Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor Budapestre hívta „Magyarország barátait”

2023. augusztus 19., szombat 15:11

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnököt, a legerősebb ellenzéki erő, a Szlovén Demokrata Párt elnökét. Emellett Facebook-oldalán bejelentette, diplomáciai nagyüzem indult, ugyanis 15 vendége érkezik a következő két napban a magyar miniszterelnöknek. Most pedig az is kiderült, kik lesznek a további vendégei.

A magyar miniszterelnök napja mozgalmasan indult, reggel már a Karmelita kolostorban fogadta Sebastian Coe-t – akivel pár hónapja az Index készített részletes interjút –, akit csütörtökön újabb négy évre választottak meg a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnökének a Budapesten tartott kongresszuson.

Az atlétikai világbajnokság szombaton vette kezdetét, és egészen 27-ig tart majd Budapesten. A magyar államfő szerint pedig Magyarország meghívta barátait az eseményre, de az EU és a NATO vezetői hiányoznak az esemény vendéglistájáról. 

Orbán Viktor a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy Janez Jansa korábbi szlovén miniszterelnökkel, jelenlegi ellenzéki vezetővel is találkozik augusztus 19-én, emellett megemlítette azt is, hogy összesen 15 diplomáciai vendég érkezik 72 óra alatt Budapestre.

Jelenleg több millió szem is Magyarországra szegeződik, de nemcsak a sportesemény miatt lehet érdekes Budapest, hanem az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt is. Ezekre az eseményekre pedig olyan barátai érkeznek Orbán Viktornak, mint a nacionalista Recep Tayyip Erdogan török elnök, valamint számos másik közép-ázsiai ország vezetője.

A keleti népek színe-java érkezik

De emellett a sportesemény ürügyén találkozik a miniszterelnök a katari emírrel, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán elnökével, valamint a balkáni országok, Szerbia és Bosznia-Hercegovina vezetőivel.

Orbán Viktor azt már a szokásos pénteki rádióinterjújában is elmondta, hogy a világbajnokság fórumot biztosít majd a kétoldalú találkozókhoz, valamint a világ minden tájáról, köztük a Kínából érkező üzletemberekkel folytatott megbeszélésekhez.

Alapvetően az ilyen világesemények jó ürügyet szolgáltatnak burkolt, illetve kevésbé burkolt diplomáciai tárgyalásoknak is.

Az elszigeteltség lehet az oka?

Az Euronews szerint azonban a felállás, amelyben nem szerepelnek Magyarország európai uniós és NATO-szövetségeseinek vezetői, tükrözi Orbán Viktor törekvését a balkáni és ázsiai autokráciákkal való diplomáciai és politikai együttműködés fokozására.

Közép- és Kelet-Európában egyedülálló módon Magyarország az ukrajnai invázió óta szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával, növeli az orosz gáz- és olajszállítmányokat, és nem hajlandó fegyverekkel támogatni Ukrajnát, illetve nem engedi, hogy fegyvereket szállítsanak át a közös határon.

Ez az álláspont, valamint a jogállamisággal való állítólagos visszaélések nagymértékben elszigetelték Magyarországot európai és amerikai partnerei körében, ami többmilliárdnyi európai uniós forrás befagyasztását és washingtoni szankciókat eredményezett.

A lap szerint ez lehet az oka annak, hogy az EU-n és a NATO-n kívüli országokkal való partnerségek nagyobb hangsúlyt kaptak a magyar külpolitikában. 

Rovatok