Kevesebb mint kétszázötven oldal segít eligazodni a szövevényes osztrák politikában, amelynek ismerete kihagyhatatlan ahhoz, hogy mindjobban megértsük térségünk történelmét, közelmúltját és jelenét.
Ausztria álarc nélkül címmel jelent meg a Corvina Kiadó gondozásában a 93 éves, magyar származású, de 1957 óta Bécsben élő osztrák újságíró, író, Paul Lendvai könyve. A második világháború utáni Ausztria, a második köztársaság politikatörténetét írta meg egészen a jelenig, röviden ismertetve és mérlegre téve az osztrák politika legjelentősebb szereplőinek életútját és teljesítményét.
Ausztria 1945 után 1955-ben kapta vissza a szuverenitását. Paul Lendvai zsidó családban született 1929-ben Budapesten, a vészkorszakot a svájci nagykövetség által kibocsátott menleveleknek köszönhetően élték túl, az 1956-os forradalom után azonban a kommunista rendszer elől Ausztriába menekült. 1959. szeptember 29-én kapta meg az osztrák állampolgárságot.
Több újságnak is dolgozott az elmúlt évtizedekben: tudósított, publicisztikákat, elemzéseket írt. Volt főszerkesztő, vezetett televíziós műsorokat, tizennyolc könyv szerzője. Számos díjat, kitüntetést és elismerést kapott. Ausztria egyik legjelentősebb és legismertebb publicistája, jelenleg is aktívan dolgozik, ír és elemez. Éles kritikusa az Orbán-kormánynak, Orbán Viktorról két könyvet is írt.
Az Ausztriáról szóló könyvének előszavában úgy fogalmazott: írása kritikus szeretetből és mélyen gyökerező hálából, ugyanakkor a jövő iránti aggodalomból is született. Több mint ötven politikussal és közéleti szereplővel beszélgetett, elemzéseket használt fel, és személyes élményeit foglalta össze.
Nem azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy »Mi jön most?«, hanem tanulságokat igyekszem levonni a múltból, hogy rámutassak: mi az, amit el kell kerülnünk, és mi az, amit meg kell tennünk. Ebben az értelemben könyvem figyelmeztetésnek is tekinthető
– írta Paul Lendvai.
Tizenegy fejezetben bontotta ki, hogy az osztrákok hogyan dolgozták fel a nemzetiszocialista múltat, miként néztek szembe az antiszemitizmussal, mit jelentett 1945 után, és mit kezdtek azóta Adolf Hitler árnyékával, hogyan alakult, formálódott a második világháborút követően az osztrák identitás és patriotizmus, hogyan viszonyul Ausztria a Habsburgok örökségéhez, milyen átalakulások, botrányok, viharok és kihívások jellemezték az osztrák politika elmúlt évtizedeit. Mindemellett a könyvből megismerhetőek Ausztria máig meghatározó pártjainak kezdetei, kik hozták őket létre, kik voltak a vezetőik, illetve hol tartanak most ezek a pártok, milyen szerepet játszottak és játszanak ma is az osztrák politikában.
Paul Lendvai könyvében olvashatunk az osztrák szociáldemokrácia két nagyjáról, Karl Rennerről és Bruno Kreiskyről, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) meghatározó vezetőiről, Fridrich Peterről, Jörg Haiderről és Heinz-Christian Strachéről, a néppárti Wolfgang Schüssel korábbi kancellárról, a jelenleg koalíciós kormányzásban részt vevő osztrák zöldeket vezető Werner Kogler alkancellárról és a zöldpolitikai múlttal rendelkező államfőről, Alexander Van der Bellenről is.
Utóbbinak regénybe illő kalandos családtörténete van: ősei a 18. században települtek át Hollandiából Oroszországba. Van der Bellen nagyapja a cár bukása és az 1917-es októberi forradalom után a fehéreket támogatta a bolsevikok ellenében. A család végül Észtországba menekült, nevükben a „von” előtagot akkor cserélték „Van”-ra, hogy a polgári és holland származásukat hangsúlyozzák. 1940-ben, amikor a Hitler és Sztálin közötti paktum értelmében bevonult a Vörös Hadsereg, németnek kiadva magukat 1941-ben továbbálltak Kelet-Poroszország irányába, és végül Bécsbe érkeztek meg. Alexander Van der Bellen már itt született 1944-ben. Mivel a család észt állampolgárságú volt, és a háború után attól tartottak, hogy a Szovjetunióba hurcolják őket, ezért Bécsből egy tiroli faluba költöztek. Van der Bellen, aki 2016 óta Ausztria államfője, itt nőtt fel, Innsbruckban járt iskolába, majd egyetemre.
Paul Lendvai értékelése szerint államfőként a stabilitás záloga, és ezt mi sem igazolja vissza jobban, mint hogy az osztrák belpolitika minden vihara ellenére kétszer is megválasztották, ráadásul továbbra is rendületlenül magas a népszerűsége.
A szerzőnek már nem ilyen jó a véleménye Ausztria közelmúltjának egyik legjelentősebb politikai főszereplőjéről, Sebastian Kurzról, akivel egyszer hosszasan beszélt négyszemközt.
Kurz nem mindennapi politikai karriert hagyott maga mögött, pedig még 40 éves sincs, idén, augusztus 27-én tölti be a 37. életévét. Korán kezdte a politizálást, 2003-ban, a 17. születésnapja előtt lépett be a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) ifjúsági tagozatának (JVP) egyik bécsi szervezetébe. 2008-ban a JVP bécsi, majd 2009-ben az országos elnökévé választották. Ezt a tisztségét 2017-ig tartotta meg, és csak azután adta át helyét, hogy megszerezte az ÖVP pártelnöki székét. 2010-ben bejutott a bécsi tartományi parlamentbe, majd 2011-ben a Belügyminisztérium integrációért felelős államtitkárává nevezték ki.
2013-ban, 27 évesen Ausztria történetének legfiatalabb külügyminisztere lett, 2017-es megválasztásakor a világ legfiatalabb kormányfője, 31 évesen Ausztria történetének legfiatalabb kancellárja volt. Első kormányát a hírhedt Ibiza-ügy sodorta el. Előbb az ÖVP koalíciós partnerének, az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) az elnöke, az Ibiza-ügy főszereplője, Heinz-Christian Strache alkancellár bukott bele a botrányba, majd a koalíció is összerogyott. Egy rejtett kamerával készített és a sajtónak kiszivárogtatott felvételen – többek között egy magát orosz milliárdosnak kiadó nő társaságában – Strache súlyos kijelentéseket tett, amelyek a megvesztegethetőség és a korrupció gyanúját vetették fel vele kapcsolatban.
Könyvében erre nem tért ki Paul Lendvai, de ma sem tisztázott, hogy pontosan ki vagy kik állhattak a Strachét csőbe húzó ügy mögött, mindenesetre a megszervezése és a tálalása bármely titkosszolgálat „becsületére” válna. Az Ibiza-üggyel összefüggésben a bíróságokon harcoló Strache azóta több pert is megnyert, de ahogy az lenni szokott: mindenkit jobban érdekelnek a botrányok, mint a bírósági ítéletek.
2021-ben a Magyar Hírlapnak kijelentette, hogy merényletnek, puccsnak és nem oknyomozó újságírói munkának tartja a bukását okozó ibizai videót. Arról is beszélt, hogy a teljes felvétel egy hétórás anyag, amelynek csak egy részletét tették közzé 2019-ben.
Az ebben hallható kijelentések kontextusát ilyen módon tudatosan kicsavarták. Az azóta megjelent teljes, hétórás felvételből kitűnik, hogy az osztrák ivóvízellátást az alkotmányra hivatkozva védtem, sosem akartam privatizálni, ahogyan azt a médiában állították. Ebben a hét órában minden korrumpáló ajánlatot határozottan visszautasítottam. Tehát a teljes videó azt bizonyította, hogy – szemben a média állításaival – nem korrumpálódtam, és kábítószert sem fogyasztottam
– mondta a Magyar Hírlapnak Strache, aki Az Ibiza-merénylet (Das Ibiza Attentat) címmel könyvet is írt az őt megbuktató ügyről.
A Kurz–Strache-kormány Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatáról Paul Lendvai így írt:
A 2018-as parlamenti választások előestéjén Orbán hivatalos látogatásra utazott Bécsbe. Televíziós tudósításokban láthattuk, ahogy az FPÖ teljes vezérkara tiszteletét tette a magyar követségen. Hiába hízelgett neki Sebastian Kurz is, hiába vett részt 2018 júniusában a visegrádi négyek budapesti találkozóján, hogy a hídépítő szerepről, Nyugat és Kelet kapcsolatáról mondjon pár, az EU-t megnyugtató frázist, Orbán valójában a szabadságpártiakhoz vonzódott.
Paul Lendvai felidézte, hogy az Ibiza-ügy kirobbanása előtt a magyar miniszterelnök 2019 májusában „túláradó szívélyességgel” fogadta Strachét, és az osztrák Kleine Zeitung interjújában az „osztrák modellt” – a jobbközép és a jobboldal együttműködését – javasolta Európának. A könyvben nincs benne, de az Ibiza-felvételek megjelenése után Orbán Viktor a Bild című német lapnak azt mondta: egy politikus számára a legfontosabb az emberek bizalma, Strache pedig elfogadhatatlan kijelentéseket tett, és emiatt elveszítette ezt a bizalmat.
Az osztrák kormánykoalíció összeomlása ellenére Kurz népszerűsége kitartott, sőt végül megerősödve, 2020-ban a Zöldekkel szövetségre lépve visszatérhetett a kancellári székbe, de nem sokáig, mert az úgynevezett chatbotrány őt is kivégezte. Összetett ügyről van szó, amelynek ma sincs vége, és árnyéka rávetül Kurz egész politikai karrierjére: vesztegetés, hűtlen kezelés gyanúja és manipulált közvélemény-kutatási adatok miatt indult vizsgálat.
Miután Kurz körül elfogyott a levegő, 2021 októberében lemondott a kancellári posztról. Még ebben az évben, decemberben visszaadta az ÖVP pártelnöki posztját, és bejelentette, hogy teljesen kivonul a politikából. Sebastian Kurz ekkor még csak 35 éves volt. 2022 márciusától Peter Thiel, a Szilícium-völgy ismert, német–amerikai milliárdos vállalatánál lett globális stratéga, és egy tanácsadó céget is alapított Ausztriában.
Kétségkívül nem találkoztam hozzá foghatóan ügyes politikai kommunikátorral Ausztriában. Remek színész volt a politika színpadán: mindig kifogástalanul öltözködött és viselkedett, hibátlanul beszélt. Mindenre elszánt karrierista, aki, amilyen tehetséges és rugalmas, bármilyen helyzetben mesterien tudta pengetni a szociális irigység és az idegenellenesség húrjait
– fogalmazta meg Paul Lendvai a személyes benyomásait Sebastian Kurzról.
A szerző hozzátette, hogy a Kurz-korszak utolsó fejezetét a bíróságokon fogják megírni, és „abszurd, kábító hatású mondatait” hamar elfelejtik majd.
Legyen azonban mindannyiunk számára intő példa, hogy a manipulált és megvásárolt médián keresztül felébresztett választói rokonszenv hogyan egyengeti egy autoriter állam útját, élén az »erős emberrel«
– zárta összegzését Paul Lendvai.
Az Ausztria álarc nélkül budapesti bemutatóján keményebben fogalmazott Sebastian Kurzról, aki szerinte személyében tükrözi azt, hogy
Ausztriában néha valami úgy kezdődik, mint egy operett, és tragédia lesz belőle.
Paul Lendvai az is mondta, hogy a volt osztrák kancellár egy politikai mesterszínész, aki mindig ugyanazt a szkriptet mondja el, és nincs semmiféle lelki, érzelmi kapcsolata az emberekkel, az emberiség érdekeivel. „Operettfigura volt, de az országnak egy tragédia lett” – jelentette ki Paul Lendvai.
Sebastian Kurz egyébként idén februárban Novák Katalin köztársasági elnök Instagram-oldalán bukkant fel. „Egy régi baráttal” – írta az államfő a képhez, amelyen a volt osztrák kancellárral láthatóak a Sándor-palota erkélyén. Az pedig csak nemrég derült ki, hogy a Mathias Corvinus Collegium által szervezett idei esztergomi fesztivál (július 27–29.) egyik legnagyobb külföldi sztárfellépője éppen a volt osztrák kancellár lesz.
Paul Lendvai könyve utolsó fejezetének címéhez híven – „Ausztria, 2022: szomorú összkép” – szembesít a botrányok tépázta országban erősödő politikai bizalmatlansággal:
sorra jelennek meg kutatási eredmények, amelyek arra világítanak rá, hogy erodálódik az intézményekbe vetett bizalom, nő az elégedetlenség a vezetőkkel szemben, és fokozódik a félelem a pandémia következményei, a klímaváltozás és a gazdasági válság miatt.
Ausztria 1955. október 26. óta deklaráltan semleges országként definiálja magát, de az ukrajnai háború árnyékában egyre inkább vitatéma a NATO-tagság kérdése és a semlegesség feladása. Paul Lendvai szerint helye van a vitának, de inkább „egy valóban semleges állam külpolitikájáról kellene vitát folytatni”.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban összefoglalta az osztrák–orosz kapcsolatokat: több kormányra visszamenőleg is igaz, hogy tetten érhető az osztrák politika összefonódása Moszkvával. Paul Lendvai figyelmeztetése azonban úgy szól, hogy Ukrajna lerohanása óta, egy kiszámíthatatlan kimenetelű válságban, egy „valóban sötét korban” „nincs helye a megosztó, a háttérben folytatott üzelmeket kasírozó kommunikációnak”.
A magyar származású osztrák újságíró szerint nem csupán Ausztriára, hanem az egész világra érvényes, hogy a liberalizmus nyugati modelljét komolyan veszélyeztetik az autoriter törekvések, „és ezek nemcsak Oroszország és Kína felől érkeznek, hanem az egyes társadalmak belső, jobboldali és baloldali populista mozgalmai felől is”.
Az osztrák politika botrányai, hibái és aggasztó tendenciái ellenére Paul Lendvai azzal zárta könyvét, hogy hálát érez Ausztria és az ország lakosai iránt, akik a legnehezebb időkben új hazát adtak neki. Befejezésként azt írta: „Az Ausztria iránti szeretetnek azonban mindig kritikai szelleműnek kell lennie.”
(Borítókép: Sebastian Kurz. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)