Index Vakbarát Hírportál

Teljesen tönkremehet Donald Trump

2023. szeptember 27., szerda 08:03

Egy most megszületett bírósági ítélet szerint a volt elnök tíz éven keresztül folyamatosan követett el banki csalást, a döntés szerint New Yorkban bezárathatják a cégét, amely hatalmas csapást jelentene a vállalatbirodalomnak.

Egy New York-i bíró kedden megállapította, hogy Donald Trump és családi vállalkozása csalást követett el azzal, hogy hamis és félrevezető értékbecsléseket készített ingatlanbirodalma nagy részéről, és elrendelte azoknak a jogi igazolásoknak a visszavonását, amelyek lehetővé tették Trumpék számára, hogy az államban üzletet kössenek − írja a The Wall Street Journal

Az ítélet jelentős győzelmet jelent a demokrata Letitia James főügyésznek a Trump ellen indított polgári jogi ügyének egy részében, amely a jövő héten kerül bíróság elé. Az ügyész tavaly indított eljárást a volt elnök ellen, és bírósági beadványaiban azzal vádolta Trumpot, hogy 2011 és 2021 között évi 3,6 milliárd dollárral felduzzasztotta nettó vagyonát azáltal, hogy ingatlanjait hamisan értékelte.

Ingatlanjainak − köztük a zászlóshajójának számító manhattani Trump-toronynak, a floridai Mar-a-Lago üdülőhelynek és golfpályáinak − túlértékelése lehetővé tette Trump számára, hogy kedvezőbb feltételekkel kapjon banki hiteleket − állította James, aki 250 millió dolláros pénzbüntetést kér a volt elnökre. Az üzleti igazolások visszavonása szintén fontos kérés volt az ügyben, ez megbéníthatja a Trump-szervezet New York-i működését.

A volt elnök tagad

Trump és ügyvédjei tagadták, hogy bármi törvénytelent elkövettek volna. Alina Habba, Trump szóvivője azt mondta, hogy a döntés ellen fellebbeznek.

Emellett Trump öt ügyvédjét arra kötelezték, hogy fizessenek fejenként 7500 dollárt egy állami szervezetnek, amely azoknak az ügyfeleknek a kárát téríti meg, akiknek a jogászai pénzügyi visszaélésben vettek részt. Az Engoron által szankcionált ügyvédek egyike Christopher Kise volt floridai főügyész, aki az ottani szövetségi bíróságon is képviseli Trumpot a titkos dokumentumok megőrzése és helytelen kezelése miatt indított eljárásban − közölte a The Washington Post

Trump szerint a bíró elmebeteg

A The New York Times cikke szerint Trump megjegyezte, hogy Engoron bíró demokrata, és „háborodottnak” nevezte.

A végzés nem oszlatja fel magát a céget, amely több száz szervezetből áll, de a döntésnek átfogó hatása lehet a vállalat New York-i működésére. Ha Engoron bíró döntését nem változtatja meg egy fellebbviteli bíróság, akkor az bezárhat egy olyan szervezetet, amely több száz embernek ad munkát, és gyakorlatilag szétzúzhatja a vállalatot.

A döntés célja az Egyesült Államok egyik legsikeresebb vállalatbirodalmának államosítása és a magántulajdon feletti ellenőrzés átvétele

− mondta Kise.

Rovatok