Kirill pátriárka kitiltotta az orosz ortodox egyház művészeti tanácsának vezetőjét, amiért akadályozta a Szentháromság áthelyezését a Megváltó Krisztus-székesegyházba – számolt be a NEXTA hírcsatorna.
Leonyid Kalinyin főpapot, az orosz ortodox egyház művészeti és restaurálási tanácsának vezetőjét megfosztották tisztségétől, és eltiltották a szolgálattól. A döntés oka az volt, hogy „akadályozta” Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának a Tretyakov Galériából a Megváltó Krisztus-székesegyházba való áthozatalát a május 28-án tartandó pünkösdi ünnep alkalmából.
Kalinyin a vezetőség döntését nyugodtan fogadta. A főpap megjegyezte, hogy a galéria szakembereivel folytatott tárgyalásai közben hibát követhetett el.
Szoledár körzetében hét egykori fogoly a fegyvereikkel együtt megszökött a katonai egységükből. Közülük hármat a luhanszki régióban vettek őrizetbe – írja a TASZSZ orosz hírügynökség.
A beszámoló szerint a katonákat egy kávézóban fogták el ittas állapotban, akik az egyik társukat korábban lelőtték, mert meg akarta adni magát.
Később az orosz hatóságok két másik szökevényt vettek őrizetbe, egyet pedig még mindig keresnek.
Az orosz erők május 27-én megtámadták a donyecki területen található Avdiivkát és Bahmutot, de visszaverték őket anélkül, hogy teret nyertek volna – közölte az ukrán vezérkar.
Az orosz erők rakétavetőkkel 30 alkalommal lőtték az ukrán állásokat és civil településeket, és 10 légicsapást hajtottak végre – közölte a vezérkar.
A jelentés szerint az ukrán fegyveres erők 13 támadást vertek vissza a donyecki és luhanszki régióban – számolt be a The Kyiv Independent.
„A nyugati országok napról napra jobban belekeverednek az ukrajnai konfliktusba” –jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
Nehéz megmondani, hol a határ. Ennek a határnak az lenne a feladata, hogy a józan ész útjára terelje a Nyugatot, de sajnos ez nem következik be. Nyilvánvaló, hogy napról napra nő a Nyugat országainak közvetlen és közvetett belesodródása ebbe a konfliktusba
– mondta Peszkov a TASZSZ szerint arra a kérdésre, hogy hol van az eszkaláció határa. A Kreml szóvivője szerint a nyugati fegyverszállítások csak elnyújtják a háborút, és nem változtatnak a konfliktus kimenetelén.
„Oroszország folytatja a különleges katonai műveletet, és Oroszország így vagy úgy, de eléri a kitűzött célokat” – tette hozzá a szóvivő.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!