Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Parlament visszavonta a korrupcióval vádolt alelnök megbízatását

2022. december 13., kedd 13:52

Az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a korrupció vádjával jelenleg vizsgálati fogságban lévő Eva Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött.

Eva Kaili szociáldemokrata görög képviselő párttagságát az uniós parlament Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége nevű frakciója hétfőn felfüggesztette, az alelnöki megbízatásának megszüntetéséről szóló döntést pedig 625 szavazattal, egy ellenszavazat és két tartózkodás mellett fogadta el az EP.

Házkutatást tartottak a görög szociáldemokrata Eva Kaili, az Európai Parlament alelnökének otthonában. Társát már reggel elfogták. Mindkettőjük ellen korrupció miatt folyik nyomozás – írtuk szombati cikkünkben. A politikust később vizsgálati fogságba helyezték, és a vagyonát is befagyasztották.

Az ügy előkerült Gulyás Gergely és Navracsics Tibor mai sajtótájékoztatóján is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jól látható, hogy a tolvaj kiáltott pandúrt, ahogy az is, hogy ezek a szálak olyan körökhöz vezethetnek, amelyeknek az EP baloldalán komoly befolyásuk van. A miniszter megjegyezte: tekintsük a jóisten humorérzékének, hogy ez most került nyilvánosságra.

(Borítókép: Eva Kaili 2022. december 7-én. Fotó: Eric Vidal / European Parliament/ AFP)

Rovatok