2023. szeptember 15., péntek 10:05
Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a 444-nek adott interjúban beszélt a kárpátaljai magyarság helyzetéről Ukrajnában, az ukrán nyelvtörvényről, a háborúról, a magyar kormány hozzáállásáról a konfliktushoz és a kárpátaljai ukrán hadifoglyok Magyarországra hozataláról is.
„A magyar kormány Orbán Viktor vezetésével a történelem rossz oldalát választotta Oroszország Ukrajna ellen elkövetett agressziója tekintetében” – jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő a 444-nek adott interjúban. Ugyanakkor véleménye szerint az ukrán és a magyar társadalomnak hasonló értékei vannak: béke szeretete, demokrácia és a szabadság értékei.
Ezzel kapcsolatban azonban lát némi ellentmondást. Felidézte Szijjártó Péter egyik nyilatkozatát, amelyben arról írt, 1956-ban a szovjet tankok Budapestre való bevonulásakor Magyarország azt érezte, hogy a nemzetközi közösség elárulja. Meglátása szerint a magyar kormány hasonló politikát folytat a jelenleg szintén nehéz helyzetben lévő Ukrajnával szemben.
Nyikolenko legfontosabb kijelentései és állításai a következők voltak:
- Az ukrajnai magyar közösség tagjai ukránok, akik megérdemlik, hogy egyenlően bánjanak velük, úgy, ahogy a nemzet többi tagjával.
- Az ukrán nyelvtörvény elfogadása új lehetőség a magyar származású ukránoknak, az átalakítás célja, hogy több lehetőséget biztosítsanak számukra a beilleszkedéshez a társadalom különböző rétegeibe és a sikeres élethez.
- Ezt az ügyet távol kell tartani a politikától, és az oktatás területének szakembereire kell bízni.
- Ukrajna számára mindenki – így a kárpátaljai magyarok is – hős, aki a fronton harcol. „Nem számít, hogy magyarul, szlovákul, bolgárul, oroszul vagy ukránul beszélnek. Az anyaföldet védik.”
- Szerinte a legtöbb esetben a magyar társadalom nagyon is szimpatizál Ukrajnával és azzal a sok szenvedéssel, amin az ukránok most keresztülmennek, emellett a magyar politikai elit egy része is szimpátiával fordul az ukránok felé.
- Novák Katalint pozitív példaként említette, a köztársasági elnök ugyanis nemrégiben Ukrajnába látogatott, részt vett a harmadik Krími Platformon, erős kijelentéseket tett, és kifejezte, hogy szeretné, ha Magyarország csatlakozna a békefolyamathoz.
- Ellenpéldaként Orbán Viktor kormányát említette, amely szerinte nem igazán segíti az Európai Unión belüli egység megszilárdítását, amikor Ukrajna támogatásáról, valamint a szabadságért és a függetlenségért folytatott küzdelméről van szó. „Szóval vannak bizonyos kérdéseink Orbán Viktor kormánya felé arról, miért viselkedik így Magyarország” – fogalmazott.
- Nem a szankciók ártanak Európának, Európa gazdaságának és az európai emberek jólétének. Az orosz agresszió az, ami sérti az ő érdekeiket, beleértve a gazdasági stabilitást. A szankciók tényleg működnek.
- A kormány által kihelyezett plakátok a putyini logika mentén működnek.
- Szeretne látni végre egy alkalmat, amikor a magyar kormány Oroszországot, Putyint szólítja fel arra, hogy fejezze be az agressziót, és vonja vissza a katonáit Ukrajnából.
- Orbán Viktor fő állítása, hogy legyen tűzszünet és béke, a szóvivő szerint annyit jelent valójában, hogy „minket nem érdekel, ha ukránokat mészárolnak le, csak legyen ennek az egésznek vége hamar, hogy visszatérhessünk a normális kerékvágásba”.
- A magyar kormány hálás lehetne Ukrajnának, ugyanis jelenleg a megszállt ország a pajzs Kelet-Európában, ami megállítja az orosz agressziót.
- Ukrajna hátba szúrásnak tekinti a kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok Magyarországra hozatalát – amelyről elsőként az Index számolt be a magyar sajtóban; tudomásuk szerint ezeket az embereket pszichológiai nyomás alá helyezték, félrevezették őket jogaikról, az aktuális helyzetről.
Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivőről korábban már többször is írtunk, ugyanis Orbán Viktor kijelentéseit több esetben is felháborítónak minősítette. Így volt ez akkor is, amikor a kormányfő arról beszélt, hogy a jelenlegi körülmények között „vérfürdő ellentámadást indítani”. A szóvivő szerint Orbán ezzel a megszólalásával aláássa az Európai Unió egységét.