Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államokból működtetik az oroszok egyik legnépszerűbb hadiblogját

2023. április 17., hétfő 16:06

Donbászi orosz zsidó nőnek adta ki magát a Donbass Devushka nevű angol nyelvű oroszpárti hadiblog készítője. Ehhez képest kiderült, hogy valójában egy 37 éves, az Egyesült Államokban élő nő működteti, aki korábban az amerikai hadseregben is szolgált.

Bő másfél hete lett nemzetközi sajtóhír abból, hogy a Pentagonból az utóbbi hónapokban több száz, szigorúan titkos irat szivárgott ki. Mint kiderült, a szivárogtatásért egy amerikai légibázison dolgozó fiatal hírszerzőtiszt, a 21 éves Jack Teixera a felelős. 

A több mint 135 ezer követővel rendelkező Donbass Devushka (magyarul ez annyit jelent, hogy Donbászi lány) most szintén azáltal került a figyelem középpontjába, hogy nagy szerepe volt a Pentagonból kiszivárgott iratok elterjesztésében. 

Jelen állás szerint a Donbass Devushka üzemeltetője valószínűleg „csak” a dokumentumok terjesztését végezte, abban viszont nagy szerepe volt, 

ugyanis a legtöbb oroszpárti hadiblogger onnan átvéve kezdte el terjeszteni a kiszivárgott iratokat.

Donbászi zsidó lány helyett orosz akcentust mímelő amerikai exhaditengerész

Az viszont csak nemrég derült ki, hogy pontosan ki működteti a fiókot. A The Wall Street Journal szerint egy NATO- és Ukrajna-párti online nemzetközi közösség, a NAFO (North Atlantic Fellas Organization) derített fényt arra, hogy az önmagát donbászi orosz zsidó lánynak valló Donbass Devushka mögött valójában egy 37 éves amerikai állampolgár, Sarah Bils áll, aki egészen a közelmúltig az amerikai haditengerészetnél is dolgozott.

Az insider.ru szerint Bilsnek a Donbass Devushka mellett számos fiókja és álneve volt, amelyeken az oroszokat és az orosz hadsereget dicsőítette.

A Twitteren például Mila Medvegyev néven osztotta meg a Devushka anyagait, de hozzá tartozott a @luganskforlife, CheburekiVibes, MeatballSubZero, YuGopnik, GhostofLugansk nevű fiók is. 

Ezeken a fiókokon olyan állításokat tett magáról, amelyeknek legalább egy része hamisnak bizonyult. Egyrészt azt mondta, hogy Luhanszkban született, és később vándorolt családjával a tengerentúlra, de hivatalos iratok bizonyítják, hogy nem így van, már az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot.

Másrészt azt is állította, hogy 2014-ben a Donbászban személyesen is látta az ukránok által elkövetett tömeges gyilkosságokat. Ehhez képest a NAFO szerint

2014-ben Sarah Bils még véletlenül sem fordult meg a Donbászban, ugyanis épp azzal volt elfoglalva, hogy a volt férjével szemben pereskedett az Egyesült Államokban. 

A Donbass Devushkával 2022 nyarától kezdve podcastet is készítettek az ukrajnai háborúról, amelyben Bils enyhe orosz akcentussal beszélt, de néhány alkalommal elfeledkezett erről, akkor hallani lehetett, hogy csak mímeli. 

Mindezek mellett egészen 2022-ig Washington államban, a Whidbey-szigeten szolgált a haditengerészetnél, és ekkor fiókjainak legalább egy része már létezett (ami egyébiránt törvénysértő lehet, mivel az amerikai hadseregben nagyon szigorúan tiltják a katonák politikai véleménynyilvánítását). 

A Donbass Devushka podcastjeit, illetve az oroszoknak szánt adománygyűjtéseit a fenti, szerkesztett fotóval népszerűsítette Sarah Bils, részben ennek alapján tudták azonosítani. Mint utóbb kiderült, korábban a haditengerészet közösségi oldalán is osztottak meg róla legalább egy fényképet. 

A The Wall Street Journalnek sikerült elérnie otthonában Sarah Bilset, aki elismerte, hogy valóban ő üzemelteti a Donbass Devushkát, és ő volt a házigazdája a podcasteknek, ő szervezte az adománygyűjtéseket – de azt állította, hogy nem egyedül.

Azt mondta ugyanis, hogy az oldal mögött összesen 15 ember áll a világ különböző pontjain (megnevezni azonban nem akarta őket).

Láthatta az iratokat, vagy csak terjesztette?

Az amerikai lap azt is megjegyezte, hogy Bilsnek korábban lehetett hozzáférése szigorúan titkos amerikai iratokhoz, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy ezzel visszaélt volna, és ő maga is szivárogtatott volna. 

Ezt ő maga is tagadta a The Wall Street Journalnek nyilatkozva, sőt azt állította, hogy a Donbass Devushkára sem ő posztolta ki a szivárogtatás után, hanem az oldal egy másik adminisztrátora. A lap egy sor amerikai kormányszervhez is kérdéseket intézett Bils szerepével kapcsolatban, de választ egyelőre nem kaptak.

Az amerikai hadseregben játszott szerepe egyelőre még kérdéses. Ami biztos, az az, hogy 2020 végén még magas rangba léptették elő a haditengerészet repülős részlegének technikusaként, de 2022-ben elbocsátották (immár a korábbinál valamivel alacsonyabb rangban). Ő maga a The Wall Street Journalnek azt mondta, hogy poszttraumás stressz szindróma (PTSD) miatt, egészségügyi okokból kellett otthagynia a hadsereget, 

Az insider.ru szerint viszont egy másik alkalommal már azt mondta magáról, hogy balos nézetei miatt rúgták ki az amerikai hadseregből, miközben ismerősei és még a saját édesanyja is azt mondta róla, hogy megrögzött hazudozó, és hogy szellemileg nem egészséges (édesanyja egyébiránt azt is tagadta, hogy bármilyen orosz felmenőjük lenne, vagy hogy Luhanszkból vándoroltak volna ki).

Az Insider szerint Bils már 2021-ben is regisztrált oroszpárti, az Egyesült Államokkal szemben kritikus oldalakat, de legtöbb fiókját már az ukrajnai invázió kezdete után hozta létre. 

Az ukrajnai háború fejleményeit hétfőn is percről percre közvetítjük ebben a cikkünkben.

(Borítókép:  Jevhen Maloletka / MTI)

Rovatok