A hivatalos narratíva szerint miközben Jevgenyij Prigozsin zsoldosaival épp Moszkva felé masírozott, Vlagyimir Putyin a Kremlben dolgozott, hogy végül Prigozsin 24 órás lázadását a belorusz elnök, Aljakszandr Lukasenka állítsa le. Ugyanakkor egy orosz lap szerint megszólaltatott informátorok szerint Putyin valójában eltűnt, Lukasenka pedig csak az utolsó pillanatban került elő. Bemutatjuk, hogyan fordult nagyot Prigozsin világa 24 órán belül.
Részletes cikket közölt az orosz Meduza, amiben a Kremltől független portál kormányzati források alapján annak járt utána, mi történt Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin lázadása alatt, ami miatt a korábban Putyin séfjének is becézett Prigozsin végül elállt moszkvai bevonulásától.
Mint korábban írtuk, Prigozsin még június 23-án este hirdette meg az igazság menetét, aminek a célja az volt, hogy a szerinte zsoldosait rakétákkal megtámadó orosz hadsereg vezetése ellen vonul, hogy így követelje többek között Szergej Sojgu védelmi miniszter leváltását, akit Prigozsin eleve nőnek vagy lealacsonyítóan csak teremtménynek nevezett.
Azonban végül Minszk és a Kreml által kiadott közlemények szerint a Belaruszt közel 30 éve vasmarokkal irányító Aljakszandr Lukasenka közbenjárására Prigozsin elállt a tervétől: az Európa utolsó diktátorának is nevezett Lukasenkának sikerült telefonon meggyőznie a Wagner-vezért, és alkut is kötöttek.
Ugyanakkor a portál információi szerint ez egyáltalán nem Lukasenka magánakciója volt.
Mint írják, az orosz hatóságok már az igazság menetének meghirdetése után felvették a kapcsolatot Prigozsinnal – tehát már péntek késő este –, sőt az orosz hadsereg vezetői, Putyin adminisztrációjának alkalmazottai, de még az Orosz Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) vezetése is megpróbált kapcsolatot létesíteni a Wagner-vezérrel.
Azonban nem tudtak megállapodni a Kreml jóvoltából működő, a zsoldosserege köré teljes céghálózatot építő Prigozsinnal, akinek a lap informátorai szerint eleve homályos és furcsa követelései voltak: távolítsák el Sojgu védelmi minisztert, a Kreml ne szóljon bele a Wagner belügyeibe, illetve több ellátmányt és pénzt követelt a harcokhoz.
Ugyanakkor péntek este nem sikerült meggyőzni Prigozsint, akit másnap helyi idő szerint 10 órakor hazaárulónak titulált Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki emellé arra szólította fel az orosz politikusokat és kormányzókat, hogy tegyenek ők is hasonlóan – igaz, az előre felvett televíziós beszédében név szerint nem említette a Wagner-vezért.
Prigozsin válaszul egy videóüzenetben kifejtette, Putyint félrevezették, és Rosztov-na-Donu elfoglalása után folytatta volna útját Moszkvába,
miközben a portál információi szerint Prigozsin már ekkor próbált telefonon tárgyalást kezdeményezni a Kremlel és magával Putyinnal, azonban utóbbi erre nem volt hajlandó.
A portál Kreml-közeli forrásai szerint Putyin séfje azért próbált kapcsolatba lépni Putyinnal, mert rájöhetett, hogy túllépett egy vonalat, és hogy a Moszkva felé tartó hadoszlopainak az esélyei elég homályosak, mivel sem a hadvezetésből, sem a Nemzeti Gárda tagjai nem csatlakoztak az utólagosan már Prigozsin által lázadás helyett csak demonstrációnak nevezett menethez – miközben nyilvánosan azt állította, „a fél hadsereg” készen áll, hogy csatlakozzon hozzá.
Miután a Kreml azt látta, hogy Prigozsin hozzáállása változott, állítólag úgy döntöttek, hogy tárgyalást kezdeményeznek a véres összecsapás elkerülése érdekében. A tárgyaláson a lap információi szerint Anton Vajno, Putyin kabinetfőnöke, Nikolaj Patrusev, az orosz titkosszolgálatok vezetője és Borisz Grizlov, Oroszország minszki nagykövete vett részt,
ugyanakkor, mivel Prigozsin „legfőbb tisztviselővel” akart tárgyalni, így kerülhetett Lukasenka a képbe.
„Prigozsinnak méltó bizalmasra volt szüksége, hogy [arcvesztés nélkül] kiszálljon a játékból. Lukasenka pedig így járt el. Megértette az előnyeit, ezért vállalta el” – fogalmazott a lap informátora, aki hozzátette, Lukasenkának miért is állhatott érdekében tulajdonképpen csak nevét és arcát adni a tárgyalásokhoz: a nyilvánosságban így ő lett az a személy, aki megmentette Oroszországot a polgárháborútól, de legalábbis egy nagy vérontástól.
A Meduza Kreml-közeli és orosz kormányközeli forrásai szerint Prigozsinnak nincs maradása. Mint fogalmaznak, „az elnök nem bocsát meg neki ezért”, így a hatalmi körből lényegében kiszorult a Wagner-vezér.
A lap szerint a felek jelenleg is tárgyalnak arról, hogy mi lehet Prigozsin új pozíciója, de az már biztos, hogy nem lesz olyan befolyása és erőforrásai, mint korábban.
Ezt bizonyíthatja, hogy kedden az általában Prigozsin által használt RA-02795 lajstromjelű gép Minszkbe érkezett, amit egy Szentpétervárról induló privát gép követett – ugyanakkor arról továbbra sincs megerősített információ, hogy kik lehettek e gépek utasai.
Ugyanakkor Prigozsin fentebb kifejtett követeléseiből egy már teljesült is, bár ez a Kreml szerint Prigozsin akciójától teljesen független: a védelmi minisztérium átszervezése nem a Wagner-vezér követelése, hanem a minisztérium kérése miatt történhet majd meg – állítják.
A lap szerint Prigozsin ennek hatására álította meg menetét és fordult vissza, majd pár órával később Rosztov-na-Donuban az orosz hadsereg altábornagyával, illetve a védelmi miniszter helyettesével is találkozott, ezúttal már személyesen.
A lap megszólalói abban egyetértettek, hogy Prigozsin lázadása gyengítette Putyint pozíciójában, ráadásul azt állítják,
Putyin a televíziós beszéde után eltűnt, és a konfliktus elsimításában eleve részt se vett.
Ezzel pedig egyértelműen gyengültek a pozíciói, hiszen lényegében a különböző orosz katonai körök győzték meg Prigozsint a lázadása megállításáról, ráadásul Putyin hagyta, hogy hivatalosan Lukasenka tűnjön a megoldóembernek. A hivatalos narratíva szerint miközben Prigozsin zsoldosai Moszkva felé masíroztak, Putyin továbbra is a dolgozószobájában tartózkodott, ugyanakkor a lázadás délutánján az elnöki gép elhagyta Moszkvát, és Tver régió felett kikapcsolták a gép nyomon követését.
Annak ellenére, hogy mind Moszkva, mind Minszk és még Prigozsin szerint is Lukasenkának sikerült meggyőznie Prigozsint a lázadás leállításáról, belarusz szakértők ezt megkérdőjelezik: a brit The Guardiannak nyilatkozó Artiem Sraibman szerint
valószínűtlen, hogy az elcsalt 2020-as elnökválasztás óta Putyinnak teljesen kiszolgáltatott Lukasenkának ekkora hatása lenne az orosz belügyekre.
Emiatt ő úgy látja, a háttérben valószínűleg inkább a Tulai terület vezetője, a Putyinnal és Prigozsinnal is jó kapcsolatokat ápoló Alekszej Gyumin lehetett a valódi mediátor (akiből hamarosan akár védelmi miniszter is lehet), míg Lukasenkát csak a bejelentés előtt húzták elő.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Lukasenka pozíciói nem erősödnének rövid távon. Az orosz és belarusz propagandacsatornákon hősnek beállított diktátor ezzel javíthat a Putyinnal ápolt rendkívül aszimmetrikus és egyoldalú kapcsolatain. Ugyanakkor ettől nem nyugodhat meg a belarusz elnök: országa ettől még továbbra is erős függésben van Oroszországtól – csak hogy néhány példát említsünk, az ukrajnai invázió északi csapatai eleve Belaruszból indultak, ezenkívül már orosz atomtöltetek Belaruszba való szállításába is beleegyezett Lukasenka –, így hosszú távon valószínűleg „rendeződhetnek” a 2020-as elnökválasztást követő kapcsolatok (a két ország kapcsolatáról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk).
Ráadásul Prigozsin akciójának révén látni, hogy Putyin hatalma nem olyan erős, és egy esetleges rezsimváltás dominóhatásként átterjedhetne akár Belaruszra is. De ha ez nem is történne meg, az a brit lapnak megszólaló szakértők szerint nem jó hír a belarusz elnöknek, hogy a háborús bűnökkel vádolt Prigozsint az országában fogadja vendégül, ahol valószínűleg az életét féltő Wagner-vezér nem fog békésen csak teát szürcsölgetni.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. június 24-én. Fotó: Kremlin.ru / Reuters)