Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Nagy terve van Izraellel az Európai Uniónak

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 145 embert őrizetbe vettek, hét ember ellen pedig vádat emeltek Londonban a nyugati országok által ünnepelt fegyverszünet napján (Armistice Day), november 11-én tartott palesztinpárti demonstrációk miatt. 

    BBC szerint a londoni rendőrség azt is közölte, hogy

    a 145 őrizetbe vett személy „nagy többsége” ellentüntető volt,

    ugyanis a palesztinpárti tüntetőkkel szemben szélsőjobboldali aktivisták vonultak fel. 

    A rendőrség szerint közülük sokan erőszakosan léptek fel, a tüntetők közt pedig voltak olyanok, akik antiszemita gyűlöletkeltést követhettek el. Ezen incidensek miatt a rendőrség vizsgálatot indított. A demonstrációk alatt 9 rendőr meg is sérült. 

    Szombaton összesen több mint 300 ezer tüntető vonult fel London belvárosában a gázai tűzszünetet követelve. Ez volt az eddigi legnagyobb tüntetés az Egyesült Királyságban a konfliktus október 7-i fellángolása óta. 

  • Joszi Cohen volt Moszad-főnök kijelentette, hogy nem teljesen érti Gal Hirsch szerepét, akit a kormány jelölt ki a foglyok és eltűnt személyek ügyének kezelésére.

    Cohen egy izraeli csatornának adott interjújában megemlítette, hogy önként jelentkezett Hirsch segítségére a szerepében, de hozzátette, hogy egyelőre nem működik együtt Hirschsel. 

    Netanjahu hivatala válaszul közölte:

    a foglyok visszatérésével kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokat David Barnea Moszad-főnök és Nitzan Alon tartalékos dandártábornok irányítja.

    Mint írták, Gal Hirsch tartalékos dandártábornokot folyamatosan tájékoztatják erről a kérdésről, és ő koordinálja a foglyokkal és eltűnt személyekkel kapcsolatos összes többi kormányzati intézkedést, beleértve a családokkal való kapcsolattartást is.

    Hirsch létrehozott egy kormányzati igazgatóságot, amely a foglyokkal kapcsolatos ügyek széles körével foglalkozik, és célja a foglyok biztonságos hazatérése és családjaik támogatása. Ma este Netanjahu miniszterelnök is találkozott Hirschsel, hogy átfogó tájékoztatást kapjon az ügyben folyamatban lévő erőfeszítésekről

    – tették hozzá.

    Gal Hirsch szerepe már a közelmúltban is kérdésessé vált: sokak szerint nem végez jó munkát, és egy demonstráción ki is fütyülték őt.

  • Nidal Abu Hadrusz, az al-Sifa kórházban dolgozó egyik idegsebész segítségért könyörgött az ostromlott intézmény betegeinek és egészségügyi személyzetének megmentése érdekében.

    Még mindig ugyanaz a katasztrofális helyzet az al-Sifa kórházban: nincs áram, nincs víz. Az idő nagy részében nincs internet. Folyamatos bombázás. Még mindig nincs biztonságos folyosó, amelyet az ICRC Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága garantál

    – fogalmazott az orvos.

    Ez nem tarthat sokáig. Sürgős beavatkozásra van szükség a személyzet és a betegek megmentése érdekében

    – tette hozzá Abu Hadrusz az al-Dzsazírának.

  • Izrael hosszú távra tervez Gázával és tárgyal a kérdésről az Egyesült Államokkal – írja a CNN, idézve az izraeli államfőt. 

    A mi álláspontunk az, hogy a palesztinoknak önmagukat kell kormányozniuk. Hogy mi lesz a Palesztin Hatóság pontos szerepe, az még kérdéses, hiszen jelenlegi formájában aligha tudja kormányozni Ramallahot

    – mondta Jichák Herzog izraeli elnök.

    Arról is beszélt, hogy a Palesztin Hatóságnak reformot kell végrehajtania, és hangsúlyozta: Izrael nem érdekelt Gáza megszállásában vagy kormányzásában, számukra a biztonság a fő prioritás.

    Nem azért vagyunk Gázában, hogy elfoglaljuk vagy kormányozzuk. Azért vagyunk ott, hogy megszüntessük a Hamász katonai fenyegetését Izrael ellen

    – közölte az elnök. 

    Arról is beszélt, hogy Gáza a legnagyobb terrorkomplexum a világon, több mint 500 kilométernyi terroralagúttal, és hogy ők nem a lakosságot, hanem a terroristákat célozzák. Szerinte az, hogy egyre többen húzódnak délre, azt jelzi, hogy az emberek nem akarnak élő pajzsként szolgálni a Hamász számára. 

    Nem szeretnek minket, de a Hamászt sem

    – tette hozzá.

  • A Kan izraeli közszolgálati csatorna olyan felvételeket tett közzé, amelyeket állítása szerint egy gázai lakos küldött. Ezeken a Hamász tisztviselői civileket vernek, és megakadályozzák, hogy hozzáférjenek egy teherautónyi élelmiszerhez, amelyet segélyként küldtek a civil lakosságnak – írja a The Times of Israel.

    A riport szerint a felvétel elkészülte után a Hamász-ügynökök a terrorcsoport saját céljaira elvitték az élelmiszert.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok