Index Vakbarát Hírportál

Joe Biden: Az amerikai bankrendszer biztonságban van

2023. március 13., hétfő 14:36

Először állt kamerák elé Joe Biden amerikai elnök, amióta pénteken a Silicon Valley Bank bedőlt. Az élőben közvetített beszédben hangsúlyozta: a felelősöket elszámoltatják, a betétesek és az adófizetők pénze biztonságban van.

Helyi idő szerint 9-kor állt kamerák elé Joe Biden amerikai elnök, hogy beszámoljon adminisztrációja eddigi reakciójáról a Silicon Valley Bank (SVB) bedőlése kapcsán.

Az amerikai részvénypiac nyitása előtt fél órával tartott televíziós beszédben Biden kitartott hétvégén meghozott lépései mellett, azokat pontba szedve kifejezte:

Ezzel Biden tulajdonképpen megismételte és pontokba szedve felsorolta azokat a lépéseket, amelyeket adminisztrációja és az amerikai gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó ügynökségek a hétvége során megléptek. (Ezeket korábban ebben a cikkünkben szedtük össze.)

Mint arról az Indexen is beszámoltunk, március 10-én bezárták az 1983-ban alapított, elsősorban a startup- és a techszektor pénzelésére szakosodott Silicon Valley Bankot.

Az SVB azt követően húzta le a rolót, hogy a betéteseik múlt héten elkezdték kivenni a pénzüket a bankból, majd emiatt a bank likviditási problémákkal szembesült.

Az első nagyobb ilyen szereplő a német–amerikai Peter Thiel kockázatitőke-befektető volt, aki az általa vezetett Founders Fundjával több millió dollárt vett ki a bankból, és a cég partnereit is arra biztatta, hogy tegyenek így.

Azóta az SVB mellett bedőlt a New York-i székhelyű Signature Bank is, emellett a részvénypiacra is hatással volt a kaliforniai pénzintézet bedőlése.

A bankcsőd rövid története

A pénzintézet körüli viharfelhők múlt hét elején kezdtek gyülekezni. Ugyanakkor a bank bedőlése nem a betétkivonással kezdődött. Az 1983-ban alapított SVB az amerikai startupok bankja, ügyfelei között megtalálható a Szilícium-völgy számos techcége. Az összeomlásnak voltak előjelei: a menedzsment több tagja az elmúlt időszakban jelentős részvényportfóliót értékesített, továbbá múlt héten a betétesek tömegesen kezdték kivonni a betéteiket, ami miatt a banknak kényszerlikvidálnia kellett az eszközeit, még mélyebb pénzügyi válságba sodorva magukat. A szabályozók figyelmét a bank kialakult nehéz helyzete ezúttal is elkerülte, így ezek együttese több befektetőben erős 2008-as déja vu érzést keltett. A Fed és Biden is gyorsan és jól reagált, azonban a piacok feszültek, a globális rossz hangulat a régiós, magyar piacon is lecsapódott, befolyásolva az OTP és a forint árfolyamát.

A témában írt cikkeinket az alábbi linken tudják elérni.

(Borítókép: Joe Biden sajtótájékoztatója 2023. március 13-án. Fotó: Saul Loeb / AFP)

Rovatok