Index Vakbarát Hírportál

Daniel Freund: Nyíltan antiszemita és undorító az Orbán-kormány kommunikációja

2023. június 20., kedd 07:08

Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának zöldpárti politikusa úgy véli, hogy az Orbán-kormány kommunikációja antiszemita. Az antiszemitizmust pedig a Soros Györggyel kapcsolatos kommunikációval támasztotta alá.

Mint arról korábban azIndex is beszámolt, Alexander Soros decemberben vette át aNyílt Társadalom Alapítványok  vezetését, valamint ő az egyetlen családtag aSoros Fund Management befektetési bizottságában, amely az alapítvány és a család pénzét felügyeli.

Erre a hírre természetesen Orbán Viktor magyar miniszterelnök is reagált akkor egy filmes jelenettel a Keresztapa című filmből. Ezt követően az Egyesült Államok budapesti nagykövete, David Pressman is elmondta a véleményét Orbán Viktor kommunikációjáról, ami szerinte kiszámítható.

Ezúttal pedig Daniel Freund német politikus is elmondta a véleményét, aki már korábban is kifogásolta a magyar kormány kommunikációját.

Egy amerikai milliárdos – aki zsidó családban született – képviseli az univerzum minden gonoszságát. Ez az Orbán-kormány hivatalos kommunikációs iránya. Lehet, hogy azt állítják, hogy mindez csak gúnyolódás. De ez nyílt antiszemitizmus. Undorító

– olvasható az EP-képviselő bejegyzésében.

Ezt a politikus azzal is alátámasztotta, hogy Orbán Viktor legutóbbi rádióinterjújában felidézte Alex Soros egyik korábbi megszólalását, aki elmondása szerint sokkal direktebb politikát akar majd folytatni, mint apja.

A miniszterelnök szerint Sorosék fellázítják a migránsokat, ezért attól tart, hogy nyáron nagy támadást kell majd visszaverni. Arról is beszélt, hogy szerinte sikertelen volt a német migrációs politika.

Mondjuk ott vannak Németországban ezek a migránsok, akik nem akarnak idejönni. Fogják, és összegyűjtik őket, beteszik őket Németországban vagonokba, és áthurcolják őket hozzánk, itt meg kirakják őket, mi meg itt fogjuk őket tartani?

– mondta Orbán Viktor.

Daniel Freund pár héttel korábban Európa legkorruptabb politikusának nevezte Orbán Viktort. Elmondta továbbá, hogy az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának célja, hogy az uniós források valóban a magyar állampolgároknál landoljanak.

Rovatok