Index Vakbarát Hírportál

Olaszország kész átvenni a vörös-tengeri katonai misszió irányítását

2024. január 27., szombat 06:40

Guido Crosetto szerint az Európai Uniónak nincs döntő súlya a világban, mindenki belefáradt már a háborúzásba, Róma viszont kész átvenni a jemeni húszik elleni katonai műveletek vezetését. A védelmi miniszter ezután ismét kitért a sorkatonaság visszavezetésére is.

Olaszország megfelelő képességgel bír, és készen áll a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajók védelmében tervezett katonai misszió vezetésére – írta az MTI Guido Crosetto olasz védelmi miniszter pénteki, a Corriere della Sera című napilapnak adott interjúja alapján. Hozzátette, hogy

a Nyugat egésze belefáradt az ukrajnai háborúba, és Olaszország csak a felkérésre vár.

Amint az európai és nemzetközi partnerek jelzést adnak, Róma kész vállalni a jemeni húszik támadásaival szembeni katonai misszió vezetését – mondta a miniszter, majd kiegészítette azzal, hogy „Róma számára nem jelent problémát az sem, ha a misszió francia parancsnokság alá kerül”.

A védelmi miniszter bírálta az Európai Uniót is

Crosetto a közel-keleti helyzettel kapcsolatban kifejtette, hogy az Európai Unió tagállamai 27 különböző külpolitikát képviselnek a Gázai övezetben éppúgy, ahogyan Libanon, Niger, Észak-Afrika vagy Koszovó esetében is.

Európának ezért nincsen döntő súlya a világban

– jegyezte meg.

„Ha az a kérdés, hogy belefáradtunk-e a háborúba, azt válaszolom, hogy mindenki belefáradt, ukránok, oroszok, franciák, németek, olaszok, de amíg Putyin nem fárad bele, sajnos a háború folytatódni fog, és rosszabbodik a helyzet” – jelentette ki Crosetto.

Elmondta továbbá, hogy Európában – Németország után – Olaszország Ukrajna második legnagyobb háborús finanszírozója. A vörös-tengeri misszió elindulásával azonban Rómának újra kell gondolnia a Kijevnek juttatott fegyveres segítség mértékét.

Guido Crosetto hangoztatta, hogy az európai országoknak arra is fel kell készülniük, hogy Donald Trump volt amerikai elnököt esetlegesen újraválasztják, ez pedig változást hozhat Washington háborús politikájában.

A sorkatonaságra is kitért

Guido Crosetto megemlítette Németország és Nagy-Britannia terveit a sorkatonai szolgálat visszavezetéséről, és hangsúlyozta, hogy akárhányszor felveti ezt a témát Olaszországban is, azzal vádolják, hogy az óvodáktól vagy az oktatástól akarja elvenni a pénzt.

Sokan úgy tesznek, mintha nem értenék, hogy védelem nélkül nem létezik szabad oktatás, szabad kereskedelem és szabadság sem

– mondta.

A védelmi miniszter bejelentette, hogy a következő hetekben törvényjavaslatot terjeszt elő egy tartalékos katonai erő létrehozásáról.

Rovatok