Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ukrajna nemzeti Antikorrupciós Hivatala (NABU) arról számolt be, hogy nyomozói őrizetbe vették Vszevolod Knyazevet, Ukrajna Legfelsőbb Bíróságának (CSK) vezetőjét − írta meg a Telegraf.

    A NABU sajtószolgálata arról számol be, hogy a fegyveres erők vezetése és bírái nagymértékű korrupcióban vettek részt.

    A NABU nagyszabású korrupciót leplezett le a Legfelsőbb Bíróságon, egy, „az Ukrajna Fegyveres Erőinek vezetősége és bírái által folytatott illegális előnyök megszerzésére irányuló hálózatot” − olvasható az üzenetben.

    Közben, mint arról Boriszlav Bereza volt ukrán népképviselő a közösségi hálón beszámolt, a bűncselekményben részt vett Knyazev, akit nagy összegű kenőpénz átvétele közben vettek őrizetbe.

    Elmondása szerint a fegyveres erők vezetője hárommillió dolláros illegális juttatást kapott, ami körülbelül 110 millió hrivnyának (egymilliárd forintnak) felel meg.

    Ezen információk egy részét Vitalij Kim, a nikolajevi önkormányzat vezetője is megerősítette, aki azonban egy kissé más számadatot nevezett meg.

  • Franciaország hozzájárult az ukrán pilóták kiképzéséhez – mondta Emmanuel Macron, aki arra is utalt, hogy Ukrajna vadászgépeket kaphat a Nyugattól. 

    A francia elnök a TF1 televíziócsatornának nyilatkozott azt követően, hogy vasárnap találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Mint mondta, Zelenszkijjel többek közt abban is megegyeztek, hogy Franciaország – több másik európai országgal együtt – hajlandó ukrán pilótákat kiképezni. 

    Az amerikaiakkal is folynak a tárgyalások

     – tette hozzá Macron a Politico szerint.

    A kijelentés fényében elképzelhető, hogy az ukránok végül tényleg megkapják a régóta kért vadászgépeket a Nyugattól. Macron bejelentése azért is fontos fejlemény, mert eddig egyedül a britek jelezték, hogy hajlandóak lennének kiképezni ukrán pilótákat.

  • Ramzan Kadirov csecsen vezér egy videót tett közzé arról, hogy miként szeretne az oroszok által elfoglalt Kijevben parádézni egy modernizált T–72-es harckocsival.

    A bejegyzésben azt írta, hogy az Egyesült Államok által Ukrajnának adott harckocsik gyerekjátékok az orosz tankhoz képest, és a modernizált T–72-esek mindenben felülmúlják a nyugati eszközöket, ezen túl pedig jól is néznek ki. 

    Ilyen tankokkal fogunk behatolni Kijevbe és hajtjuk végre a nácimentesítést, miközben az Abramseket is porrá zúzzuk. Csak várjátok ki!

    – írta a bejegyzésében Kadirov.

  • Ilja Szamojlenko (hívójele Gandalf), a mariupoli védelem tagja és Azov-tiszt úgy véli, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyilkolása semmilyen hatással nem lesz Oroszországra.

    Egy interjúban Dmitro Gordon ukrán újságíró megkérdezte a katonát: „Mi van, ha Putyint például holnap megölik?”. Erre a kérdésre így válaszolt: „Semmi sem változna.”

    Oroszország nem a vezetőkről szól, Oroszország nem az emberekről, a lakosságról, a társadalomról szól. Oroszország a rendszerről és az államról szól. Nekik nincs nemzeti eszméjük, nekik állami eszméjük van. És ez mindig is így volt. Vagyis egy birodalom, amelynek célja a terjeszkedés. És ha a terjeszkedés nem sikerül, akkor jön a terror

    – mondta Gandalf.

  • Régóta nem látott intenzitású légicsapás érte az ukrán fővárost kedd hajnalban – számolt be a kijevi katonai közigazgatás.

    Telegram-oldalukon azt írták, hogy nagyon sok drón, valamint ballisztikus rakéta és cirkálórakéta támadta a fővárost nagyon rövid idő alatt. Helyszíni felvételeken látható az is, amint az ukrán légvédelem újabb és újabb rakétákat lőtt ki a támadóeszközök semlegesítésére. 

    A légvédelem a legtöbb rakétát és drónt megsemmisítette, de a maradványaik legalább 5 kijevi kerületben szétszóródtak, becsapódtak. Egy Kinzsal rakéta maradványait például egy buszmegálló közvetlen közelében fotózták le. 

    Az egyik negyedben autók és középületek is kigyulladtak. Egyebek mellett a kijevi állatkertben is rakétamaradványok csapódtak be. Vitalij Klicsko kijevi polgármester azt írta: az előzetes információk szerint eddig három sérültje van a támadásnak. 

    Az ukránok azt is közölték, hogy a gyanú szerint az orosz támadások egy részének célja a légvédelmi eszközök semlegesítése lett volna. Kijev mellett még a cserkaszi területen is robbanásokat jelentettek hajnalban, de arról egyelőre nincs hír, hogy ott bármilyen kár keletkezett volna. 

  • Magyarország területére 2023. május 15-én az ukrán–magyar határszakaszon 4916 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 3779 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

    Az ukrajnai háború elől 2023. május 15-én 23 ember, köztük 9 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

  • A Pentagon titkos adatainak kiszivárgása újabb érdekes információkat tartalmaz.

    A The Washington Post a kiszivárgott iratokra hivatkozva azt állítja, hogy 2023 januárjában a Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin állítólag felajánlotta az ukrán katonai hírszerzésnek, hogy felfedik az orosz csapatok pozícióit,

    cserébe azonban az ukránoknak el kellett volna hagyniuk Bahmutot.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Kezdődik az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az elmúlt nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ma is!

Rovatok