Index Vakbarát Hírportál

A nullával egyenlő az esélye annak, hogy Nagy-Britannia visszalép az EU-ba

2022. július 5., kedd 08:17

Nagy-Britannia a Munkáspárt kormányzása alatt sem lépne vissza az Európai Unióba – mondta hétfőn a legnagyobb brit ellenzéki erő vezetője.

Keir Starmer, a Labour vezetőjeként az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje is – a Centre for European Reform (CER) nevű, uniós elemzésekre szakosodott londoni stratégiai kutatóműhely hétfő esti politikai fórumán felszólalva úgy fogalmazott, vannak néhányan, akik szerint a Brexitet, vagyis a brit EU-tagság megszűnését vissza kell fordítani – írja az MTI. 

Keir Starmer ezzel a legkevésbé sem ért egyet, mivel szerinte „egy ország nem haladhat előre, nem növekedhet úgy, hogy közben folyamatosan a múlt vitáira összpontosítja figyelmét”.

Nem lenne EU-n belüli szabad mozgás 

„Mindezek alapján nagyon egyértelműen kijelenthetem, hogy Nagy-Britannia munkáspárti kormányzás alatt sem lépne vissza az Európai Unióba, nem csatlakozna újból az EU egységes belső piacához és vámuniójához sem” – mondta a Labour vezetője. 

Keir Starmer szerint a régi viták újrakezdése semmilyen módon nem ösztönözné a gazdaság növekedését, nem csökkentené az élelmiszerárakat, nem segítené a brit üzleti vállalkozások sikerét a modern világban.

A Brexit visszafordítása a megosztottság további mélyülésének receptje lenne, elvonná a figyelmet az emberek előtt tornyosuló nehézségekről, és garantálná, hogy Nagy-Britannia még egy évtizedre leragadjon

– mondta a Munkáspárt vezetője. A brit gazdaságot sújtó munkaerőhiányra utalva hozzátette, kormányra kerülése esetén a Munkáspárt az EU-n belüli szabad mozgás elvét sem érvényesítené újra Nagy-Britanniában csak azért, hogy rövid távú megoldást találjon a problémára.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, miután a brit EU-tagságról 2016 nyarán rendezett népszavazáson a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Rovatok