Robert Buckland nem zárta ki, hogy indul a toryk vezetői posztján Boris Johnson helyére.
Az új walesi államtitkár a PA hírügynökség jelentése szerint így nyilatkozott:
Én az értékekre összpontosítok. Sokat beszélek az egy nemzet politikájáról. Mindig is egynemzetiségű konzervatív voltam, mérsékelt konzervatív.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e vezetői ambíciói, azt mondta: „Támogatni fogok egy egy nemzet-jelöltet. Ma reggel úgy keltem fel, hogy nem számítottam arra, hogy kabinetminiszter leszek, így megtanultam, hogy a politikában váratlan dolgokra is számítani kell.”
Az angol font Boris Johnson lemondásának hírére 0,6 százalékkal erősödött a dollárhoz, és 0,4 százalékkal az euróhoz képest – írja a Guardian.
Caroline Johnson lemondott a Konzervatív Párt alelnöki posztjáról.
A konzervatív képviselő lemondólevelében azt írta, hogy nem könnyen hozta meg a döntést, mert kiváltságnak érezte, hogy pozícióját betölthette.
Nagy szomorúsággal veszem tudomásul azonban, hogy az idő múlásával az Ön tévedéseinek halmozott hatása elpazarolta nagyszerű pártunk jóindulatát
– írta Johnson a miniszterelnöknek.
Hozzátette: ha maradni próbálnak, azzal csak árthatnak a pártjuknak és az országuknak is.
Egybehangzó, hivatalos forrásokból származó, csütörtöki londoni médiaértesülések szerint csütörtökön bejelenti lemondását Boris Johnson brit miniszterelnök, a kormányzó Konzervatív Párt vezetője.
A BBC közszolgálati médiatársaság és a Sky News kereskedelmi hírtelevízió Downing Street-i forrásai szerint Johnson a lemondására irányuló, napok óta folyamatosan erősödő nyomásnak engedve döntött úgy, hogy eleget tesz a távozását kérők felszólításainak. Olvassa el erről szóló cikkünket:
A miniszterelnöki hivatal a következő közleményt adta ki:
A miniszterelnök bejelentést fog tenni a mai napon.
A sajtó értesülései szerint a bejelentést Boris Johnson még délelőtt meg fogja tenni.
Július 7-én, csütörtökön még arról szóltak a kora reggeli hírek, hogy visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt.
Erről bővebben itt írtunk.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem olyan időket él most az ország, amikor megengedhető lenne a kormány távozása, miközben a belpolitikai botránysorozat odáig vezetett, hogy egy nap alatt összesen 21 képviselő lemondott.
Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Miután Boris Johnson brit miniszterelnök kormányának több tagja határozott kérése ellenére a posztján maradt, Brandon Lewis, a kabinet Észak-Írországért felelős minisztere is benyújtotta a lemondását.
Brandon Lewis már kedd este óta az ötödik miniszter, aki leköszönt Boris Johnson kormányából, mert alkalmatlannak tartja arra, hogy továbbra is vezesse az országot − írja a Guardian. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.