Az Orbán-kormány azzal zárta a 2023-as évet, hogy kiemelt stratégiai partnerségi szintre emelte Törökország és Magyarország kapcsolatát. Recep Tayyip Erdogan török elnök decemberben a kétoldalú kapcsolatok megerősítése érdekében ismét Budapestre érkezett, hogy Orbán Viktorral találkozzon. A találkozón a két vezető arról is tanúbizonyságot tett, azt akarta közvetíteni a világnak, hogy szövetségük nem csupán a politikai formalitások talaján áll, hanem valódi, már-már bensőséges barátságon alapul. Elég, ha csak azokra az egész sajtót bejáró képsorokra gondolunk, amikor a két vezető kölcsönösen megajándékozta egymást. Erdogan egy török gyártású elektromos autót, Orbán pedig Főurat, a Mezőhegyesi Ménesbirtok lovát ajándékozta az elnöknek. De mit kell tudnunk Recep Tayyip Erdoganról, a világpolitika egyik, évtizedes távlatban meghatározó alakjáról, a magyar kormányfő fontos szövetségeséről? Portréja megrajzolásából erre is fény derül.
Erdogan politikai karakterének megértéséhez nem a legfontosabb információ, de a teljesség igénye miatt már most rögzítsük, hogy 1954. február 26-án a törökországi Rizében született. Egeresi Zoltán Törökország-kutató szerint Erdogan születési helye annyiban figyelemre érdemes, hogy a jelenlegi török politikai vezetés jelentős része pont ebből a régióból (a Fekete-tenger keleti partvidékéről) származik. „Ez persze általánosítás, de az ott élőket határozott vagy épp nyakas embereknek tartják. Fontos megjegyezni, hogy ezen a területen alapvetően vallásos, konzervatív, jobbközép szavazók élnek” – tette hozzá Egeresi Zoltán. A török elnök Isztambul Kasimpasa-negyedében nőtt fel, amelyet leginkább a budapesti nyolcadik kerülethez lehetne hasonlítani, inkább szegények lakta városrészként volt ismert. A tinédzser Erdogan limonádét és simit, vagyis szezámmagos kenyeret árult Isztambul rossz hírű negyedeinek utcáin, hogy pénzhez jusson.
Erdogan lényegében egész életében megszakítások nélkül aktívan politizált. Nagyon fiatalon kezdte, már diákként is részt vett egy nacionalista-konzervatív ifjúsági szervezet munkájában, Imam-hatip iskolát is végzett, amely vallási karrierpályát, állami hivatalnokságot, biztos jövedelmet jelentett, de ezzel párhuzamosan világi iskolában is tanult. Már fiatalon tehetséges szónokként vált ismertté, olyan rétorként, aki kiválóan ismeri az iszlám vallást és a Koránt.
Már nagyon fiatalon belépett az 1960-as évek többpártrendszerében formálódó iszlamista pártba, amelyet Necmettin Erbakan alapított. A következő évtizedekben a sorozatos katonai puccsoknak köszönhetően Erbakan pártjait betiltották, azonban hamarosan újraalapította őket, Erdogan pedig szintén taggá vált, feleségét is ebben a formációban ismerte meg
– mondta Egeresi Zoltán. Erdogan annak ellenére tevékenykedett iszlamista szervezetekben, hogy ebben az időben Törökországban tilos volt a vallási alapú pártok működése. Először a beyoglui ifjúsági szervezet vezetője lett, majd az isztambulié. Nemcsak az iszlamista szervezetek hatották rá, hanem a labdarúgás is, 1969-től egészen 1982-ig játszott különböző csapatokban. A labdarúgásból két tanulságot vont le: a fegyelmezett csapatmunka és a csapatszellem fontosságát. 1981-ben diplomázott a Marmara Egyetem közgazdaságtudományi karán.
Az első jelentősebb sikert 1994-ben érte el, amikor Isztambul polgármesterévé választották. A korábban szekuláris török intézményrendszert megingatta, hogy egy iszlamista politikus került a polgármesteri székbe, de a későbbi török elnök ügyes városvezetőnek bizonyult. Egyszerre engedett egy mecset építése elleni tiltakozásnak, miközben betiltotta az alkoholtartalmú italok árusítását a város tulajdonában álló kávézókban. 1998-ban gyűlöletkeltésért ítélték el, amiért egy olyan verset idézett beszédében, amiben a mecseteket laktanyákhoz, a minareteket szuronyokhoz, a hívőket pedig hadsereghez hasonlította a mű szerzője. Erdogant 10 hónap börtönre ítélték, és lemondott hivataláról.
Négy hónapot ült börtönben, és szabadulása után visszatért a politikába, szakított Erkabannal, és részt vett az Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) megalapításában.
A párt gyorsan sikeressé vált, 2002-ben megnyerte a parlamenti választásokat, Erdogan azonban büntetett előélete miatt nem tölthetett volna be közhivatalt. Még a választási győzelem évében egy alkotmánymódosítás révén mégis lehetővé tették, hogy politikai tisztséget vállalhasson. 2003. március 9-én időközi választást nyert, és napokkal később Ahmet Necdet Sezer elnök felkérte, hogy alakítson új kormányt.
Miniszterelnökségének kezdeti időszakában a nyugati kapcsolatokat építette, az Egyesült Államokban és több európai országban is látogatást tett, hogy eloszlassa a nyugatellenes előítéletekkel kapcsolatos félelmeket, és előmozdítsa Törökország európai uniós csatlakozását. A korábbi kormány nem engedte, hogy az iraki háború idején amerikai csapatok állomásozzanak Törökországban, Erdogan pedig török békefenntartó erőket akart Irakba küldeni, de az irakiak ellenállása akadályt gördített az elképzelés elé.
2007-ben a szekularista pártok és az AKP közötti feszültségek kerültek a török politika középpontjába. amikor az ellenzék bojkottjának köszönhetően nem sikerült elnökké választani Erdogan pártjának iszlamista gyökerekkel bíró jelöltjét, előrehozott választásokat írtak ki, amin VÉGÜL DÖNTŐ GYŐZELMET ARATTAK.
A szembenállás újabb fejezeteként 2008 elején a parlament egy olyan törvénymódosítást fogadott el, amely feloldotta a fejkendő viselésének tilalmát az egyetemeken. Az ellenzék azzal vádolta a kormánypártot, hogy veszélyt jelent a török világi rendre. Az alkotmánybíróság lehetővé tette, hogy tárgyalhassák az AKP feloszlatását, és a párt több politikusának (köztük Erdogan) öt évre történő kitiltását a közéletből. A bíróság a párt feloszlatása ellen döntött, de jelentősen csökkentette az AKP állami támogatását. Erdogan válaszul népszavazás útján egy olyan alkotmánymódosítási csomagot fogadtatott el, amely elszámoltathatóbbá tette a hadsereget a polgári bíróságok felé, valamint növelte a törvényhozás hatáskörét a bírók kinevezésében.
Erdogant 2014-ben választották meg először (már az első fordulóban) az ország elnökévé, de régi vágyát, az elnöki jogkörök kiterjesztését csak 2017-ben sikerült valóra váltania. Az alkotmány átfogó módosításával eltörölték a miniszterelnöki tisztséget, az elnököt pedig végrehajtói jogkörökkel ruházták fel, de előtte még két, korábban nem látott, nem várt kihívással kellett szembenéznie. Pártja 2015-ben több hónapra elvesztette a parlamenti többséget, majd 2016-ban puccsal akarták megdönteni hatalmát.
A lázadó katonáknak majdnem sikerült elfogniuk, miközben egy tengerparti üdülőhelyen nyaralt. De a lázadás szinte egy pillanatra sem bizonytalanította el, iszonyatos eltökéltséggel mozgósította híveinek sokaságát. Az összeesküvésért a Gülen-mozgalmat tették felelőssé, a lázadás leverése közel háromszáz civil halálához, 150 ezer közalkalmazott elbocsátásához és több mint 50 ezer ember, köztük katonák, újságírók, ügyvédek, rendőrök, akadémikusok és kurd politikusok őrizetbe vételéhez vezetett. A kemény és határozott fellépés hozzájárult ahhoz, hogy Erdogan és a nyugati országok viszonya fagyossá váljon, de a puccs leverése utáni pozíciója biztosabbnak tűnt, mint bármikor.
A puccskísérlet lehetővé tette, hogy a demokrácia védelmezőjeként jelenhessen meg, de ennél is fontosabb, hogy ezt követően sikerült megegyeznie a parlamentben lévő nemzeti radikális párttal, hogy támogassák az alkotmánymódosítási törekvéseit, nevezetesen az elnöki rendszer bevezetését
– mondta Egeresi Zoltán.
2018-ban ismét elnökké választották, és július 9-ét követően átvette a kibővített elnöki jogköröket. Az új ciklusban főként gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie. Gazdaságpolitikája a török acél- és alumíniumexportra kivetett amerikai vámokkal párhuzamosan recesszióba sodorta Törökországot. Augusztus közepére a török líra elvesztette értékének negyedét, és a gazdasági növekedés lassulása 2019-ben is folytatódott. Erdogan külföldi összeesküvéssel magyarázta az alapvető élelmiszerek és termékek drágulását. Úgy tűnt, hogy a gazdasági nehézségek léket ütöttek Erdogan és pártjának népszerűségén. Az önkormányzati választásokon öt nagyvárosban (köztük Ankarában és Isztambulban) veszítettek, és az AKP több vezető személyisége is hátat fordított a pártnak.
2020-ban újabb válságokkal kellett szembenéznie. Erdogan kritikusai szerint a török elnök elnyomta azokat a hangokat, amelyek kritizálni merték a koronavírus-járvány kezelését, majd beavatkozott az ország egyik legnagyobb egyetemének életébe, és korlátozta az akadémiai szabadságot, miközben nyomást gyakorolt a központi bank monetáris politikájára, még akkor is, amikor a líra értéke tovább zuhant.
A válságok fokozták az ország polarizálódását, az ellenzéki pártok pedig úgy döntöttek, hogy egy jelöltet indítanak az elnökválasztáson. Kemal Kilicdaroglu mellett tették le a voksukat, akivel szemben ellenzéki szereplők is kritikát fogalmaztak meg, mondván, hogy az elnökjelölt nem rendelkezik kellő karizmával és tapasztalattal Erdogan legyőzéséhez. Végül mégis őt indították el a regnáló elnökkel szemben.
Erdogant ezzel szemben kritikusai is kivételes tehetségnek és karizmatikus vezetőnek tartják, akinek szónoki képességei fikarcnyit sem gyengültek az elmúlt évtizedekben.
Hatalmas a munkabírása, gyakorlatilag napi szinten több interjút ad, bejelentést tesz, beszédet mond kisebb-nagyobb csoportok előtt. Nagyon odafigyel arra, hogy ő alakítsa a politikai napirendet. Kampányidőszakban ez hatványozottan igaz, napi két-három nagygyűlést is tart az ország különböző pontjain, arra pedig mindig odafigyelt, hogy a párton belül ne legyen érdemi kihívója
– jellemezte az elnököt Egeresi Zoltán.
A török ellenzéki összefogásnak a gazdasági nehézségek és a több tízezer ember életét követelő földrengés ellenére sem sikerült legyőznie Erdogant, aki több tényező miatt jelenleg is meghatározó szerepet játszik a nemzetközi politika színpadán. A török elnök fontos közvetítői pozíciót tölt be az ukrajnai háborúban szemben álló felek között, kiemelt szerepe van a menekültválság kezelésében, és ha kell, országának érdekei mentén a svéd NATO-csatlakozást is megakadályozza.
(Borítókép: Recep Tayyip Erdogan látogatása Budapesten 2023. december 18-án. Fotó: Szentgallay Bálint / NurPhoto / Getty Images Hungary)