Az ukrán infrastrukturális minisztérium bejelentette, hogy megállapodást kötött Lengyelországgal néhány olyan intézkedésről, amelyek segíthetnek enyhíteni a helyzetet a lengyel kamionosok által blokkolt határátkelőhelyeken − írja a Sky News.
A kamionosok tiltakozásai az ukrán társaik által tisztességtelennek tartott verseny miatt a múlt hónap elején kezdődtek, négy határátkelőhely jelenleg blokád alatt áll.
A minisztérium a honlapján közzétett közleményében azt írta, nem vitatták meg azt a kérést, hogy újra vezessenek be engedélyezési rendszert az Európai Unióba belépő ukrán kamionosok számára, ami a lengyel tüntetők egyik fő követelése volt.
A minisztérium szerint az országok által elfogadott intézkedések között szerepel az Urinyiv ellenőrző pont megnyitása,
amely jelenleg csak személygépkocsik és buszok számára működik, az üres teherautók szabad áthaladása érdekében, azzal a céllal, hogy csökkentsék a többi ellenőrző pont terhelését.
Az ukrajnai kamionosok – egy 2022 júniusában, négy hónappal Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója után aláírt megállapodás értelmében – mentesültek az uniós határ átlépéséhez szükséges engedélyek kérése alól.
A lengyel kamionosok azt szeretnék, ha Ukrajnában visszatérnének a korlátozott számú engedélyekhez, de ez Kijev és Brüsszel szerint lehetetlen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön megbeszélést tartott Zaporizzsjában a katonai vezetéssel. A tárgyalás témája a fontos területen lévő erődítmények építése volt.
Az ukrán államfő elmondta, hogy megvitatták, melyek azok a területek, ahol meg kell erősíteniük és fel kell gyorsítaniuk az építkezéseket: főként Avgyijivkában és Marjinkában.
Zelenszkij azt is mondta, hogy a regionális hatóságok képviselőivel megvitatták a források bevonását és a magánvállalkozások motiválását az építkezéseken való részvételben, illetve annak finanszírozásában – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Magyarország területére 2023. november 30-án 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 4827 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 8998 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 70 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – áll az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében.
Az ukrán katonai hírszerzés (HUR) szervezhette meg a krími televíziós csatornák szerda este történt feltörését, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédét közvetíthessék rajta – írja a The Kyiv Independent ukrán sajtóforrásokra hivatkozva.
A lap szerint a krími televíziókon Zelenszkij október 24-i beszédét sugározták, amelyben az orosz ellenőrzés alatt álló Krím félsziget lakosait szólította meg.
Mielőtt a képernyő elsötétült, Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka és az ukrán kémfőnök, Kirilo Budanov beszéde is hallható volt.
A közösségi médiában megjelent információk szerint még a csatornákon látható televíziós programok nevét is megváltoztatták. Az összesnek a helyére azt írták, hogy
Putyin egy f*sz.
Kedves olvasóink!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. A csütörtöki nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!