Oroszország abból indul ki, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei által ellene hozott szankciók hosszú éveken át tartanak majd – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Peszkov Geoffrey Pyatt energiaforrásokért felelős amerikai helyettes államtitkár azon kijelentésére reagált, amely szerint Washington arra törekszik, hogy az évtized végére felére csökkentse Oroszország olaj- és gázbevételeit.
Nincs kétségünk afelől, hogy ezek a szankciók hosszú évekig tartanak majd. Ezt már a tisztelt képviselő kijelentései nélkül is tudtuk. Ezt feltételezzük az irányvonalunk megfogalmazásakor
– mondta a szóvivő.
Peszkov úgy folytatta, abban is biztosak, hogy az Egyesült Államok továbbra is megpróbál majd nyomást gyakorolni Oroszországra és a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok egész rendszerére, lényegében tönkretéve e kapcsolatokat – írja a Sky News.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön megbeszélést tartott Zaporizzsjában a katonai vezetéssel. A tárgyalás témája a fontos területen lévő erődítmények építése volt.
Az ukrán államfő elmondta, hogy megvitatták, melyek azok a területek, ahol meg kell erősíteniük és fel kell gyorsítaniuk az építkezéseket: főként Avgyijivkában és Marjinkában.
Zelenszkij azt is mondta, hogy a regionális hatóságok képviselőivel megvitatták a források bevonását és a magánvállalkozások motiválását az építkezéseken való részvételben, illetve annak finanszírozásában – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Magyarország területére 2023. november 30-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 4827 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 8998 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 70 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – áll az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében.
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szervezhette meg a krími televíziós csatornák szerda este történt feltörését, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédét közvetíthessék rajta – írja a The Kyiv Independent ukrán sajtóforrásokra hivatkozva.
A lap szerint a krími televíziókon Zelenszkij október 24-i beszédét sugározták, amelyben az orosz ellenőrzés alatt álló Krím félsziget lakosait szólította meg.
Mielőtt a képernyő elsötétült, Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka és az ukrán kémfőnök, Kirilo Budanov beszéde is hallható volt.
A közösségi médiában megjelent információk szerint még a csatornákon látható televíziós programok nevét is megváltoztatták. Az összesnek a helyére azt írták, hogy
Putyin egy f*sz.
Kedves olvasóink!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A csütörtöki nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!