Index Vakbarát Hírportál

A magyar kormány tagjával tárgyalt David Pressman

2024. január 9., kedd 20:02 | négy hónapja frissítve

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete a közösségi oldalán számolt be arról, hogy sikeres egyeztetést folytatott Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel.

Pressman az X-en osztott meg fotókat a találkozóról. „Eredményes és időszerű megbeszélést folytattam Bóka János EU-ügyekért felelős magyar miniszterrel a Magyarországot, Európát és az Egyesült Államokat érintő fontos kérdésekről” – írta. 

Ugyanerről a találkozóról Bóka János is beszámolt Facebook-oldalán, bár ő röviden csak annyit írt: ,,Szuperkedd 2024” (a szuperkedd egyébként alapvetően az amerikai előválasztás egyik eseménye: olyankor döntenek a pártok arról, hogy ki lesz a jelöltjük az elnökválasztáson).

Ezzel együtt valószínűtlen, hogy az amerikai előválasztásról túl sokat beszélt volna a két politikus, vagy ha mégis, akkor nem sok mindent mondhattak egymásnak: az Orbán-kormány egyértelműen Donald Trump elnök mellett áll, miközben Pressman értelemszerűen a demokratákat támogatja. 

Hosszú ideje az első kormánytag lehet, akivel találkozott a nagykövet

A találkozó abból a szempontból lehet pozitív fejlemény, hogy az utóbbi időben leginkább csak ütésváltásokat lehetett látni az amerikai nagykövet és a magyar kormány tagjai közt, de a felek eddig nemigen ültek le tárgyalni.

Az, hogy a rossz viszonyon segíthetne-e egy személyes találkozó, már az év utolsó kormányinfóján is felvetődött. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter akkor még úgy vélekedett: a kapcsolatokon egy Orbán–Pressman-találkozó sem segítene, „ezért semmi értelme nincs.”

David Pressman – a nyilvánosan elérhető adatok szerint – legutóbb csaknem egy éve tárgyalt a magyar kormány tagjaival: akkor Varga Judit igazságügyi és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert fogadta.

Volt egy tárgyalás Pintér Sándorral is 

Korrekció: cikkünkre reagálva az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége hívta fel a figyelmünket arra, hogy a nagykövet nemrég egyeztetett egy másik kormánytaggal is, vagyis volt a fentinél frissebb megbeszélés az érintettek közt.

David Pressman tavaly november 30-án találkozott Pintér Sándor belügyminiszterrel. Ennek a találkozónak valamiért kisebb volt akkor a sajtóvisszhangja, emiatt kerülte el a figyelmünket (holott korábban a nagykövetség Facebook-oldalán is beszámoltak róla).

„Megjegyezzük, hogy a nagykövet rendszeresen tárgyal magas rangú magyar tisztségviselőkkel” – tette hozzá a nagykövetség az Indexnek küldött e-mailben. 

Rovatok