Szergej Lavrov pénteken Törökországba utazik, hogy részt vegyen az éves diplomáciai fórumon Antalyában. Az orosz külügyminiszter Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Hakan Fidan külügyminiszterrel is találkozik majd.
A The Guardian kiemelte, a péntektől vasárnapig tartó fórumon az orosz–ukrán háború lesz a fő beszédtéma, bár Lavrov szombaton már visszatér Oroszországba.
Az Oroszország által két éve indított támadás kezdete óta több mint 270 embert öltek meg aknák és egyéb robbanószerkezetek – közölte Szerhij Reva, az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat aknamentesítési munkákat szervező részlegének vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.
Sajnos a háború nyomot hagy, és a polgári lakosság körében is szedtek áldozatokat aknák és más robbanószerkezetek
– fogalmazott a tisztségviselő az MTI beszámolója szerint. Hozzátette, a halálos áldozatok között 14 gyermek van, továbbá több mint hatszáz civil sérült meg.
A republikánus Brian Fitzpatrick arra készül, hogy megkerüli Mike Johnson házelnököt az Ukrajnának nyújtott segély elfogadtatásának érdekében – írja az RBC Ukraine.
Ez egy ritka szakítás lenne a képviselőház republikánus vezetésével, amely a jobboldal erős ellenállása miatt nem szavazza meg az Ukrajnának nyújtandó segélyt.
Valamit tennünk kell. Ez egzisztenciális, ez időérzékeny. (...) egyszerűen csak meg kell szereznünk nekik a pénzt
– mondta Fitzpatrick.
A képviselő újságíróknak nyilatkozva arról beszélt, hogy egy úgynevezett mentesítési petíciót készít elő, amelyet 218 aláírás összegyűjtése után a képviselőházban szavazásra bocsátana.
Egy ilyen petícióhoz azonban a republikánusok kis részének támogatására is szükség lenne, feltéve, hogy a képviselőházban a demokraták többségének aláírását is megkapja.
Ehhez a manőverhez időre is szükség van, összesen 30 napra, amíg a ház ülésezik a szavazatra bocsátás előtt.
Fitzpatrick közölte, hogy a petíció március elejére lesz kész, és világossá tette, hogy számít néhány republikánus aláírásra is.
A mentesítési kérelem, mint mondta, elsősorban nyomásgyakorlásra szolgál, hogy így sürgessék a republikánusokat a segély megszavazására.
A Republikánusok Ukrajnáért nevű csoport már a múlt héten hirdetéseket helyezett el a képviselőház 10 Ukrajna-párti republikánusának körzetében, és arra ösztönözte őket, hogy írják alá a mentesítési petíciót.
A szenátus elfogadott egy 95 milliárd dolláros törvényjavaslatot Izrael, Ukrajna és Tajvan számára, de Johnson világossá tette, hogy nem fogja megszavazni.
Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat csütörtök este közölte, hogy a pirotechnikai szakemberek megsemmisítettek egy féltonnás orosz légibombát Zaporizzsja megyében. A közlés szerint szerdán riasztották helybeliek a mentőszolgálatot, hogy az egyik település mellett, a szántóföldön robbanószerkezetet találtak.
Az állami készenléti szolgálat helyszínre kiérkezett szakemberei megállapították, hogy a szerkezet egy fel nem robbant FAB–500-as bomba. Eltávolítása nehézségbe ütközött, mivel a légibombában módosították a biztosítékot, ami lehetetlenné tette a szállítását. A kockázat miatt a légibombát ezért a helyszínen kellett felrobbantani – adta hírül az MTI.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!