Index Vakbarát Hírportál

Irán szinte készen áll az atomfegyver gyártására?

2023. március 7., kedd 19:59

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, a NAÜ ellenőrei 83,7 százalékra dúsított uránt találtak az iráni Fordo föld alatti telephelyén. Ez a minőség majdnem tökéletesen megfelel fegyvergyártásra, a mennyiség azonban egyelőre korántsem elég.

A NAÜ tárgyalásokat folytat Iránnal „az ügy tisztázása érdekében” – idézte a BBC az ellenőrző szerv jelentését. „Nem szándékos ingadozások” történhettek a dúsítási szintekben – ezt állítja Teherán.

Irán immár két éve leplezetlenül 60 százalékos tisztaságú uránt dúsít, amivel megszegi a nagyhatalmakkal kötött 2015-ös nukleáris megállapodást.

Az atomalku célja az volt, hogy meghiúsítsa az iráni atomfegyver kifejlesztését. A nemzetközi szerződéssel összhangban az ország korlátozta nukleáris tevékenységét, és engedélyezte a NAÜ ellenőreinek felügyeletét – cserébe a bénító gazdasági szankciók feloldásáért.

Ezek közé tartozott az olajexport tilalma és a külföldi bankbetétek befagyasztása.

Az atomalkut az Egyesült Államok és Irán mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és az Európai Unió írta alá 2015-ben.

A volt amerikai elnök többször is fanatikus rezsimnek nevezte Iránt, és elutasította, hogy a nemzetközi nukleáris megállapodást meghosszabbítsa az országgal. Donald Trump a terrorizmus támogatásával vádolta Iránt, és kijelentette, hogy a rezsim minden útját el fogja zárni a nukleáris fegyverkezés elől.

Az akkori amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan végképp kihátrált a megállapodásból, és visszaállította a szankciókat, amit Irán a korlátozások egyre gyakoribb megszegésével torolt meg. Joe Biden kormánya megújítaná a megállapodást, amennyiben Irán vállalja a betartását. A közvetett tárgyalások azonban Bécsben, a NAÜ székhelyén már egy éve elakadtak.

Teherán: békés célú a dúsítás

Az urán a természetben előforduló elem, amit finomítás vagy dúsítás után nukleáris célokra lehet felhasználni. Ezt úgy érik el, hogy centrifugákkal – szuperszonikus sebességgel forgó gépekkel – választják ki a maghasadásra legalkalmasabb izotópot, az U–235-öt.

Az alacsony dúsítású urán jellemzően 3-5 százalékos U–235 koncentrációjú, és kereskedelmi célú atomerőművek üzemanyagának előállítására használható.

A nagymértékben dúsított urán tisztasága 20 százalék vagy annál nagyobb, és kutatási reaktorokban használják. A fegyvergyártásra alkalmas urán 90 százalékos vagy annál nagyobb dúsítású. A most talált részecskék megközelítették ezt a szintet.

Az atomalkuval összhangban Irán vállalta, hogy nem dúsít 3,67 százalékos uránnál tisztábbat, és teljesen leállítja a dúsítást a Fordo üzemanyag-dúsító üzemben.

Miután az Egyesült Államok Trump idején újra szankciókkal sújtotta az országot, Irán először újraindította a 20 százalékos dúsítást, majd kisebb mennyiségben 60 százalékos dúsítású uránt is kezdett előállítani. Ez lényegesen magasabb szint a korábbiaknál.

A mennyiség számít

A január végén vett mintákban 83,7 százalékra dúsított uránrészecskéket találtak Fordóban – áll a NAÜ legutóbbi, negyedéves jelentésében.

A felfedezésének nem tulajdonít nagy jelentőséget az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője. Szerinte rövidesen lecsillapodnak a kedélyek. A minta „csupán egy részecske volt, amit még mikroszkóppal sem látni” – jelentette ki Mohamed Eszlami.

A lényeg a dúsítás után tárolt termék mennyisége

– idézte az IRNA hírügynökség. Irán ragaszkodik ahhoz, hogy nukleáris tevékenysége teljesen békés célú.

A jogsértések azonban elméletileg lerövidítették azt az időt, amely alatt Irán elegendő fegyverminőségű urániumot tudna dúsítani egy atombomba előállításához – figyelmeztettek a szakértők.

Az úgynevezett „áttörési idő” 12 hónapról „körülbelül 12 napra” rövidült – állította Colin Kahl, az amerikai védelmi minisztérium vezető tisztviselője egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson.

A „fegyveresítés”, azaz egy nukleáris robbanófej gyártása egy rakétához azonban még mindig egy-két évet venne igénybe a szakértők becslése szerint.

(Borítókép: Ebrahim Reisi iráni elnök részt vesz az iráni Atomenergia Szervezet által rendezett kiállításon 2022. április 9-én. Fotó:  Iranian Presidency / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok