Index Vakbarát Hírportál

Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen áprilisban közösen látogatnak el Kínába

2023. március 24., péntek 21:02

Emmanuel Macron francia elnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozója után tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: áprilisban az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel együtt Pekingbe utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Hszi Csin-ping kínai elnökkel az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

A francia elnök kijelentette: a bizottság elnökével együtt egységesen próbálják majd meggyőzni a pekingi vezetést, hogy gyakoroljon nyomást Moszkvára annak érdekében, hogy véget vessen ukrajnai háborújának.

Ukrajna támogatása a háborúban

Macron a sajtótájékoztatón hangsúlyozta annak a most született uniós megállapodásnak a fontosságát, amely értelmében az EU közös beszerzésen keresztül egy év alatt egymillió lőszert fog biztosítani az ukrán védelmi erőknek. Kiemelte: az uniós csúcson a tagállamok megerősítették eltökéltségüket abban, hogy fellépnek az Ukrajnában elkövetett bűncselekmények büntetlensége ellen, és támogatják a nemzetközi bíróságok munkáját ezen a területen.

Az energiaügyekről szólva a francia államfő azon a véleményen volt, hogy az EU a számos borúlátó előrejelzéshez képest sokkal jobb helyzetben lesz a tél végén, mivel a gázkészleteket továbbra is feltöltve tartják. Kiemelte, hogy Franciaország nagymértékben befektetett a megújuló energiába, de felhívta a figyelmet az atomenergia dekarbonizációs folyamatokban játszott fontos szerepére is.

Az európai bankszektor helyzete

Az uniós csúcs euróövezettel foglalkozó pénteki tanácskozásával kapcsolatban elmondta, hogy a tagállami vezetők Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank elnökével tárgyaltak az európai bankszektor helyzetéről. Macron hangsúlyozta, az európai bankrendszer szilárd alapokon áll az e területre vonatkozó uniós szabályozásoknak köszönhetően.

Tanultunk a múltbeli válságokból. Ma az euróövezet az a terület, ahol a bankok a legstabilabbak, mert szoros figyelemmel követték a 2008-as pénzügyi válságból eredő banki szolvencia- és likviditási mutatókat

– jelentette ki a francia elnök.

Belpolitikai viszályok Franciaországban

Emmanuel Macron hazájának belpolitikai helyzetére is kitért. Elmondta, hogy az ő kérésére halasztják el III. Károly brit uralkodó és hitvese, Kamilla királyné párizsi látogatását, amely vasárnaptól szerdáig tartott volna, mert a nyugdíjreformok elleni tüntetések miatt „komolytalan lett volna” azt fenntartani

A francia kormány olyan körülmények között szeretné vendégül látni a brit uralkodót, amelyek méltók a két ország baráti viszonyához

– jelentette ki. Felvetette, hogy a királyi pár a nyár elején látogathatna Franciaországba, és megerősítette, hogy részt fog venni az új brit uralkodó koronázási ceremóniáján. Hangsúlyozta azt is, hogy a francia parlament a tüntetések ellenére is működik.

Haladunk előre, az ország nem állhat meg

– mondta Macron. Elítélte az erőszakos demonstrációt, és támogatásáról biztosította a rendvédelmi szerveket, akik véleménye szerint „példamutató munkát” végeznek.

Rovatok