Az Izrael–Hamász-konfliktus digitális frontjából következtetni lehet a jövő háborúinak információs hadviselésére. Miközben a virtuális harcvonalak megszilárdultak, a szakértők figyelme a különböző platformokra, közösségi oldalakra terelődött, ahol összecsaptak a digitális partizánok, így a fizikai és az információs háború lányegében összeolvadt egymással.
Az Izrael és a Hamász közötti háború október 7-én, szombaton a kora reggeli órákban kezdődött, amikor a Hamász fegyveresei és a hozzájuk csatlakozó szervezetek áttörték a gázai–izraeli határt, 1200 embert megöltek és több mint 200 túszt elraboltak. Perceken belül képek és bombasztikus propaganda kezdte elárasztani a közösségi médiaplatformokat. Minden egyes sokkoló videó vagy poszt a helyszínről új szempárokat vonzott, világszerte elborzadt reakciókat váltott ki, és igényt teremtett a továbbiakra. A háború második frontja az interneten nyílt meg, és a néhány négyzetkilométeres csatákból egy világméretű információs konfliktus vált.
Az ezt követő napokban Izrael véres megtorló akciót indított a Hamász ellen; a Gázai övezet városainak bombázása során az első hónapban több mint 10 ezer palesztin halt meg. Az október végi szárazföldi invázióval az izraeli erők megkezdték a gázai terület ellenőrzését. A virtuális harcvonalak eközben csak még jobban megszilárdultak. A digitális partizánok összecsaptak a Facebookon, az Instagramon, az X-en, a TikTokon, a YouTube-on, a Telegramon és más közösségi médiaplatformokon, és mindkét oldal azért küzdött, hogy egyedüliként csak őt hallják meg és neki higgyenek – írja a Foreign Affairsen megjelent elemzésében P. W. Swinger, az Arizonai Állami Egyetem professzora és Emerson T. Brooking, az Egyesült Államok védelmi minisztériumának egykori kiberbiztonsági tanácsadója.
A fizikai és az információs háború összeolvadt egymással. A modern háborúkban az okostelefonok és a kamerák szinte minden katonai akciót közvetítenek a globális információs térben. Az általuk gerjesztett viták komoly hatással vannak a való világra. Formálják a közvéleményt, hatalmas mennyiségű hírszerzési információval látják el a világ szereplőit, sőt, stratégiai és taktikai szinten is befolyásolják a diplomáciai és katonai operatív döntéseket.
Mára a világ számos hadserege el- és felismerte az információs tér jelentőségét, bár az abban való navigálásra vonatkozó stratégiáik különböző neveket viselnek. Irán vezetői a „puha háború” képességeibe fektetnek be. A kínai védelmi erők a „kognitív” hadviselést helyezik a tervezés középpontjába. Az amerikai hadsereg elkezdte integrálni azt, amit „az információs környezetben zajló műveleteknek” nevez.
Azokban a konfliktusokban, ahol az információ már szerepet játszott, Ukrajnától Szudánig, ismerős minták rajzolódnak ki. Az első a narratív verseny, amelynek célja, hogy félretájékoztatás és szándékos dezinformáció áradatával felháborodást keltsenek. A második a kísérletsorozat, amelynek célja, hogy az ellenfél által az eseményekre vetített képet elbagatellizálják, vagy átvegyék felette az irányítást. A harmadik az anyagilag erősebb oldal – amely az online térben gyakran hátrányban van – erőfeszítése arra, hogy hagyományos erőforrásait (például a légi fölényt vagy a jogi intézményeken belüli befolyást) kihasználva az ellenfelet teljesen offline állapotba hozza.
Bár a fegyveres konfliktus és a közösségi média közötti kapcsolat nem új keletű, a digitális hadviselés az Izrael és a Hamász közötti háborúban új méreteket öltött, és új intenzitást ért el. Még Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója során sem állt rendelkezésre ennyi valós idejű adat minden egyes hadászati lépésről. Soha ennyi hamisság nem árasztotta el ilyen gyorsan az internetet sem. Az eredmény egy olyan kaotikus információs konfliktus, amely minden erőszakos cselekményt – a terrortámadástól a légicsapáson át az utcai tűzharcig – saját mikroharcszíntérré változtat, ahol az internetezők online reakciói világszerte egyszerre táplálják a régi sérelmeket és aggreválják a további erőszakos cselekményeket.
Hamis vagy félrevezető információk özöne árasztotta el a közösségi médiaplatformokat a háború alatt. Az atrocitásokról és tömeges halálesetekről szóló, gyakran az eredeti kontextusuktól elszakított képeket olyan széles körben osztották meg, hogy a forrásaikat lehetetlen nyomon követni. Ez a viralitás nem pusztán a közösségi média algoritmusának eredménye. Egy 2013-as, korszakalkotó tanulmányban, amelyet az Anger Is More Influential Than Joy című folyóiratcikkben részleteztek, a Beihang Egyetem kutatói 70 millió üzenetet követtek nyomon a kínai Weibo közösségi médiaplatformon, és megállapították, hogy a dühöt kiváltó posztok lényegesen nagyobb közönséghez jutottak el, mint az örömöt vagy szomorúságot kiváltó posztok.
Az érzelmek önmagukban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy cselekvésre ösztönözzék a webes felhasználókat. De ha egy bűncselekményről vagy igazságtalanságról szóló jelentés felháborította őket, akkor azt megosztották. Háborús időkben bárki, aki rendelkezik internetkapcsolattal, kihasználhatja ezt.
A düh ma sokkal nagyobb mértékben hatja át a narratívák küzdelmét, mint az Izrael és a Hamász közötti konfliktusokban 2012-ben, 2014-ben vagy akár 2021-ben.
Ez részben az erőszak puszta mértékével magyarázható: október 7-e után néhány nappal az izraeli és palesztin áldozatok száma együttesen meghaladta a második intifáda, a 2000-től 2005-ig tartó palesztin felkelés halálos áldozatainak számát. Ugyanilyen fontos a Hamász kezdeti támadásának szándékos kegyetlensége, amelynek borzalmait mind az izraeli áldozatok, mind pedig maguk a Hamász terroristái is dokumentálták.
Az elkövetők ma már rutinszerűen osztják meg bűntetteik bizonyítékait a közösségi médiában; a Hamász posztjai a szörnyű gyilkosságokról tükrözik az Iszlám Állam, a mexikói drogkartellek, a 2019-es christchurchi iszlamofób lövöldöző és a 2021. január 6-i amerikai lázadók által alkalmazott közvetítési taktikákat.
Vegyük például, hogy mind az Izrael-párti, mind a palesztinbarát narratívák nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek halálára. Mindkét oldal célja, hogy megfellebbezhetetlen retorikai fegyvert használjon, amely igazolja a helyszínen végrehajtott akcióit. Az ártatlan életek elvesztésének valódi tragédiája mellett azonban hamis információk tárháza áll fenn. Az Izrael és a Hamász közötti háború első hónapjában mesterséges intelligencia által generált képek keringtek gyermekáldozatokról, mintha azok valódi bizonyítékok lennének.
Mindkét oldalon használták a félretájékoztatást. Az egyik esetben az izraeli kormány hamisan állította az X-en, korábbi nevén Twitteren, hogy egy halott palesztin gyermekről készült fotó hamisítvány, majd miután a nemzetközi média visszautasította az állítást, kommentár vagy helyesbítés nélkül törölte a bejegyzést. Egy másik esetben Törökország és számos arab kormány szervezett tömegtüntetéseket egy állítólagos izraeli légicsapás miatt, amelyről a tüntetések kezdetére kiderült, hogy nem légicsapás volt, és nem is az izraeli hadsereg műve.
Ahogy a kormányok hamis vagy félrevezető állításokat támogatnak, és az olyan platformok, mint az X, az összeesküvés-elméletek szentélyeivé válnak, az igazságot egyre nehezebb megtalálni. A Reuters Institute for the Study of Journalismnek adott interjújában Shayan Sardarizadeh, a BBC újságírója, aki a háború első heteiben hamis állítások tucatjait követte nyomon, azt mondta, hogy
az álhírek mennyisége az X-en minden eddig látottat felülmúlt.
A narratív kötélhúzás közepette a harcoló felek célzott befolyásolási kampányokkal, sok esetben dezinformációval igyekeztek a maguk javára fordítani a versenyt. A cél a másik fél konfliktussal kapcsolatos állításainak gyengítése vagy érvénytelenítése. Ennek érdekében a Hamász azon dolgozott, hogy aláássa azt a felfogást, hogy az izraeli hadsereg kompetens és képes megvédeni az izraeli állampolgárokat. Ez túlmutat azon, hogy a saját győzelmeit és a másik oldal vereségeit ünnepelte. Közvetlenül az október 7-i támadások után például a Hamász szimpatizánsai terjesztették azokat a hamis állításokat, amelyek szerint a csoport magas rangú izraeli tábornokokat fogott el. A Hamász támogatói egyszerre mentegették a csoport tömeges gyilkosságait és tagadták a felelősségét, azt állítva, hogy az izraeli hadsereg saját emberei ölték meg az izraeli állampolgárok többségét október 7-én. A háború előrehaladtával a Hamász propagandavideókat készített az izraeli páncélosok látszólagos megsemmisítéséről.
Izrael információs kihívása nehezebb. Az, hogy pusztán kijelenti, hogy a Hamász elveszít egy hagyományos katonai összecsapást, Izraelnek nem sokat segít: a Hamász katonai alárendeltsége már mindenki számára nyilvánvaló, beleértve magukat a Hamász-harcosokat is. Izrael megpróbálta hangsúlyozni a Hamász barbárságát, többek között azzal, hogy az október 7-i mészárlásról készített saját videóját vetítette le kiválasztott közönségnek, köztük egyesült államokbeli csoportoknak. Mivel azonban maga a Hamász dokumentálta és büszkén megosztotta e felvételek nagy részét, mindkét fél gyakorlatilag ugyanazt az üzenetet közli.
A Hamász a maga részéről már régóta kihasználja a palesztin nép iránti erős szimpátiát azáltal, hogy katonai eszközeit a zsúfolt menekülttáborokba és a kritikus polgári infrastruktúra közelébe helyezi. Ahogy az izraeli hadműveletek fokozódnak, úgy nő a palesztin halálesetek száma – és ezzel együtt az izraeli hadsereggel szembeni nemzetközi düh is.
Válaszul Izrael arra törekedett, hogy felpuhítsa a Hamász harcosai és a palesztin civilek közötti különbséget. Ezért Izrael következetesen felerősítette azokat az állításokat, amelyek szerint a Hamász alagútkomplexumokat használ a palesztin kórházak alatt, és nyilvánosságra hozta azokat a videó- és hangfelvételeket, amelyek a Hamász harcosai és a palesztin segélymunkások közötti koordinációt mutatják. Hivatalos izraeli nyilatkozatokkal is igyekeztek gyengíteni a palesztin halálos áldozatok számának hitelességét, hangsúlyozva, hogy a gázai Egészségügyi Minisztérium, amely ezeket a számokat szolgáltatja, a Hamász ellenőrzése alatt áll – amely egyébként valóban így van.
(Borítókép: Egy férfi mobiltelefonjával videón rögzíti, ahogy rakétákat lőnek ki Gázából Izrael felé 2023. október 7-én. Fotó: Mohammed Abed / AFP)