Index Vakbarát Hírportál

Szerbia készen állna bevezetni a kötelező sorkatonaságot

2022. december 4., vasárnap 10:31

Milos Vucsevics szerb védelmi miniszter szerint készen állnak bevezetni a kötelező sorkatonaságot, ha az ország érdeke azt kívánja.

A kötelező sorkatonai szolgálatról szóló döntést politikai alapokon fogják meghozni. Ehhez a hadügyminisztérium és a vezérkar legképzettebb munkatársainak véleményére van szükség – jelentette ki Milos Vucsevics szerb védelmi miniszter, hozzátéve, amint elkészülnek a megfelelő elemzések, ő fogja beterjeszteni a javaslatot Szerbia elnökkének, a kormánynak és a parlamentnek is.

Ez esetben nem beszélhetünk olyasmiről, hogy ez a téma népszerű-e a közvéleményben, vagy hogy erről pozitívan, esetleg negatívan nyilatkoznak az emberek a közösségi oldalakon. Az egyetlen szempont az lesz, hogy ez Szerbia védelmének érdekeit szolgálja-e, vagy sem

– szögezte le az Odbrana című honvédelmi magazinnak adott interjújában a tárcavezető. A hadsereg felszerelésével kapcsolatban Vucsevics úgy nyilatkozott, hogy több felszerelést is rendeltek Oroszországtól még az ukrajnai háború kirobbanása előtt, ám hiába fizették ki őket, az időközben kivetett szankciók miatt a felszerelés nem érkezett meg – írja a Szabad Magyar Szó.  

Szerbia és Koszovó kapcsolata egyre feszültebb

Ahogy azt korábban az Index is megírta, Szerbia és Koszovó között egyre feszültebbé vált a viszony az elmúlt néhány hónapban. Korábban a délszláv polgárháború, majd az azt követő jogi rendezés, valamint a Balkán térségben kibontakozó új geopolitikai helyzet befolyásolta jelentős mértékben Szerbia és Koszovó kapcsolatát.

A rendszámtáblákról szóló rendelet csak olaj volt a tűzre

A konfliktust 2008 óta egy újabb incidens tüzeli. Ekkor vált ugyanis függetlenné Koszovó, amit Szerbia azóta sem ismer el, és jelenleg is egyfajta déli tartományként tekint rá. Koszovó lakosságának 5 százalékát adja a szerb kisebbség, akiket Belgrád szerint megfosztanak kisebbségi jogaik gyakorlásától.

A két ország közötti vita legújabb forrása az a koszovói rendelet, amely arról szól, hogy megkezdik azoknak a szerbiai rendszámtábláknak a betiltását Koszovó területén, amelyeket még 1999 előtt adtak ki. Idén novemberre helyezték kilátásba az ország területén élő, jellemzően szerbek körében használt rendszámtáblák bevonását, amire válaszul Belgrád katonai mozgósítást rendelt el. A rendelet ellen vétők 150 eurós bírságot kaphatnak, valamint amennyiben a határidőig (április 21-ig) nem teljesítik a rendszámcserét, a gépjárművet az állam lefoglalhatja.

Az állami tisztségviselők is tiltakoztak

 November elején a Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét. Az ötvenezres lélekszámú észak-koszovói szerb kisebbség képviselői minden intézményből kivonulnak, így a rendőrségből és a bíróságokból is.

Emiatt november közepén előrehozott polgármester-választást kellett tartani azokban az észak-koszovói önkormányzatokban, amelyek vezetői a Szerbia és Koszovó közötti rendszámtáblavita hevében mondtak le. November elsején a koszovói történésekre reagálva készültségbe helyezték a szerb hadsereget is.

Rovatok