Index Vakbarát Hírportál

Svédország még idén közelebb kerülhet a NATO-hoz

2023. november 29., szerda 09:45

Törökország és Magyarország régóta blokkolja a skandináv ország belépését a védelmi szövetségbe.

Hakan Fidan török külügyminiszter kedden közölte kollégáival, hogy keményen dolgozik Svédország NATO-ratifikációján, amelyet jelenleg a török parlament tárgyal, és valószínűsítette, hogy a skandináv ország már az év vége előtt csatlakozik hivatalosan a szövetséghez – közölte a török külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője.

A NATO külügyminiszterei Brüsszelben találkoztak. A nyugati védelmi blokk egyes tagjai azt remélték, hogy Svédország ratifikációja mostanra befejeződik, és a csatlakozási ceremóniára a tanácskozás alkalmával sor kerülhet.

A Reuters azonban múlt héten arról számolt be, hogy Törökország arról tájékoztatta a szövetséget, hogy a skandináv ország ratifikációja nem történik meg a keddi ülésig.

A keddi megbeszéléseken Fidan közölte NATO-kollégáival, hogy „keményen” dolgozik a kérdés megoldása érdekében – mondta a forrás.

Néhány hetet mondott

– közölte a tisztviselő, amikor arról kérdezték, hogy Fidan tudott-e időpontot adni arra vonatkozóan, hogy mikorra fejeződik be a ratifikációs folyamat.

Svédország és Finnország tavaly májusban, Oroszország ukrajnai invázióját követően kérte a NATO-hoz való csatlakozását.

Recep Tayyip Erdogan török elnök akkoriban mindkét kéréssel szemben kifogást emelt, mivel szerinte az északi országok védik azokat, akiket Törökország terroristáknak tart. Törökország áprilisban támogatta Finnország ajánlatát, de Svédországot még várakoztatja. 

Nem a magyarok lesznek az utolsók

Svédország csatlakozását Magyarország is blokkolja. A magyar indok az, hogy Svédország „tiszteletlenül bánik a magyarokkal”, bár a felhozott idézetek a svéd ellenzéktől és sajtóból származnak, amelyekre jogállamként a svéd kormánynak nincs befolyása. A másik indok az, hogy a kormány a parlament ellenállásának tulajdonítja a ratifikáció késleltetését, holott a komoly kormánypárti többséggel rendelkező országgyűlés semmilyen konkrét ügyben nem szokott szembemenni az Orbán Viktor által vezetett kormánnyal. 

Mindazonáltal Magyarország számos esetben állította azt, hogy nem ő lesz az a NATO-tagállam, amely utoljára ratifikálja a svéd tagságot.

Kezdjük azzal és szögezzük le: a svéd NATO-tagságot Magyarország támogatja. A kormány ezt a szervezet elmúlt két csúcstalálkozóján is kinyilvánította. Innentől kezdve kizárólag technikai kérdés, hogy mikor kerül sor a ratifikációra. Egy dolog biztos: nem Magyarországon fog múlni. Folyamatosan tárgyalunk és egyeztetünk Törökországgal, jó viszonyt ápolunk velük. Még a törökök előtt megtörténik a ratifikáció, és ismétlem: nem Magyarországon fog múlni a csatlakozásuk

fogalmazott októberben Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke.

Lapunknak adott interjújában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy 

számítok arra, hogy Törökország és Magyarország további késedelem nélkül ratifikálja Svédország csatlakozását. Üdvözlöm, hogy Erdogan elnök nemrég elküldte a csatlakozási jegyzőkönyvet a Török Nagy Nemzetgyűlésnek ratifikálásra. Novák elnök asszonnyal is megvitattam a svéd tagságot, amikor nemrég Brüsszelben járt. Mindketten azon a véleményen vagyunk, hogy Svédország tagsága erősebbé teszi az egész szövetséget. A magyar kormány többször megismételte, hogy nem ő lesz az utolsó szövetséges, amely ratifikálja majd Svédország csatlakozását. Számítok arra, hogy Magyarország teljesíti kötelezettségvállalását.

(Borítókép: Tobias Billstrom svéd külügyminiszter és Hakan Fidan török külügyminiszter 2023. november 28-án. Fotó: Dursun Aydemir / Anadolu / Getty Images)

Rovatok