Index Vakbarát Hírportál

Több jelentős amerikai objektumról is képeket készített Észak-Korea kémműholdja

2023. november 28., kedd 06:43

Nemrég indította útjára műholdját Észak-Korea, ami most részletes képekkel tért vissza, amelyeket a Fehér Házról és a Pentagonról készített. Továbbá az amerikai nukleáris repülőgép-hordozókat is lencsevégre kapta, azonban a szakértők szkeptikusak a műhold pontosságát illetően.

Kim Dzsongun rezsimje múlt kedden lőtte fel műholdját, amely mindössze egy hét leforgása alatt meglepően pontos felvételeket készített egyrészt a hawaii amerikai katonai bázisokról, másrészt a Fehér Házról és a Pentagonról, illetve az amerikai nukleáris repülőgép-hordozókról is.

A képek pontosságában azonban kételkedni kezdtek a szakértők, mivel szinte lehetetlennek tartják, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen pontos felvételeket közöljön az új Malligyong–1 kémműhold – írja a The Guardian.

Kim Dzsongun, az észak-koreai vezető a műhold kilövésénél is ott volt, illetve már hétfőn ellenőrizte az amerikai kormány két helyszínéről készült fényképeket.

A phenjani rezsim arra törekszik, hogy maximális propagandaértéket hozzon ki a műholdindításból, amely Washington azonnali ítélkezését váltotta ki, és feszültséget okozott a felfegyverzett Korea-közi határ mentén is.

Dél-koreai hírszerzési tisztviselők azt mondták, úgy vélik, Oroszország segített az északi országnak a Malligyong–1 kilövésében, cserébe lőszerért, amit az ukrajnai háborúban használnak majd fel.

Kim Dzsongun és Vlagyimir Putyin tagadta, hogy fegyverüzletet kötöttek szeptemberi csúcstalálkozójukon, de az Egyesült Államok szerint Phenjan eddig több mint 1000 konténernyi katonai felszerelést és hadianyagot biztosított a Kremlnek.

Rovatok