A fővárosi önkormányzat eddig kétezer, Ukrajnából érkezett menekültnek nyújtott szállást, és mintegy 25 ezer adag ételt osztottak ki – ismertette Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes kedden Budapesten.
Kiss Ambrus elmondta: az adatok szerint a budapesti vasúti pályaudvarokon az elmúlt napokban csaknem ugyanannyi menekült utazott tovább, mint ahány érkezett Ukrajnából. Tehát az elmúlt napokban csökkent a terhelés – jegyezte meg.
A főpolgármester-helyettes közölte, szállítási segítséget nyújtanak a BOK-csarnokban kialakított humanitárius tranzitpont üzemeltetéséhez. A Budapestre érkező menekültekről szólva Kiss Ambrus elmondta: jellemzően pár napig maradnak az ukrán városokból érkező családok, amelyeknek van továbbutazási tervük, segítségre a szálláson kívül alig van szükségük.
Az Ukrajnában tanuló harmadik országbeli diákok egy része néhány napig marad a szállásokon, nagykövetségeik szervezik a hazaútjukat, másik részük huzamosabb ideig marad, és adott esetben hazai egyetemek befogadják őket.
A menekültek harmadik csoportjába sorolta Kiss Ambrus a kárpátaljai magyar családokat, amelyek sok gyerekkel érkeznek. Ezek a családok nagy része nem tervez továbbutazást. Negyedik csoportként beszélt a kárpátaljai magyar ajkú roma – átlagosan 8-20 tagú – nagycsaládokról. A fővárosi önkormányzatnak jellemzően e két utóbbi csoporttal kell foglalkoznia – mondta a főpolgármester-helyettes.
Kiss Ambrus elmondta: a rövid távú szállásbiztosítás budapesti tömegszállásokon történik. Hosszú távra Budapesten kívüli üdülőkben adnak szállást a rászorulóknak. Ez komoly szociális munkát is igényel. Jelenleg körülbelül 250 embert szállásoltak el hosszú távra – jegyezte meg.
A főpolgármester-helyettes beszélt arról is, hogy az étkeztetés hét helyszínen történik, átlagosan napi 500-600 ember jut így élelemhez. Napi ezer emberig bővíthető a kapacitás – tette hozzá. Kiss Ambrus elmondta: a szállást igénybe vevők több mint fele kiskorú.
Kérdésre válaszolva közölte, eddig körülbelül nyolcvanmillió forintba kerültek a menekültügyi intézkedések – írja az MTI.
A megszállók legfeljebb három napra rendelkeznek lőszer- és élelmiszerkészletekkel. Hasonló a helyzet az üzemanyaggal, amit tartálykocsik pótolnak – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara.
Az Unian ukrán hírügynökség szerint az előző napon kilenc ellenséges légi járművet találtak el: egy repülőgépet, hat pilóta nélküli repülőgépet és két helikoptert. A lelőtt rakéták száma pontosítás alatt áll.
Az ukrán forrás szerint mintegy háromszáz megszálló megtagadta a támadásokra vonatkozó parancsok végrehajtását, és 70 egységnyi felszereléssel elhagyta a hadművelet területét.
Mint mondták, a luhanszki régió ideiglenesen megszállt területein a kényszermozgósítás kaotikusan megy végbe, ugyanis a mozgósítottak többsége nem rendelkezik katonai tapasztalattal.
A jelentés szerint az ukrán védők 13 ellenséges támadást vertek vissza, 14 harckocsit, 8 gyalogsági harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, három tüzérségi rendszert és négy egyéb járművet semmisítettek meg. A légvédelmi egységek két ellenséges légi célpontot találtak el. Az ellenséges személyzet vesztesége körülbelül háromszáz fő volt.
Ezenkívül Mariupol védői megsemmisítették a Raptor járőrhajót és a Leer–3 elektronikus hadviselési rendszert.
Az ukrán hadsereg közzétett egy bejegyzést arról, hogy levadászták Vlagyimirt, a T–90-es tankot.
Azt írták: a viszonylag modernnek számító tankot a zaporizzsjai területen lőtték ki.
Vovi most egy kicsit magába roskadt és lógatja az orrát
– írták a bejegyzésben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meglehetősen inspiráló és valóban motiválja fegyveres erőit – mondta a Pentagon egyik magas rangú tisztviselője.
Az Amerikai Védelmi Minisztérium honlapján közzétett közleményben kiemelték, hogy az oroszok nap mint nap szenvednek el áldozatokat. Orosz repülőgépeket, páncélozott járműveket, tüzérséget és helikoptereket pusztítanak el az ukrán fegyveres erők.
A tisztviselő elmondta, hogy továbbra is úgy látják, hogy sok orosz pilóta kerüli a kockázatot Ukrajna légterében. Hozzátette, hogy az oroszok több mint 1100 rakétát lőttek ki ukrajnai célpontok ellen az invázió kezdete óta.
Az ukránok nagyon kreatívak voltak a légvédelemben. Nagyon ügyesek abban, hogyan, mikor és hol alkalmazzák a légvédelmet. Nagyon találékonyak abban, hogyan próbálják megakadályozni, hogy az oroszok uralják az eget Ukrajna felett
– mondta az illetékes, aki szerint az oroszok továbbra is küzdenek a vezetési és irányítási, logisztikai és fenntartási problémákkal.
A Kijevtől délkeletre elhelyezkedő Boriszpil város polgármestere, Volodimir Borisenko felszólította a lakosokat, hogy hagyják el a várost. Ez vonatkozik mind a városlakókra, mind azokra, akik a megszállt területekről, ellenségeskedési területekről érkeznek.
Arra kérem a civil lakosságot, hogy legyenek okosak, és ha lehet, hagyják el a várost
– írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a polgármester. Megjegyezte, hogy Boriszpilből naponta evakuálnak Ukrajna nyugati régióiba.
A gyakorlat azt mutatja, minél kevesebb civil van a városban, annál könnyebb a fegyveres erők munkája. Tehát tegyük ezt meg. Most nem szükséges a városban lenni. Már dúlnak a harcok
– fogalmazott.
Az orosz médiafelügyelet, a Roszkomnadzor korlátozta a Euronews tévécsatorna anyagaihoz való hozzáférést Oroszországban „az ukrajnai különleges katonai műveletről szóló hamisítások miatt” – közölte az ügynökség sajtószolgálata.
Az MTI szerint a döntés egyaránt vonatkozik a euronews.com weboldal és annak orosz változata, a ru.euronews.com elérhetőségére is.
Moszkva március elején új médiatörvényt vezetett be, amely drasztikus büntetéseket szabott ki az orosz fegyveres erőkről szóló állítólagos hamis információk terjesztéséért. A Vlagyimir Putyin orosz elnök által aláírt törvény büntetőjogi felelősséget vezet be az Orosz Föderáció fegyveres erőire vonatkozó, „tudatosan hamis információk nyilvános terjesztéséért”.
Az ukrán elnök kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a Krím félszigetről és a donbaszi területekről. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta:
A megszállt területek kérdése fontos számunkra. De biztos vagyok benne, hogy ezen a találkozón nem születik megoldás.
„Mert hogy teljesen őszinte legyek, a biztonság garanciáinak ügyében fogunk beszélni alkotmányos változásokról, az ukrán jogszabályok változásairól. És ha erről beszélünk, akkor mindenesetre nem csak az elnök dönt majd” – mondta Volodimir Zelenszkij.
Hozzátette: az ilyen kérdésekről népszavazáson kell dönteni – írja a CNN.
Köszöntjük olvasóinkat!
Az Index ma is beszámol az orosz–ukrán háború fejleményeiről, kövesse velünk híreinket az orosz invázió 27. napján.
Hétfői percről percre frissülő cikkünket ide kattintva olvashatja el, a nap eseményeinek összefoglalóját itt találja. Tudósítónk, Kiss Dániel továbbra is Kijevben tartózkodik, ahonnan folyamatosan friss információkkal és helyszíni riportokkal jelentkezik.
Tartsanak velünk!