Index Vakbarát Hírportál

Volt CIA-elemző: Ukrajna végső elkeseredésében drasztikus lépést tehet

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója

Index
2023.11.18. 07:42
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az állami tulajdonú „Ukrgazvydobuvannya” egy kimerültnek vélt gázlelőhelyet fedezett fel a Kárpátok egyik mezőjén. Ezt a vállalat honlapján közölték, írja az epravda.com.ua.

    A tesztelés során egy 1600 méter mélységű kút több mint 200 ezer köbméter/nap gáz beáramlását produkálta.

    A rekord gázkitermelési arányt a modern technológiák, különösen az „Ivan Bohun” fúrótorony alkalmazásának köszönhetően sikerült elérni.

  • Oroszország részt kíván venni a november 22-re tervezett virtuális G20-csúcstalálkozón – közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírókkal.

    Folyamatban vannak az előkészületek a részvételre

    – mondta egy kérdésre válaszolva.

    Korábban Arindam Bagchi, az indiai külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy Újdelhi, amely 2023-ban a G20-ak elnöke lesz, már kiküldte a meghívókat a virtuális G20-csúcstalálkozóra, és arra számít, hogy a lehető legtöbb G20-vezető részt vesz rajta – emlékeztetett a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

    A szeptember 9–10-én Újdelhiben tartott G20-csúcstalálkozón Narendra Modi indiai miniszterelnök azt javasolta, hogy novemberben kerüljön sor a G20-ak vezetőinek virtuális találkozójára. Modi szerint a szeptemberi csúcstalálkozón a vezetők által előterjesztett javaslatok felülvizsgálata révén fel lehetne gyorsítani azok végrehajtását.

  • Oroszország augusztus óta gyakorlatilag befagyasztotta a fogolycseréket Ukrajnával. Az rbc.ua szerint azonban most ismét elindulnak az erről szóló tárgyalások.

    „A tárgyalások jelenleg is folynak. De valóban, a nyár óta Oroszország ténylegesen befagyasztotta a cseréket. Nem olyan mértékben zajlanak, mint korábban” – mondta Petr Jacenko, a hadifoglyok kezelésével foglalkozó koordinációs főhadiszállás képviselője.

    Megjegyezte, Ukrajna készen áll a fogolycserére, de sok minden függ az orosz féltől is. 

  • Pénteken este számos ukrán régiót fenyegetett orosz támadás pilóta nélküli légi járművek miatt – írta az Unian.

    Az Ukrán Fegyveres Erők Légierő Parancsnokságának hivatalos Telegram-csatornája szerint veszélyhelyzet alakult ki Pavlohradnál, Harkivnál és Dnyiprónál is. A légierő arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak óvóhelyeiken.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felmentette Alekszandr Taraszovszkijt az ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat elnökhelyettesi posztjáról – közölte az Unian ukrán hírügynökség.

    Az erről szóló rendeletet péntek este tették közzé az elnöki honlapon. Taraszovszkijt 2022. január 21-én nevezték ki erre a posztra Ukrajna elnökének 18/2022. számú rendeletével.

    Korábban különböző pozíciókban dolgozott az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál, az Ukrán Állami Különleges Kommunikációs és Információvédelmi Szolgálatnál és az Ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálatnál.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok