Brazília elnöke, Luiz Inacio Lula da Silva azzal vádolja Izraelt, hogy válogatás nélkül öli a civileket a Gázai övezetben, és tetteiket legalább olyan súlyosnak tartja, mint a Hamász terrorszervezet október 7-i támadásait – írja a The Times of Israel.
Latin-Amerika legnagyobb országának vezetője azt is felrótta Izraelnek egy ünnepi beszédében, hogy „bombákat dob le olyan helyekre, ahol gyerekek és kórház van, azzal az ürüggyel, hogy ott terroristák vannak”.
A brazil elnök úgy fogalmazott, hogy ez „megmagyarázhatatlan”.
Először meg kell mentened a nőket és a gyerekeket, aztán azzal harcolsz, akivel akarsz
– mondta Lula.
A brazil zsidó közösség képviselői tisztességtelennek és veszélyesnek ítélték a brazil elnök szavait, szerintük így tévesen egy szintre emeli a Hamász terrorszervezettel Izraelt.
Közösségünk egyensúlyt vár hatóságainktól
– ezt már a Brazil Izraeli Konföderáció jelentette ki közleményében, amelyben azt állítja, hogy mintegy 120 ezer brazíliai zsidót képvisel, ezzel a régió második legnagyobb közösségét.
Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy a Hamász „elvesztette az ellenőrzést” Gáza felett, és hogy az Izraeli Védelmi Erők (IDF) „minden ponton haladnak előre” Gáza városában − közölte a The Guardian.
A The Times of Israel című izraeli lap szerint Gallant hétfőn úgy nyilatkozott, hogy
a Hamásznak nincs olyan ereje, amely képes lenne megállítani az IDF-et. Az IDF minden ponton előrenyomul. A Hamász elvesztette az ellenőrzést Gáza felett. A terroristák délre menekülnek. A civilek már a Hamász bázisait fosztogatják. Nem bíznak a kormányban.
Ahogy fogalmazott, a „feladatoknak megfelelően dolgozunk. Nincs stopperóránk. Céljaink vannak. El fogjuk érni a céljainkat.”
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az izraeli eseményekről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!