Index Vakbarát Hírportál

Belga EP-képviselő: Magyarország korruptabb, mint Ukrajna

2023. december 9., szombat 07:41

Guy Verhofstadt belga EP-képviselő ismét bírálta a magyar kormányt közösségi oldalán. Az európai politikusok egyre bosszúsabbak Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos vétója miatt, emellett a visszatartott uniós források felszabadítását is a magyar miniszterelnök „zsarolásához″ kötik. Az uniós diplomaták eközben „szerencsétlen időzítésnek″ nevezték az uniós forrásokról szóló pénteki döntést, megerősítve, hogy Magyarország valóban teljesítette a kritériumokat.

Guy Verhofstadt pénteken a Politico egyik cikke miatt akadt ki újból, amely szerint a magyar kormányfő „a világ egyik legkorruptabb országának” nevezte Ukrajnát. A kijelentésről korábban mi is beszámoltunk.

Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országaként ismert. Ez egy vicc! Nem hozhatunk olyan döntést, hogy megkezdjük a csatlakozási tárgyalási folyamatot

mondta Orbán Viktor. 

A belga EP-képviselő már csütörtökön kiakadt közösségi oldalán. Mint írta, egyre több jel utal arra, hogy az Európai Bizottság feloldja a 10 milliárdot Magyarország számára. Hozzátette, hogy „Orbán zsarolása működik″, így szerinte itt az ideje, hogy véget vessenek a vétónak. A politikus szerint Ukrajna támogatását a szokásos európai uniós finanszírozáson kívül kell segíteni, úgy, hogy Orbán Viktor ne vétózhassa meg.

Guy Verhofstadt az újabb posztjában – Orbán kijelentésére reagálva – 

azt írta UKRAJNA KORRUPCIÓJÁRÓRÓL, HOGY „CSAK MAGYARORSZÁG UTÁN”.

Kedden születhet meg a döntés, amivel Magyarország hozzájuthat 10 milliárd euróhoz

Mint megírtuk, pénteken feloldottak egy közel egymilliárd eurós előleget azokból az uniós forrásokból, amelyeknek a feloldására készülnek Brüsszelben. Írtunk arról is, hogy a legkedvezőbb forgatókönyv szerint már a jövő héten létrejöhet az egyezség az igazságügyi reformcsomagról, amely a Magyarországnak járó 2021–2027-es uniós forrásokhoz való hozzáférés legfőbb záloga.

The Guardian egyik értesülése ugyanezt látszik megerősíteni. A hírportál szerint az Európai Bizottság már jövő hét kedden meghozhat egy döntést, amivel Magyarország 10 milliárd eurónyi visszatartott uniós forráshoz juthat hozzá – ez országunk teljes felfüggesztett támogatásának körülbelül egyharmada.

A lapnak több uniós diplomata megerősítette, hogy a döntésnek nincs köze Orbán Viktor miniszterelnök „zsarolásához”. Egyikük megjegyezte, az időzítés „szerencsétlen”, mert most úgy fest, mintha egy alkut kötnének Magyarországgal, de ez egyáltalán nem így van.

A The Guardiannek nyilatkozó diplomaták elismerték, hogy

Magyarország teljesítette a kritériumokat, ezért most meg kell kapnia a tízmilliárd eurónyi forrást.

 „Ez az első alkalom, hogy Magyarország érdemi választ adott a követeléseinkre, és mindent teljesített a bírói függetlenség kérdésével összefüggésben, ezért lesznek feloldva a források” – mondta egyikük. Mindemellett a diplomaták azt is megjegyezték, hogy Magyarország a többi pénzhez egyelőre nem jut hozzá, mert nem teljesítette az azok feloldásához szükséges feltételeket.

Az Európai Unió eközben megkerülheti a magyar vétót

A magyar kormányfő lehetséges vétóját Ukrajna ügyeiben már több európai politikus is bírálta. Orbán Viktor már többször is ellenezte Kijev uniós csatlakozását, hétfőn pedig levélben fordult Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez. Javaslata alapján, a jövő heti állam- és kormányfői csúcstalálkozón nem szabad, hogy napirendi pontra kerüljön Ukrajna EU-csatlakozásának megvitatása.

Az Európai Unió végrehajtó testülete a költségvetési támogatás bővítését javasolta Ukrajna számára, az ország ugyanis már 21 hónapja áll harcba Oroszországgal. A blokk 27 tagállama a tervek szerint a december 14–15-i brüsszeli csúcstalálkozón szavaz a csomagról.

Johannes Hahn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa korábban szintén azt mondta, hogy az Európai Bizottság nem kíván kompromisszumot kötni az Ukrajnának nyújtandó támogatás kérdésében. Szerinte Budapest nem tudja megzsarolni az uniót. Hahn ekkor megjegyezte, hogy

az EB rendelkezik olyan megoldással, amely Budapest támogatása nélkül is biztosítja Ukrajnának az uniós támogatást.

Pénteken Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta a magyar vétóról, hogy „mindig találtak megoldást az ilyen helyzetekre, és Charles Michel, az Európai Tanács feje, valamint a többi uniós vezető most is megtették a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy produktív lehessen az unió jövő heti csúcstalálkozója”.

„Létfontosságú, hogy az EU folytassa Ukrajna támogatását pénzügyi és katonai szempontból egyaránt” – szögezte le Alexander De Croo.

(Borítókép: Guy Verhofstadt 2019. szeptember 14-én. Fotó: Finnbarr Webster / Getty Images Hungary)

Rovatok