Mariupol nem az utcáiból és házaiból áll. Hanem a lakóiból – írta nyilatkozatában Vadim Bojcsenko, Mariupol polgármestere, miután bejelentették, hogy humanitárius folyosót nyitnak az 500 ezres lélekszámú kikötővárosából, amit körülzártak az orosz csapatok.
A megszállók folyamatos, kíméletlen ágyúzása mellett nincs más választásunk, mint megadni a lakosoknak a lehetőséget, hogy biztonságosan elhagyják Mariupolt
– tette hozzá Bojecsenko.
A lakosok délelőtt 11 órától délután 16 óráig hagyhatják el a települést, melyet napok óta folyamatosan lőnek az oroszok. A városban nincs víz, fűtés és áram, valamint az élelmiszerkészletek is fogytán vannak. Az alpolgármester korábban arról beszélt, hogy olyan heves tűzerő alatt áll a város, hogy a halottaikat sem tudják összeszedni az utcáról – jelentette a BBC.
Helyi idő szerint délelőtt 11 órakor meg is kezdődött a civilek evakuálása Mariupolból, a tervek szerint a lakosokat a város három különböző pontjáról viszik ki buszokkal.
Szerhij Orlov, Mariupol alpolgármestere a BBC-nek azt mondta: ötven buszt szerveztek le az evakuálásra, amikkel körülbelül 5-6 ezer ember tudja elhagyni a várost.
A lakók használhatják a saját járműveiket is, megvan a pontos útvonal Zaporizzsja felé, amin haladva biztonságban el tudják hagyni a várost. Orlov szerint így összesen körülbelül 7-9 ezer ember tud kimenekülni.
Az alpolgármester elmondta, hogy a vasúti közlekedés nem működik az oroszok pusztítása miatt.
A tűzszünet két városban van érvényben, az Azovi-tenger partján található Mariupolban és a kisebb Volnovahában. Az ukrán kormány szerint a terv az, hogy Mariupolból 200 ezer, Volnovahából pedig 15 ezer embert menekítenek ki. Mindkét települést komoly bombatámadások érték az elmúlt napokban.
Orlov hozzátette: egyelőre nincs garancia orosz oldalról, hogy a tűzszünetet holnap folytathatják-e, egész éjszaka erről tárgyaltak, és tovább dolgoznak a megállapodáson.
Nem érdekelt az oroszországi rendszerváltásban az Egyesült Államok Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint. A politikus a BBC-nek kifejtette: szerintük ez nem rajtuk múlik.
Ugyanakkor felszólította az orosz embereket, hogy „vonják felelősségre saját vezetőiket” a háborúért.
A Sky News riportereit tűz alá vette egy orosz diverzánscsoport Kijev közelében, és kettejüket el is találták. A brit csatorna szerint az incidens néhány napja történt. A riporterek 30 kilométerre autóztak Kijev központjától, egy olyan helyen, ahol épp nem folyt a harc, amikor egy ötfős, orosz diverzánsokból álló csoport rajtuk ütött.
A katonák tűz alá vették az autójukat, és a szélvédőn több golyó is berepült. A Sky News munkatársai megpróbáltak lekuporodni, de egyiküket eltalálta egy lövedék.
Emlékszem, arra gondoltam, hogy fájdalmas lesz-e a halál. Aztán egy golyó eltalálta a fenekemet
– mondta Stuart Ramsay. Rajta kívül úgy tudni, hogy az operatőrt is eltalálta az egyik golyó, de mindketten túlélték a sebesülést.
Az esetről videó is készült, amelyen a lövések is hallhatók, és egy pontján láthatók a lövések miatt az autóból leváló szilánkok is. Ennek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.
Blokád alá vonták az orosz erők a kelet-ukrajnai Mariupolt, a város pedig „kérlelhetetlen” támadásokat kénytelen kiállni – közölte Vadim Bojcsenko polgármester szombaton, aki egyúttal a humanitárius folyosó létrehozására szólított fel.
Jelenleg megoldást keresünk a humanitárius problémákra, és minden elképzelhető lehetőséget számba veszünk a blokád feloldására.
Elsődleges célunk a tűzszünet elérése, hogy a létfontosságú infrastruktúrát helyreállíthassuk, és a humanitárius folyosó megnyitása, hogy élelmiszer és gyógyszer érkezhessen a városba
– mondta a városvezető a városi tanács Telegram-csatornájára feltöltött üzenetben, akinek szavait az MTI adta hírül.
Köszöntjük kedves olvasóinkat!
Február 24-én az orosz csapatok Vlagyimir Putyin elnök parancsára több irányból is megtámadták Ukrajnát.
Az események alakulását az Index is folyamatosan nyomon követi, tegnapi hírösszefoglalónkat ide kattintva éri el, az élő pénteki hírfolyamot itt találja.