Index Vakbarát Hírportál

Évente 54 millió forintot kaphat élete végéig, pedig csak 45 napot dolgozott

2022. október 22., szombat 21:03

Éves szinten 115 ezer font (54 millió forint) juttatást kaphat a nemrég lemondott brit kormányfő, Liz Truss. Sok embert felháborított, hogy egy ennyire rövid kormányzás után ekkora összeg jár neki.

A brit kormányfő csütörtökön jelentette be lemondását egy nagyon rövid, mindössze 45 napig tartó kormányzás után. Regnálását problémák és botrányok, rossz döntések kísérték, és az egyetlen igazán jelentős dolog, ami a kormányzása alatt történt, az volt, hogy a hivatalba lépése után nem sokkal halt meg az ország uralkodója, II. Erzsébet.

A rövid kormányzás ellenére Liz Trussnak is járni fog az a juttatás, amely az összes brit miniszterelnöknek jár. A Public Duty Costs Allowance nevű juttatás évente 115 ezer fontot jelent a volt kormányfőknek, de nem tehetik zsebre,

ugyanis ezt a pénzt arra fordíthatják, hogy a távozásuk után is fenntartsanak maguknak egy kisebb hivatalt.

Magyarországon a fenti intézkedéshez leginkább hasonlító példát a köztársasági elnököknél láthatunk: a hatályos törvény szerint minden köztársasági elnök egy „legfeljebb háromfős titkárság” alkalmazására kaphat pénzt azon az alapjuttatáson túl, amely volt államfőként jár neki. 

A briteknél ezt a juttatást még 1991-ben vezette be Margater Thatcher lemondása után utódja, Sir John Major miniszterelnök. A szabályozás értelmében a volt kormányfőknek a teljes összeget a „közéletben viselt különleges pozíciójuk” miatt üzemeltetett hivatalra és annak bérköltségeire kell költeni – vagyis hivatalosan ebből a pénzből nem fedezhetik például egy későbbi választáson felmerülő költségeiket sem.

Van még néhány megkötés, ugyanis a pénzösszeget nem vehetik fel azok a volt miniszterelnökök, akik ellenzéki politikusként folytatják a parlamentben (egy másik, ehhez hasonló juttatásban viszont ők is részesülhetnek a Bloomberg szerint). Ha pedig a közszférában vállalnak egy másik megbízatást, akkor a miniszterelnöki hivatal emiatt felülvizsgálhatja és csökkentheti a juttatás mértékét.

A juttatásra a volt kormányfők életük végéig jogosultak lehetnek – sőt röviddel még azon túl is, ugyanis három hónappal a haláluk után még fedezni lehet az említett hivatal bérköltségeit, valamint a hivatal bezárásának esetlegesen felmerülő költségeit is fedezi az állam. 

A pénzt az 1991 óta regnáló volt kormányfők igényelték is.

A 2021-es adatok szerint Sir John Major, Tony Blair, Gordon Brown és David Cameron egyaránt igénybe vették a teljes vagy szinte a teljes összeget. A Boris Johnson előtt kormányzó Theresa May volt az, aki viszonylag kisebb összegre, 58 ezer fontra jelentett be igényt. Arról még nincs hír, hogy Boris Johnson az idén nyáron történt lemondása után igényelte-e a támogatást. 

Na de 45 nap munka után? 

Azt, hogy Liz Truss 45 nap kormányzás után is hozzájuthat ehhez, sokan kritizálták. A volt kormányfőt többen felszólították arra, hogy ne vegye igénybe ezt a támogatást egy ennyire rövid kormányzás után.

Az ellenzékben lévő Liberális Demokrata Párt képviselői például arra hívták fel a figyelmet, hogy igazságtalan, ha Liz Truss 45 nap után hozzájut ugyanahhoz az összeghez, amit a korábbi kormányfők minimum kétévnyi miniszterelnökség után kaptak. A munkáspárt képviselője is kritizálta a döntést, utalva arra is, hogy a mostani gazdasági helyzetben ez különösen visszás lenne.

Visszatérhet Boris Johnson? 

Liz Truss távozása abból a szempontból nem volt meglepő, hogy már a hivatalba lépése előtt is azt valószínűsítették egyesek, hogy nem sokáig maradhat életben a kormánya. Közvetlenül a kinevezése előtt pártjának egyik politikusa például azt mondta, hogy még az év vége előtt megbukik, és akkor Boris Johnson visszatér.

A jóslat első fele beigazolódott. Ami a második felét illeti, annyi biztos, hogy Boris Johnson mindent meg fog tenni ezért, de legalább egy kihívója azért még biztosan lesz.

(Borítókép: Liz Truss. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)  

Rovatok