Izrael offenzívája a Gázai övezet ellen egyre fokozódik. Miután a Hamász palesztin terrorista csoport október 7-én brutális támadást intézett Izrael ellen a Gázai övezetből, az enklávé ostrom alatt áll. Izrael leállította az áram-, víz-, üzemanyag- és élelmiszer-szállítást.
Az izraeli figyelmeztetések miatt több százezer gázai palesztin menekült el otthonából, és az izraeli bombák már több ezer ember halálát okozták. És mindez még a várva várt szárazföldi invázió előtt történt, amely valószínűleg mindkét oldalon jelentős áldozatokkal jár majd. Egyes elemzők, mint például Marc Lynch a Foreign Affairs és Husszein Ibish a The New York Times hasábjain azt állították, hogy „a Gázai övezet lerohanása katasztrófa lesz”, és hogy Izrael „csapdába sétál”. Lehet, hogy igazuk van.
A katonai műveletek városi terepen köztudottan rendkívűll nehezek és rengeteg halálos áldozattal járnak. A Hamászt pedig mint társadalmi mozgalmat és nem csak egy militáns alakulatot lehetetlen lesz teljesen kiirtani.
Izrael azonban még elérheti háborús célját, a Hamász vezetésének és katonai kapacitásának megsemmisítését. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) jelenleg 350 ezer tartalékost és 170 ezer aktív szolgálatot teljesítő katonát tartanak most fegyverben. Bár ezen erők nagy részét a Libanonnal és a Hezbollah militáns csoporttal szemben álló északi fronton állomásozták, bőven marad katonájuk a gázai hadműveletekre. Eközben a Hamász legfeljebb 15 ezer harcost tud bevetni. Az IDF teljes ellenőrzést gyakorol Gáza légtere, partvonala és szárazföldi határa felett.
A Hamász szétzúzása érdekében az izraeli közvélemény hajlandó jelentős veszteségeket is elviselni az eddig elszenvedettek mellett. És Izrael rendelkezik a lényeges külső szereplők támogatásával, nem utolsósorban az Egyesült Államokéval. Nehéz elképzelni kedvezőbb feltételeket az Izrael által tervezett hadjárathoz – írja a Foreign Affairs hasábjain Steve Simon, a University of Washington professzora.
Ez felvet egy fontos kérdést:
Mi történik, ha Izraelnek sikerül legyőznie a Hamászt?
Bár a Biden-kormányzat a szárazföldi offenzívát és a Gázai övezet blokádját a regionális stabilitást veszélyeztető kockázatnak tekinti – és aggódik egy kibontakozó humanitárius katasztrófa miatt –, az Egyesült Államoknak jelenleg korlátozottak a lehetőségei Izrael irányvonalának megváltoztatására. Izrael szűkítheti saját lehetőségeit, ha bebizonyosodik, hogy ő a felelős a Gáza északi részén található al-Ahli arab kórház október 17-i, több száz halálos áldozatot követelő bombamerényletéért. De ha a tervezett izraeli támadás kész ténynek bizonyul, az Egyesült Államoknak és partnereinek el kell kezdeniük alaposan átgondolniuk több forgatókönyvet, beleértve a Hamász nélküli Gázát is.
A militáns csoport működésképtelenné tétele véres lesz,
de a Hamász eltávolítása egy pillanatnyi lehetőséget biztosíthat arra, hogy Gázában egy olyan új rendet hozzanak létre, amely kedvezőbb lesz, mint ami előtte volt. Hogy ez megérte-e az emberi szenvedést, azt majd a háború után fogják megvitatni. De ha Izrael legyőzi a Hamászt, az Egyesült Államoknak a regionális és nemzetközi hatalmakkal együtt kell dolgoznia azon, hogy megtalálják a módját, a Gázai övezet izraeli ellenőrzése átmenetileg hogyan kerülhet az ENSZ irányítása alá, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatában foglalt erős felhatalmazással.
Ez az ENSZ-misszió aztán segítene visszaadni Gázát a palesztin ellenőrzésnek. Hacsak a végső cél nem a Palesztin Hatóság újjáélesztése és a Gáza feletti ellenőrzés, az arab országok vonakodni fognak egy ilyen tervben való részvételtől. Izraelben, ahol az ENSZ-szel szembeni bizalmatlanság mélyen gyökerezik, ez még mindig nehezen lesz eladható. Egy ilyen folyamat azonban nemcsak a gázai palesztinokat kímélné meg a határozatlan idejű izraeli megszállástól és az Izraellel való pusztító összecsapások – vagy akár háborúk – ismételt sorozataitól, hanem
a Palesztin Hatóság gázai közigazgatásának helyreállításával a jelenleg elérhetetlennek tűnő kétállami megoldás lehetőségét is megóvná.
A gázai rendezés lehetősége nagyrészt a Hamász legyőzésének függvénye lenne. De más fejlemények is valószínűbbé tehetik ezt az eredményt. Izraelt most egy új sürgősségi koalíciós kormány irányítja, amelyben centristák is részt vesznek, akik a múltban támogatták az izraeli–palesztin konfliktus kétállami megoldását, és amelyben az IDF két korábbi vezérkari főnöke, Benny Gantz és Gadi Eisenkot is részt vesz. Az izraeli háborús kabinet a nézetek sokszínűségét tükrözi, ez pedig
ellensúlyként szolgálhat a szélsőjobboldallal szemben, amely az izraeli politika előterébe került,
miután Benjamin Netanjahu miniszterelnök tavaly év végén új kormányt alakított.
A Biden-kormányzat újbóli elhatározása, hogy az Egyesült Államok újra megerősítse szerepét a Közel-Keleten – az iráni atomprogram korlátozására tett alkalmi kísérletein túl. Antony Blinken amerikai külügyminiszter különösen a diplomácia mint politikai eszköz hasznosságát akarja demonstrálni, és a jelenlegi válság erre a célra van szabva. Jelenleg a regionális fővárosok között ingázik. Bár a gázai háború meghiúsította az Izrael és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatoknak az Egyesült Államok által elősegített normalizálását, a tárgyalási folyamat megnyitotta a kommunikációs vonalakat, amelyek lehetővé teszik a három ország politikájának összehangolását a Gázai övezet jövőjét illetően.
Izrael válasza erre a kérdésre nem egyértelmű. Úgy tűnik, hogy a háború utáni terve magában foglalja a Gázai övezet szigorú blokádját, amely élesen korlátozza a behozatalt, az Izrael és a Gázai övezet közötti határon való átkelés szigorú ellenőrzését, valamint az Izraelből a Gázai övezeten belüli célpontok ellen indított opportunista rajtaütések és légicsapások rendszerét, ha a felmerülő hírszerzési információk alapján szükségesnek ítélik.
A Gázai övezet ellenőrzése feltehetően hadurakra vagy egy olyan Hamász-utódszervezetre szállna át, amely uralkodhatna a romok felett, de képtelen lenne izraeliek megölésére. Egy ilyen megállapodás nem bizonyulhat különösen tartósnak. Végül is a Hamász a szigorú izraeli ellenőrzés és Gáza szoros felügyelete ellenére szerzett fegyverzetet és épített ki kiterjedt alagúthálózatot. Nehéz – talán lehetetlen – Gázát hosszú távon, áthatolhatatlan módon lezárni.
Izrael börtönigazgatóvá tenné magát, és határozatlan ideig egy hatalmas börtöntábor felett elnökölne
(amelyhez Gázát már régóta hasonlítják). Izrael és a gázai palesztinok számára is az lenne a jobb megoldás, ha az irányítást egy harmadik félnek adnák át. Ellenkező esetben a helyzet végül a status quo ante még rosszabb változatához fog visszatérni, csakhogy mindkét oldalon sokkal több halott lesz, és Gáza létfontosságú infrastruktúrája elpusztul.
Legalább egy alternatíva van erre a borús előrejelzésre. Az Egyesült Államok vezethetne egy kapcsolattartó csoportot, amely a szomszédos államok és kiválasztott külső hatalmak, nevezetesen Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia, az EU, az ENSZ és a Palesztin Hatóság összefogásával jönne létre. A csoport kidolgozna egy tervet, hogy a harci műveletek befejezése után Izrael átadja a Gázai övezet feletti ellenőrzést az ENSZ-nek. Ez óriási vállalkozás lenne az ENSZ számára, amelynek intézményi kapacitása már így is feszült, merev és bonyolult bürokráciával terhelt.
E hiányosságokat félretéve, a legfontosabb lépés ebben a szakaszban az ENSZ mandátumának biztosítása lenne egy olyan biztonsági tanácsi határozat formájában, amely felhatalmazza a tagállamokat arra, hogy Izraellel együttműködve megszervezzék a gázai átmeneti közigazgatást, fenntartsák a polgári rendet és a közszolgáltatásokat, valamint kidolgozzanak egy tervet a ciszjordániai és gázai választásokra. Kína és Oroszország, a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező állandó tagjai megakadályozhatnak egy ilyen határozatot. De annak biztosítása, hogy a misszióra vonatkozó kérés mondjuk Egyiptomtól származzon, és azt a Palesztin Hatóság (amely megfigyelő állam az ENSZ-ben) támogassa, megkönnyítheti Kína és Oroszország számára, hogy tartózkodjon a Biztonsági Tanács szavazásán, vagy akár támogassa is a törekvést.
A politikai cél az lenne, hogy újjáéledjen az elhalt Palesztin Hatóság, amely 2006-ban, a Palesztin Törvényhozó Tanács legutóbbi választása alkalmával elvesztette a Gázai övezet feletti ellenőrzést. A Palesztin Hatóság jelenlegi elnökét, Mahmúd Abbászt utoljára 2005-ben választották meg. Annak ellenére, hogy sok palesztin gyanakvással és kétkedéssel tekint Abbászra és a Palesztin Hatóságra, az arab államok nem fognak együttműködni a Gázai övezet igazgatásának újraindítására irányuló bármilyen kísérletben anélkül, hogy a testületnek ne lenne szerepe. A globális Dél nagyhatalmai – talán India kivételével, amely az utóbbi években egyre közelebb került Izraelhez – szintén nem fognak jóváhagyni egy ilyen tervet, ha a terület ellenőrzése nem tér vissza valamilyen formában a palesztinokhoz.
Sőt, számos arab állam, valamint a globális Dél országai többet követelhetnek a választásoknál és a Palesztin Hatóság terület feletti ellenőrzés visszaállításánál; követelhetik, hogy Izrael tegyen területi engedményeket és állítsa le a telepépítéseket Ciszjordániában. Ha nem sikerülne biztosítani a terepen elért eredményeket, a Gázai övezetben helyreállított Palesztin Hatóságnak nem lesz hitelessége, és csak egy bábkormánynak fog tűnni. Izrael talán ódzkodik az ilyen engedmények megtételétől, de az egységkormány centrista tagjai segíthetnek a mérleg nyelvének átbillentésében.
Ezen intézkedések egyike sem fog számítani Gáza újjáépítésére irányuló gyors cselekvés nélkül. Ez az a pont, ahol Szaúd-Arábia döntő fontosságúvá válik, hogy az izraeli ellenőrzés alól kikerülő Gáza az ENSZ-hez kerüljön és sikerüljön a Palesztin Hatóság Ciszjordánia és Gáza feletti uralmának ezt követően megszilárdítani. Az újjáépítés költségei jelentősek lesznek. A közintézmények – beleértve a kórházakat, iskolákat, utakat, elektromos alállomásokat, vízvezetékeket, szennyvízelvezető rendszereket és kormányhivatalokat – valószínűleg romokban hevernek majd.
A romok eltakarítása önmagában is időbe és pénzbe fog kerülni. Az Egyesült Államok minden bizonnyal megpróbál majd nagylelkűen hozzájárulni, és izraeli együttműködéssel és egy működő képviselőházzal a kongresszus biztosítani fogja a szükséges forrásokat. Szaúd-Arábia azonban nem csak a pénzeszközökkel rendelkezik, de részvétele olyan regionális legitimitást is kölcsönöz a vállalkozásnak, amely megerősítheti a Palesztin Hatóságot.
Azonban számos akadály áll egy ilyen megállapodás megvalósulásának útjában. Kína és Oroszország úgy dönthet, hogy akadályozza a szükséges határozat elfogadását a Biztonsági Tanácsban. Az arab államok nem biztos, hogy hajlandóak csatlakozni ahhoz, amit sok polgáruk megszálló erőnek tekint az övezetben. Izrael pedig nem hajlandó engedményeket tenni a palesztinoknak a Hamász támadásai és egy izraeli katonai győzelem után.
A diplomácia egyik célja azonban az, hogy feltérképezze a szándékokat, és a lehetőségek szélesebb körének mérlegelésére ösztönözzön egy váratlan helyzetben.
Ez az, amit a pillanat megkövetel. Az alternatíva a Gáza mint örök disztópia, ahol az erőszak a tágabb térségre is átterjedhet, és az államok kevésbé képesek kezelni mindenféle társadalmi és környezeti zűrzavart – más szóval,
egy átalakult Közel-Kelet, de nem egészen úgy, ahogyan Washington elképzelte.
A kérdés pedig egyelőre nyitott.
(Borítókép: Abed Zagout / Anadolu Agency / Getty Images)