Index Vakbarát Hírportál

Korrupciós botrány: elektronikus nyomkövetőt kap az EP leváltott alelnöke

2023. április 13., csütörtök 11:52

Elektronikus nyomkövetőt kap és házi őrizetbe kerül az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrányba keveredett, azóta leváltott alelnöke, Eva Kaili – tájékoztatott a Le Soir című francia nyelvű belga napilap. A beszámoló szerint Antoon Schotsaert, a szövetségi ügyészség szóvivője közölte: Kaili házi őrizetéről Michel Claise vizsgálóbíró döntött azt követően, hogy a vádlott többször is kérelmezte szabadon bocsátását.

Sven Mary, Kaili belga ügyvédje újságíróknak nyilatkozva megerősítette: védencét az illetékes vizsgálóbíró döntése szerint elektronikus megfigyelés mellett házi őrizetbe helyezik.

Eva Kailit a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás során tartóztatták le, másokkal együtt. Kaili édesapját előállítását követően néhány nappal engedték szabadon. Kaili élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő nyomkövető viselése mellett már korábban házi őrizetbe került.

Mivel Panzeri kihallgatásakor azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott át Mark Tarabellának, az Európai Parlament szocialista képviselőjének „a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért”, a politikust február 10-én szintén letartóztatták.

Az 59 éves EP-képviselő ügyében szerdán döntött a belga ügyészség: elektronikus megfigyelés mellett szintén házi őrizetbe került.

Egy további gyanúsítottat, Andrea Cozzolino olasz európai parlamenti képviselőt február 11-én, Olaszországban tartóztatták le és helyezték házi őrizetbe. A nápolyi fellebbviteli bíróság május 2-án dönthet arról, hogy az EP-képviselőt kiadják-e Belgiumnak.

A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Rovatok