Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Unió 400 millió euróval támogatja Törökországot

2024. február 7., szerda 18:16

Törökország a 2023-as törökországi és szíriai földrengés helyreállítási munkálataiban kap segítséget. Ez a 400 millió eurós támogatás az eddigi legnagyobb összeg, amelyet egy tagjelölt állam az uniótól kaphatott.

Az Európai Bizottság 400 millió eurós (mintegy 152 milliárd forint) megállapodást ír alá Törökországgal az országot 2023 elején sújtó földrengés utáni helyreállítás támogatására – írja az MTI az Európai Bizottság szerdai közlése alapján.

Az infrastruktúra helyreállítását, az egészségügyet, az oktatást, valamint a víz- és szennyvízgazdálkodást támogatják az Európai Unió Szolidaritási Alapjából (EUSZA) az uniós bizottság szerint, emellett egy átmeneti szállás biztosítását is segíti az összeg. A török kormány a pénzből finanszírozhat kulturális örökség védelmét szolgáló intézkedéseket is.

Törökország számára egy összegben folyósítja a támogatást az Európai Bizottság, Ankarának a kifizetés napjától számítva 18 hónap áll rendelkezésére a támogatás felhasználására, amiről 6 hónappal ezután végrehajtási jelentést kell benyújtania.

A 400 millió eurós támogatás az eddigi legnagyobb pénzügyi hozzájárulás, amelyet az EU az EUSZA keretében a pénzügyi alap 2002-es létrehozása óta juttat egy tagjelölt országnak

– mondta Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztos a közlemény szerint. Az uniós biztos hozzátette, hogy a támogatás a Törökországnak szánt 1 milliárd eurós pénzügyi csomag része, amelyet az EU a 2023 márciusában rendezett nemzetközi adományozói konferenciáján jelentett be.

Több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét 2023 februárjának elején. Több mint ötezer ember életét követelte a természeti katasztrófa, huszonkétezer ember sebesült meg. Közel ötezer épület dőlt össze Törökországban, amelyekből közel nyolcezer túlélőt mentettek ki.

Az adományozók összesen 7 milliárd euró összegű támogatásra tettek ígéretet az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa által rendezett konferencián, a 2023-as törökországi és szíriai földrengés érintettjei számára.

Rovatok