Egy infografikán látható, hogy az ukránok mekkora területet foglaltak vissza a déli Herszon megyében, ahol október elején sikerült áttörniük a fronton.
Az ábrán is látszik, hogy először a Dnyeper folyó mentén törték át a frontot, és ezután sikerült egy nagyobb frontszakaszon visszaszorítaniuk az oroszokat.
Olekszij Hromov dandártábornok, az ukrán vezérkar műveleti igazgatóságának főnöke csütörtök délután azt közölte, hogy mostanáig összesen 29 települést és több mint négyszáz négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza az oroszoktól, miközben még mindig tart az előrenyomulás.
Portugáliához és Spanyolországhoz Ukrajna csatlakozik és közös pályázatot nyújtanak be a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére – erről a három ország közös sajtóközleményt készített, amelyet az Ukrán Labdarúgó-szövetség honlapján is közzétett.
Az ukrán nép kitartásának és szívósságának példája inspiráló, így a kezdeményezés célja, hogy a labdarúgás erejének köszönhetően hozzájáruljon az ország talpra állításához az újjáépítés időszakában
– olvasható a közleményben.
A Hromadske szerint a Donyecki területen található, nemrég felszabadított Liman városában több mint 50 sírt találtak egy temetkezési helyen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meg van győződve arról, hogy semmilyen fegyver, így az iráni Shahid drónok sem segítenek az orosz megszállóknak a háború megnyerésében, mondta el esti beszédében, ahol oroszul üzent ellenségeinek – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az ukránok tudják, miért harcolnak, az orosz katonák viszont azért halnak meg, mert egy ember nem akarja, hogy véget érjen a háború, pedig nyilvánvaló, hogy ki fog győzni
– hangsúlyozta az ukrán elnök videóbeszédében.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Szerdai percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!