Index Vakbarát Hírportál

Elkezdődött Mariupol bekebelezése

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója

Index
2022.05.25. 13:31
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök egy új rendeletet írt alá, amely egyszerűsíti az orosz állampolgárság megszerzésének eljárását Ukrajna Zaporizzsja és Herszon régióiban – számolt be a RIA Novosztyi

    A módosítások a 2019. április 20-i, 183. számú, „Az Orosz Föderáció állampolgárságának egyszerűsített eljárásban való felvételét kérelmezhető személyek kategóriáinak humanitárius célú meghatározásáról” című rendelethez készülnek.

  • Soros György szerint Oroszország ukrajnai inváziója egy harmadik világháború kezdete lehet, és azt a civilizáció nem biztos, hogy túléli. A Hszi Csin-pingnek és az orosz elnöknek címzett nyilatkozatában pedig azt állította, hogy az elnyomó rezsimek felemelkedőben vannak, a nyílt társadalmak pedig ostrom alatt állnak.

  • Az orosz–ukrán háború átírta a makrogazdaság és a bankrendszer kilátásait, rövid és középtávon is új kockázatok jelentek meg, érdemben megváltozott a működési környezet – mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a stabilitási jelentést ismertetve online sajtótájékoztatón, szerdán.

    Kiemelte a stagflációt, azaz a stagnáló gazdaság és a növekvő infláció kockázatát, az élesen emelkedő kamatkörnyezetet, a portfóliók minőségi romlását és a szabályozói kockázatokat.

    Hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer likviditási tartaléka magas, tőkemegfelelési mutatója stabil, a tavalyi év végére 18,6 százalékra nőtt, ami egy elhúzódó válság esetén is biztonságot nyújt.

  • A Nike mellett egy másik világcég, a Marks & Spencer is elhagyja az orosz piacot az Ukrajna elleni orosz invázió miatt.

    Közleményükben emlékeztettek arra, hogy márciusban már leállították az áruk szállítását Oroszországba, azonban a franchise-zal kapcsolatos jogi előírások miatt nem tudtak teljesen kilépni az orosz piacról. Emiatt körülbelül 50 Marks & Spencer üzlet maradt nyitva Oroszországban, most viszont a ruházati kiskereskedelmi cég végleg elhagyja az országot.

    A Marks & Spencer eladásai Oroszországban és Ukrajnában 102,5 millió fontot (128,5 millió dollárt) tettek ki az április 2-án lezárt pénzügyi évben. A cég korábban felfüggesztette ugyan tevékenységét Ukrajnában, jelenleg azonban már üzletek megnyitásán dolgozik.

    A londoni székhelyű cég jelenleg több mint ezer üzlettel rendelkezik világszerte.

  • Litvánia húsz M113-as páncélozott szállítójárművet, valamint számos katonai teherautót és aknamentesítő járművet küld Ukrajnába 15,5 millió euró értékben.

    Arvydas Anušauskas litván védelmi miniszter közleményében kijelentette:

    Segítségünk és szövetségeseink összehangolt segítsége döntő tényező Ukrajna győzelmében.

  • Szerhij Hajdaj, a Luhanszki terület tisztviselője elmondta, hogy legalább hat civilt öltek meg orosz rakéták Szeverodonyeckben – számolt be a Sky News

    A képviselő jelentése szerint további nyolc ember megsebesült a városban az elmúlt 24 órában. Szeverodonyeck a harcok középpontjává vált az orosz–ukrán háborúban. 

  • Volodimir Zelenszkij kijelentette, hogy csak közvetlenül hajlandó beszélni Vlagyimir Putyinnal, közvetítőkön keresztül nem – számolt be az Independent. Hozzátette: ha az orosz elnök „megérti a valóságot”, akkor van lehetőség arra, hogy diplomáciai úton találjanak kiutat a konfliktusból.

    Az ukrán elnök a Világgazdasági Fórum közönségének nyilatkozva azt is mondta, hogy Ukrajna addig fog harcolni, amíg vissza nem szerzi teljes területét. Többször is kizárta, hogy Oroszországnak állandó ellenőrzést adjon az invázió során elfoglalt területek felett.

  • Az azovsztali ukrán katonákat „kielégítő” körülmények között tartják fogva. Nem bántalmazzák őket a megszállók. Az Azov-ezred parancsnoka, Denyisz Prokopenko kapcsolatba lépett feleségével.

    Katerina Prokopenko egy rövid telefonhívás alkalmával hallhatta férje hangját.

    Azt mondta, hogy jól van, és megkérdezte, hogy vagyok

    – mondta Katerina. Hozzátette: a kapcsolat megszakadt, mielőtt részletesebben beszélhetett volna magáról.

    Nem ismert, hogy Prokopenko szabadon beszélhet-e. A nő hozzátette, hogy más forrásokból is vannak információi az elfogott katonák fogva tartási körülményeiről. Elmondása szerint a feltételek „kielégítők”. Az ukránoknak enni és inni adnak, és nem bántalmazzák őket.

    Katerina hangsúlyozta, hogy férje telefonhívását Ukrajna és Oroszország kormánya koordinálta a Vöröskereszten keresztül. Prokopenko elmondta, hogy a sebesült katonák többsége a megszállt Olenyivka börtönében van, a súlyos sebesültek egy kis csoportja kórházban van a megszállt Novoazovszkban. 

    Katerina Prokopenko és egy másik azovi tiszt felesége azt mondta, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti megállapodások előírják az elesett katonák megfelelő eltemetését, és bizonyos feltételeket biztosítanak a hadifoglyok számára, beleértve a telefonhívásokat is.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvétét fejezte ki a texasi iskolai lövöldözés áldozatainak és azok hozzátartozóinak – számolt be a Sky News

    Szeretném részvétemet kifejezni a texasi általános iskolában történt szörnyű lövöldözésben elhunyt gyermekek minden hozzátartozójának és családtagjának

    – mondta Zelenszkij, aki szerint szörnyű, hogy békeidőben golyó által halnak meg emberek.

  • Lejárt az amerikai pénzügyminisztérium általános engedélye, amely a szankciók ellenére lehetővé tette Oroszország külföldi adósságainak visszafizetését. A minisztérium bejelentette, hogy nem kívánja meghosszabbítani a márciusban kiadott dokumentum érvényességi idejét.

    A TASZSZ megjegyezte: Washington annak ellenére döntött így, hogy az orosz államkötvények amerikai tulajdonosai ennek az általános engedélynek köszönhetően az elmúlt hónapokban megkapták az aktuális kifizetéseket az orosz értékpapírok után.

    A dokumentum megújításának elvetése azt jelenti, hogy

    az Egyesült Államok inkább a nemteljesítés bejelentésére kényszeríti Oroszországot, mintsem hagyná, hogy az ország kiürítse kincstárát az amerikai befektetők javára.

    Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint idén április 1-jén Oroszország külső államadóssága 57,143 milliárd dollár volt, amiből  37,26 milliárd dollár a kötvényhitel. Oroszországnak 15, 2022 és 2047 közötti lejáratú kötvénykölcsöne van.

    A Bank of Russia vezetője, Elvira Nabjullina szerint az orosz pénzügyminisztériumnak minden forrása megvan ahhoz, hogy teljesítse kötelezettségeit, így szó sem lehet mulasztásról.

  • A Nike állítólag úgy döntött, hogy nem újítja meg a megállapodását az Inventive Retail Group nevű céggel, amely 37 Nike márkájú kiskereskedelmi üzletet üzemeltet Oroszországban. A vállalat egyébként márciusban már bezárta az összes üzletét Oroszországban, és leállította a webes értékesítést is az országban – számolt be a The Guardian

  • Ukrán tisztviselők megerősítették, hogy 200 holttestet találtak egy mariupoli lakóház pincéjében – számolt be az Independent. A tisztviselők szerint a bűz beborította a környéket, miközben a holttestek bomlásnak indultak a romos város lakásában.

    Az egyelőre nem világos, hogy mikor fedezték fel a holttesteket, de a polgármester tanácsadója, Petro Andrjuscsenko elmondta:

    a pincében talált áldozatok száma arra utal, hogy ez lehetett a konfliktus egyik leghalálosabb ismert támadása.

    Az ukrán hatóságok szerint legalább 21 ezer embert öltek meg Mariupolban. 

  • A terület regionális kormányzója kedden közölte, hogy legalább 12 ember meghalt egy donyecki térségben végrehajtott ágyúzásban. Korábban Volodomir Zelenszkij kijelentette, hogy egyre súlyosabb harcok sújtják Donbászt – számolt be az Independent

    Szerhij Haidai, Luhanszk kormányzó azt mondta, hogy a szakadár régió a nyolc éve tartó konfliktus „legnehezebb időszakát” éli. Elmondása szerint az orosz erők „minden irányból egyszerre nyomulnak előre, és őrült mennyiségű harcost és felszerelést telepítettek át a helyszínre”. 

  • Magyarország területére május 24-én az ukrán–magyar határszakaszon 5312 fő lépett be. A románmagyar határszakaszon belépők közül 3975 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 272 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

    Ez alatt az idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

    Az ukrajnai háború elől május 24-én 289 ember, köztük 96 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

    A rendőrök továbbra is segítik a háború elől menekülőket.

  • Zaporizzsjában egy ember meghalt, hárman megsebesültek az orosz megszállók által végrehajtott ágyúzásban szerda reggel – közölte Zaporizzsja Regionális Katonai Igazgatósága.

    Az előzetes adatok szerint csak a magánszektorban 62 ház sérült meg – írja az Unian.

  • Az ideiglenesen megszállt Herszon régió területén a gyógyszertárak körülbelül 90 százaléka nem működik, a legtöbb gyógyszer ára pedig 3–5-szörösére emelkedett – jelentette be Denyisz Szavcsenko, a Crimea igazgatóságának elnöke.

    Egyes gyógyszertárláncok a gyógyszerészek szerint azt tervezik, hogy leállítják a munkát a régióban

    – mondta Szavcsenko. Elmondása szerint a patikákban még mindig nagyon drága speciális gyógyszerek, vitaminok, gyógynövények és teák, fogkrémek és egyes kozmetikumok vannak.

  • A Klicsko testvérek, a nehézsúlyú profi bokszbajnokok, akikből Ukrajna védelmezői lettek, Davosban arra figyelmeztették az európai vezetőket, hogy egyesülniük kell Oroszországgal szemben, különben a kontinens destabilizációjával kell szembenézniük.

    Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere és öccse, Vladimir, aki jótékonysági alapítványukat vezeti, a davosi Világgazdasági Fórumon politikai és üzleti vezetőkkel találkoztak.

    A fivérek a Sky Newsnak azt mondták, hogy Ukrajna felszabadításához egységes erőfeszítésre van szükség az orosz olaj- és gázszállítások leállítása, a moszkvai bankokkal és vállalkozásokkal szembeni szigorúbb szankciók alkalmazása és a teljes sportbojkott érdekében.

    Ha valaki úgy tekint a háborúra, mintha az valahol messze lenne, úgy látja, hogy a háború nem érint személyesen engem, akkor a legnagyobb hibát követi el. Ez a háború destabilizálhatja a helyzetet az egész régióban. Ez a háború mindenkinek árthat Európában. Ezért van most szükségünk minden ország egységére. Ez a béke kulcsa

    – mutatott rá Vitalij Klicsko.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos esti beszédében azzal vádolta Oroszországot, hogy „hazugságokkal” fedezi állítólagos kudarcait a háborúban – számolt be az Independent

    A kormányfő azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin hadserege csaknem 30 ezer orosz katonát vesztett a háborúban, és több mint 200 repülőgépet lőttek ki a flottájából. 

    Több ezer orosz tankot, páncélozott járművet és más felszerelést veszítettek el. Az orosz rakétalőszer szinte teljesen elfogyott. És mindezt azzal a hazugsággal akarják eltussolni, hogy nem teljes erővel harcolnak?  Eljön az idő, amikor ezt ők maguk is be fogják ismerni

    – mondta Zelenszkij, aki egy időben kiemelte, hogy a helyzet a donbászi régióban „rendkívül nehéz”. Az ukrán elnök szerint az orosz hadsereg minden erejét Donbászra összpontosítja. 

    Most a helyzet Donbászban rendkívül nehéz. Az orosz hadsereg minden erejét, amivel még rendelkezik, oda összpontosítja. A megszállók mindent el akarnak ott pusztítani

    – mondta esti beszédében, hozzátéve, hogy több katonai felszerelésre van szüksége Ukrajnának a háború befejezéséhez. 

  • A szenátus legfelsőbb demokrata és republikánus vezetői határozatot írtak alá, amely támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét, és felszólítja Joe Bident, hogy gyorsítsa fel a folyamatot – írja az NBC.

    Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője és Mitch McConnell, a kisebbség vezetője kijelentette, hogy közösen támogatják a szimbolikus határozatot, amely erős kétpárti támogatást jelez az európai országok NATO-csatlakozási kérelméhez.

    A külügyi bizottság csütörtökön jelöli meg a nem kötelező érvényű határozatot.

    A szenátus várhatóan csak idén nyáron fogadja el a NATO-bővítést jóváhagyó jogszabályokat.

    A szenátorok kétharmadának támogatására van szükség, és várhatóan könnyen átmegy a dokumentum.

    A négyoldalas állásfoglalás leszögezi, hogy Oroszország Ukrajna elleni inváziója „drámai módon megváltoztatta Európa biztonsági helyzetét”, és a NATO-bővítés kritikus fontosságú az Egyesült Államok és európai szövetségesei biztonsága szempontjából.

  • „Valószínűleg” megöltek egy orosz tábornokot ukrán ejtőernyősök – közölte az ország hadserege.

    Több forrás szerint Kanamat Botasev vezérőrnagy meghalt, miután ukrán csapatok lelőtték az általa vezetett repülőgépet. A 63 éves férfi lenne a legmagasabb rangú vadászpilóta, aki az ukrajnai háborúban esett el.

    A BBC Russia arról számolt be, hogy Botasev korábban nyugdíjba vonult, és egy évtizede nem vezetett repülőt. Nem világos, hogy miért ült vissza egy Szu–25-ös orosz repülőgép pilótafülkéjébe, az orosz hadiipar emblematikus csatarepülőgépébe.

    Az ukrán tisztviselők a gép lelövését egy roncsról készült kép kíséretében jelentették be.

    A Sukhoi Su–25 Grach egy szubszonikus, együléses, kétmotoros sugárhajtású repülőgép, amelyet a Szovjetunióban fejlesztett ki Szuhoj. A szovjet szárazföldi erők közvetlen légi támogatására tervezték. Az első prototípus első repülését 1975. február 22-én végezte el. Bővebben>>>

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szerdai percről percre közvetítése az orosz–ukrán háború eseményeiről. Keddi tudósításunk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ma is!

Rovatok