Index Vakbarát Hírportál

A kémszoftver áldozata lett a kémfőnök

2022. augusztus 11., csütörtök 19:16

A görög hírszerzés vezetője belebukott a kémkedési botrányba, egy ellenzéki politikus lehallgatásába. Maga az alkalmazás a Magyarországon is elhíresült Pegasus lebutított változata, a ragadozót jelentő Predator.

A görög kormány kurta közleményben tudatta, hogy elfogadta a Nemzeti Hírszerző Szolgálatot, az EYP-t vezető Panagiotisz Kontoleon lemondását.

Ezzel azonban nem mérséklődött a görög kormányra gyakorolt nyomás, amellyel azt követelik, hogy tegye átláthatóbbá a rosszindulatú megfigyelési szoftverek használatát.

Ezek mobiltelefonokra települve adatokat szereznek, aktiválják a kamerát, a mikrofont, így kémkednek tulajdonosai után.

Kontoleon „a törvényes lehallgatási eljárás során rosszul alkalmazott intézkedések” miatt vált meg hivatalától – idézte a Deutsche Welle a miniszterelnöki hivatal közleményét.

Alig néhány órával korábban Grigorisz Dimitriadisz, a miniszterelnöki hivatal főtitkára szintén lemondott.

A lemondásnak semmi köze sincs a kémprogramok kiváltotta botrányhoz – jelentette ki sietve a kormány egyik tisztségviselője, aki szerint Kontoleonnak „a körülötte kialakult mérgező légkör miatt” kellett távoznia.

A kormányhivatalnok szerint sem a hírszerzés vezetőjének, sem magának a kabinetnek semmilyen köze nincs a Predator kémprogramhoz.

Kontoleont 2019-ben nevezték ki a hírszerző szolgálat élére, miután Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök konzervatív Új Demokrácia pártja abban az évben hatalomra került.

Athén tagadja, hogy a hatóságok a Predatort használják, amit a jelentések szerint az Európai Parlament tagjai ellen vetettek be. A görög kormány nem üzletel a kémszoftvert forgalmazó vállalkozásokkal – állítják.

Az Európai Parlamentben szűrték ki a kémprogramot

A két tisztségviselő egy héttel azok után mondott le, hogy Nikosz Andrulakisz, a görög szocialista ellenzéki PASOK párt vezetője a legfelsőbb bíróságon keresetet nyújtott be. Azt állította: mobiltelefonját feltörték.

A PASOK, a Pánhellén Szocialista Mozgalom Görögország harmadik legnagyobb politikai pártja, Andrulakisz pedig európai parlamenti képviselője. Ő maga azt mondta: „demokratikus kötelességének” érzi, hogy felfedje, „ki áll az ilyen beteges gyakorlatok mögött”.

Andrulakisz közölte: az Európai Parlament szakszolgálata tájékoztatta arról, hogy a telefonját a Predator megfigyelőszoftverrel próbálták lehallgatni.

A képviselő júniusban vette igénybe az Európai Parlament különleges szolgáltatását, amely ellenőrzi, hogy a telefonra települt-e kémprogram, vagy egyáltalán megkísérelték-e telepítését. A szolgáltatás azóta működik, hogy kiderült, egyes országokban – köztük Magyarországon – a Pegasus nevű megfigyelőrendszerrel hallgattak le a hatalomnak nem tetsző embereket.

„Már az első ellenőrzés után a Predatorra utaló gyanús linket észleltünk” – áll a PASOK közleményében.

A Torontói Egyetem Citizen Lab nevű, a kémprogramokat nyomon követő szervezetének jelentése szerint Andrulakisznak egy olyan linket küldtek, amely csapda volt. Kattintása után a Predator települt volna a telefonjára. Andrulakisz óvatosságból nem kattintott a linkre, nem telepítette a programot, és ezzel megúszta a lehallgatást.

A PASOK illetékesei szerint ez egy komoly kísérlet volt a bizalmas magánkommunikáció megsértésére.

Az év elején kirúgták Spanyolország hírszerzési főnökét. Kiderült ugyanis, hogy az általa vezetett nemzeti hírszerzés katalán szeparatisták mellett Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt is megfigyelte.

(Borítókép:  Panagiotisz Kontoleon 2022. július 29-én. Fotó: Yiannis Panagopoulos / AFP)

Rovatok