi utazót kitiltott, és az érkező látogatóknak saját költségükön állami karanténlétesítményben kell tölteniük a karantént.
Szerdán 55 akkreditált személy produkált pozitív koronavírus-tesztet a pénteken kezdődő pekingi olimpia helyszínén, ami az eddigi legnagyobb napi esetszám a szervezők csütörtöki jelentése szerint – közölte az MTI.
A szerdán érkezettek közül 29-en adtak negatív eredményű PCR-tesztet, rájuk csütörtökön kontrolltesztek várnak. Huszonhatan pedig úgy adtak pozitív tesztet, hogy már napok óta a zárt buborékrendszerben élnek.
Brian McCloskey, az olimpia egészségügyi szakértő testületének elnöke elmondta: az 55 eset messze a legmagasabb eddigi napi eredmény.
Az elmúlt egy héten 230 hivatalos személy produkált pozitív Covid-tesztet.
Jó reggelt!
Indul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Vigyázzanak magukra, jó egészséget!