Átlagosan naponta 33 teherautónyi segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe a rafahi határátkelőhely újranyitása óta, ami a háború előtt beérkezett szállítmányok harmada – tudatta közleményében a Palesztin Vörös Félhold hétfőn.
Összesen 569, segélyszállítmányt szállító teherautó kelt át az egyiptomi határon 2021. október 21. óta, ebből 93 teherautó hétfő este.
Az ENSZ közlése szerint naponta 100 kamionnyi segélyszállítmányra lenne szükség ahhoz, hogy a Gázai övezet több mint 2 millió lakosának az alapvető szükségleteket biztosítani lehessen – adta hírül az MTI.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítja, hogy elfoglalták a Hamász egyik katonai erődítményét, amelyben páncéltörő rakétákat, kilövőállványokat, egyéb fegyvereket és „különböző hírszerzési anyagokat” találtak – írja a Sky News.
A jelentés szerint egy vadászgép is csapást mért egy sejtre, amely az IDF becslései szerint 10 Hamász-harcost ölt meg, a tengeri erők pedig „stratégiai célpontokat, beleértve technológiai eszközöket tartalmazó állásokat”, támadtak.
„Továbbá az IDF csapatai felderítettek néhány Hamász-terroristát, akik elbarikádozták magukat az al-Kudsz kórház melletti épületben, és azt tervezték, hogy onnan támadást hajtanak végre az erők ellen” – állt a közleményben.
Majd hozzátették, hogy ezután a közelben légicsapást hajtottak végre, ami „jelentős másodlagos robbanásokhoz vezetett, ami egy Hamász-fegyverraktár jelenlétére utal egy polgári területen”.
Mint megírtuk, hétfő éjszaka az IDF támadást intézett egy, a gázai al-Kudsz kórház közelében lévő épület ellen. A hadsereg szóvivője szerint a támadást a Hamász terroristái ellen, a levegőből hajtották végre, és másodlagos robbanásokhoz vezetett egy közeli lőszerraktárban.
Az IDF emellett bejelentette, hogy az elmúlt napon az Izraeli Védelmi Erőknek sikerült átvenniük az ellenőrzést a Hamász egyik katonai erődjeként meghatározott terület felett a Gázai övezet északi részén. A helyőrségben páncéltörő rakétákat és rakétákat, fegyvereket és hírszerzési anyagokat találtak – írja a Haaretz.
Több száz amerikai zsidó aktivista foglalta el hétfőn a New York-i Szabadság-szobrot, hogy tűzszünetet követeljen Izraeltől, és egyben a „gázai palesztin civilek elleni népirtó bombázások” befejezését – adta hírül az MTI.
Fekete pólót viselve, amelyeken A zsidók tűzszünetet követelnek most vagy Nem a mi nevünkben felirat szerepelt, több száz fiatal Az egész világ figyel és A palesztinoknak szabadnak kell lenniük feliratú transzparenseket emelt a magasba a szobor tövében.
Zsidó ősünk, Emma Lazarus híres szavai, amelyeket erre az emlékműre véstek, arra késztetnek bennünket, hogy fellépjünk a gázai palesztinok támogatása érdekében, akik arra törekszenek, hogy szabadon éljenek
– írta Jay Saper, a Zsidó Hang a Békéért (Jewish Voice for Peace, JVP) képviselője közleményében. Az Intézet a Közel-Kelet Megértéséért (Institute for Middle East Undestanding, IMEU) nevű dokumentumban „a gázai palesztin civilek elleni izraeli népirtó bombázások befejezését” követelte.
Amíg a gázai emberek kiáltanak, addig nekünk is hangosabban kell kiáltanunk, függetlenül attól, hogy milyen kísérletek történnek az elhallgattatásunkra
– mondta Nancy Goldin amerikai fotográfus a megmozdulás helyszínén.
Az amerikai nagyvárosban az elmúlt hónapban Izrael- és palesztinbarát tüntetések is voltak. New York mintegy kétmillió zsidó és több százezer muzulmán otthona.
Egyelőre nem történt erőszak a megmozdulásokon.
A JVP-hez hasonló szervezetek szombaton Washingtonban több tízezer tüntetőt vonultattak fel, hogy azonnali tűzszünetet követeljenek a Gázai övezetben, és bírálták az Egyesült Államok Izraelt feltétel nélkül támogató politikáját. A manhattani központi pályaudvart is elfoglalta egy több ezer fős óriási tömeg október végén, hasonló követelésekkel.
A palesztin Vöröskereszt kedden arról számolt be, hogy Izrael a levegőből támadást intézett Gáza ellen az al-Kudsz kórház közelében – írja a Haaretz.
A gázai mentőszolgálatok szerint 20-an haltak meg az izraeli támadásban Rafahban. Emellett a Gázai övezetből légitámadásokról és tüzérségi tűzről érkeztek jelentések, többek között a Shifa kórház területéről.
Wael Asefa, a Hamász Központi Táborok Brigádjához tartozó Deir al-Balah zászlóalj parancsnoka vasárnap éjjel meghalt egy izraeli légicsapás következtében – közölte hétfőn az izraeli hadsereg és a Sin Bét, másnéven az izraeli biztonsági szolgálat.
A csapást a légierő vadászgépe hajtotta végre a hírszerzési információk szerint.
Az izraeli biztonsági apparátus szerint Wail Asfa azon parancsnokok egyike volt, akik október 7-én elrendelték a Hamász invázióját Dél-Izrael ellen – írja a The Jerusalem Post.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára sürgeti a gázai tűzszünetet, miközben arra figyelmeztetett, hogy az enklávé a gyermekek temetőjévé vált, és felelősségre vonta a Hamászt, amiért a civileket emberi pajzsként használja – írja a The Jerusalem Post.
A főtitkár az ENSZ székházában arról beszélt, hogy az ENSZ elindított egy 1,2 milliárd dolláros kampányt a Gázai övezetben élő civilek megsegítésére. Elmondása szerint naponta több száz lány és fiú hal meg vagy sebesül meg a harcokban.
Izraelt és a Hamászt egyaránt hibáztatta a vérengzésért, amely szerinte „az emberiség válsága”, amely „megrázza a világot”.
Az Izraeli Védelmi Erők szárazföldi hadműveletei és a folyamatos bombázások civileket, kórházakat, menekülttáborokat, mecseteket, templomokat és ENSZ-létesítményeket – köztük menedékhelyeket – érintenek
– mondta Guterres, hozzátéve, hogy „senki sincs biztonságban”.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn azt mondta az ABC Newsnak, hogy a tűzszünet a Hamász által túszul ejtett izraeliek szabadon bocsátásától függ. Izrael ettől függetlenül, humanitárius célokból taktikai szüneteket engedélyezhet.
Nem lesz általános tűzszünet Gázában túszaink szabadon bocsátása nélkül
– mondta Netanjahu.
Az interjúban a miniszterelnök kifejtette, hogy a tűzszünet „akadályozná a háborús erőfeszítéseket”.
„Ez hátráltatni fogja erőfeszítéseinket, hogy kiszabadítsuk a túszainkat. Az egyetlen dolog, ami működik a Hamász bűnözői ellen, az a katonai nyomásgyakorlás” – tette hozzá.
Netanjahu azt is elmondta, hogy a háború után Izrael határozatlan ideig fenntartja az „általános biztonsági felelősséget” Gázában – közölte a Haaretz.
A Pentagon szerint „több ezer” halálos áldozatot követeltek Gázában az október elején kirobbant harcok, de pontos számot nem közölt.
Joe Biden korábban kétségbe vonta a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium által közölt adatokat, de a nemzetközi humanitárius szervezetek nagyjából pontosnak tartják azokat.
Korábban a minisztérium azt közölte, hogy a konfliktus kezdete óta 10 022-re emelkedett a területen meghaltak száma.
„Ami a gázai civil áldozatokat illeti, tudjuk, hogy a számok ezres nagyságrendűek” – közölte hétfőn Patrick Ryder dandártábornok, a Pentagon szóvivője.
Lior Hajat, az izraeli külügyminisztérium szóvivője közleményben reagált Dél-Afrika azon döntésére, hogy visszahívja az ország diplomáciai küldöttségét Izraelből.
Dél-Afrika hétfőn bejelentette, hogy csatlakozik azon országokhoz, amelyek visszahívták izraeli nagyköveteiket, és azt mondta, hogy ezzel ki akarja fejezni aggodalmát a gázai helyzet és „a gyermekek és ártatlan civilek meggyilkolása” miatt.
„Izrael elvárja Dél-Afrikától, hogy elítélje a Hamászt, amely rosszabb, mint az Iszlám Állam, és hogy tiszteletben tartsa Izrael jogát, hogy megvédje magát. A dél-afrikai kormány döntése, miszerint visszahívja diplomáciai személyzetét, győzelem a Hamász számára” – írta Hajat az X-en.
A The Wall Street Journal értesülése szerint Washington 320 millió dollár értékben küld precíziós, irányított bombákat Izraelnek.
Az amerikai kiadvány jelentése szerint a Fehér Ház már tervezi az eszközök átadását. A jelentés szerint a fegyvereket a Rafael Advanced Defense Systems nevű fegyvergyártó amerikai kirendeltségétől az izraeli anyavállalathoz juttatnák el.
Az Egyesült Arab Emírségek szeretne létrehozni egy tábori kórházat a Gázai övezetben, „hogy alapvető orvosi segítséget nyújtsanak a palesztinoknak” – írja a WAM állami hírügynökség.
A kórház felállítására egy szélesebb körű humanitárius misszió részeként kerülhet sor, amelyről az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió tájékoztatott.
A hírt akkor tették közzé, amikor a gázai kórházak a folyamatos izraeli bombázások, valamint a kritikus fontosságú ellátmányok és üzemanyag hiánya miatt elérték a kritikus állapotot. A WAM szerint a tábori kórház a tervek szerint 150 ággyal és egy sor speciális részleggel várja majd a sérülteket és betegeket.
Köszöntjük olvasóinkat!
Ezzel a poszttal indul az Index mai élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!