Index Vakbarát Hírportál

Rögzítették Ferenc pápa telefonhívását, milliókat utalt az al-Kaidának a Vatikán

2022. november 29., kedd 18:36

Bírósági tárgyaláson játszották le a tavaly készült hangfelvételt, amelyen Ferenc pápa telefonbeszélgetését hallani az egyik volt bíborosával. Azt vitatták meg, hogy a Vatikán állta annak az apácának a kiszabadítását, akit még az al-Kaida rabolt el.

Még tavaly nyáron derült ki, hogy a vatikáni büntetőtörvényszék tíz ember ellen emelt vádat többek között pénzmosás, csalás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt. Az ügyészek azt állítják, több millió euróval rövidítették meg a Vatikánt, köztük lecsapoltak a Ferenc pápa jótékonysági tevékenységeire szánt forrásokból is. A gyanúsítottak között van Angelo Becciu bíboros is, akinek a pápával folytatott egyik telefonbeszélgetését rögzítették még a tavalyi évben. Arról beszélgettek, hogy a Vatikán fizette annak az apácának a kiszabadítását, akit még 2017-ben rabolt el az al-Kaida. (Végül 2021-ben szabadult, és azóta már találkozott a pápával.)

Az említett felvételt pénteken játszották le a vatikáni bíróság előtt, ami nagy fordulópontot jelenthet a sikkasztási ügyben. Bár a hangfelvétel hivatalosan még nem minősül bizonyítéknak, olyan részletek hangzanak el benne, amelyek minden bizonnyal segítik a hatóságokat. A 2021. július 24-én megtörtént telefonhívásban Becciu azt kéri a pápától, erősítse meg, hogy ő engedélyezte a kifizetéseket Cecilia Marogna biztonsági tanácsadónak – aki szintén vádlott a sikkasztási ügyben –, hogy fizessen egy brit cégnek, az Inkerman Groupnak, amely segít a 2017-ben elrabolt apáca kiszabadításában.

Milliókról volt szó

A telefonbeszélgetésre egyébként pont három nappal azelőtt kerítettek sort, hogy kiderült, Angelo Becciu bíborost állítólagos sikkasztás és hivatali visszaélés miatt bíróság elé állítják. Valamint Ferenc pápa éppen ebben az időben lábadozott, mivel tíz nappal előtte engedték ki a kórházból, ahol bélfali sérv miatt műtötték. A hangfelvételnek köszönhetően tudták meg a hatóságok azt is, hogy a Vatikán 363 706 dollárt fizetett az Inkerman Groupnak, továbbá 519 518 dollárnyi váltságdíjat, hogy elengedjék az apácát. Ez összesen 883 224 dollárra jön ki, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 345 millió forintot jelent.

Minderről maga Becciu számolt be, aki azt az információt kapta a pápától, csak homályosan emlékszik arra, hogy engedélyt adott volna a kifizetésekre. Továbbá megkérte a bíborost, hogy írásban nyújtson be kérelmet a megerősítésre. Ugyan Becciu esetében jelentős bizonyítéknak minősülhet a telefonbeszélgetés, amelynek a pápa is részese volt, nem valószínű, hogy a Szentatya tanúskodik az ügyben. Legalábbis nincs olyan vatikáni törvény, amely előírná, hogy a pápának kötelessége lenne tanúskodni egy tárgyaláson. 

Le kellett mondania

A 74 éves Angelo Becciu, aki egykor a Pápai Államtitkárság általános ügyeket intéző részlegének a vezetője volt, szeptember 24-én lemondásra kényszerült, miután a gyanú szerint a Vatikán pénzét a három keresztény felebarátja által vezetett vállalkozásoknak és jótékonysági szervezeteknek juttatta el, mindemellett egy londoni luxusingatlanba való befektetés is a nevéhez fűződik.

Az ügyészek úgy vélik, a vádlottak pénzt csaltak ki a Vatikántól. 15 millió euróba került csak az, hogy részesedésük legyen az ingatlanban, valamint pusztán az ügylettel kapcsolatban felvetődött költségek miatt 100 millió eurót veszített a Szentszék. A bíborossal együtt ugyanakkor minden vádlott ártatlannak vallja magát, mivel elmondásuk szerint a pénzügyi tranzakciókat a feletteseiknek kellett jóváhagyniuk. 

(Borítókép: Ferenc pápa 2022. szeptember 15-én. Fotó:  Filippo MONTEFORTE / AFP)

Rovatok