Index Vakbarát Hírportál

Más országok is követhetik Amerikát a TikTok betiltásában

2024. március 19., kedd 15:27

Kanadában bejelentették, hogy felülvizsgálhatják a kínai techóriás jelentette potenciális nemzetbiztonsági veszélyeket, míg a Washingtonnal biztonsági kérdésekben általában együtt mozgó Egyesült Királyságban több kormánypárti képviselő is szigorúbb fellépést szeretne a TikTokkal szemben, amennyiben Amerikában végül betiltják az alkalmazást.

Amennyiben az amerikai szenátus megszavazza, majd Joe Biden elnök aláírja, az Egyesült Államok India és Afganisztán után a világon a harmadik állammá válhat, ami teljesen betiltja a kínai ByteDance által tulajdonolt közösségi oldalt, a TikTokot.

Az Egyesült Államokban a fiatalok mentális egészségére való negatív hatása mellett azzal érvelnek a leginkább e korcsoport által kedvelt applikáció betiltása mellett, hogy a képviselők szerint az nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel a többi közösségi médiaóriáshoz képest jóval több személyes adatot gyűjt be, amit továbbíthatnak az Amerika szerint vele ellenséges autoriter kínai kormánynak.

Utóbbi okból egyébként már több országban is részlegesen betiltották. Az Egyesült Államok 50 államának több mint a felében nem engedélyezik kormányzati telefonokon az applikáció letöltését, de rajtuk kívül még az Európai Unió intézményeiben dolgozóknak, az Egyesült Királyságban, nyolc további európai országban, Kanadában és Tajvanon is megtiltották az állami alkalmazottaknak, hogy a kormányzati telefonjukon használják az applikációt.

Ugyanakkor teljes betiltásra a fentebb említett, tálibok vezette Afganisztánon és a Kínával még továbbra is a határaikon vitázó Indián kívül eddig nem került sor. De ha az Egyesült Államok csatlakozik e listához, akkor utána egy másik ország is hasonló lépésre szánhatja el magát,

ugyanis az Egyesült Királyságban pár konzervatív képviselő szerint is követniük kellene Amerikát a TikTok tiltásában.

James Bethell, a brit parlamenti felsőház, a Lordok Házának egyik kormánypárti képviselője nemrég egy módosító javaslatot nyújtott be az alsóház által már elfogadott Adatvédelmi és digitális információs törvényjavaslathoz, ami többek között korlátozná a cégeket, hogy adatokat küldhessenek olyan országokba, mint Kína vagy Oroszország.

James Bethell a Politico brit kiadásának arról beszélt, a módosítója nem a kínai közösségi oldalt célozza, de hozzátette,

az a TikTok végét jelentené a jelenlegi formájában.

De nem Bethell az egyetlen, aki szerint a TikTokkal szemben erőteljesebben kéne fellépnie a Rishi Sunak vezette kormánynak. A Kínával szemben közismerten kritikus Dunan Smith arról beszélt a lapnak: ha a kormány már korábban megtiltotta, hogy kormányzati telefonokon használják az appot nemzetbiztonsági okok miatt, akkor miért nem tiltják be teljesen.

Tom Tugendhat biztonságért felelős miniszter még korábban megerősítette, hogy az Egyesült Királyság Nemzeti Kiberbiztonsági Központja vizsgálja a TikTokot, ugyanakkor ettől még nem biztos, hogy be is tiltanák.

A TikTok azzal védekezik, hogy az amerikai és európai felhasználóik adatait eleve az amerikai Texasban, Malajziában és Szingapúrban tárolják, de tavaly az adatokat elkezdték átvezetni Norvégiába és Írországba – ugyanakkor az appot betiltani akarók szerint ez még nem zárhatja ki, hogy kínai mérnökök is hozzáférhetnek az adatokhoz.

A britek egyelőre nem betiltani, hanem változtatni szeretnének a TikTokon

Ugyanakkor az adatvédelmi törvényhez módosítót benyújtó Bethell arról beszélt, célja nem a kínai közösségi oldal betiltása, hanem az adatkezelési politikájának a megváltoztatása, hogy azzal megszüntessék a nemzetbiztonsági aggályokat.

A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője az üggyel kapcsolatosan egy szűkszavú közleményt adott ki, amiben kijelentették, nem valószínű, hogy követnék az Egyesült Államokat, amennyiben betiltanák a TikTokot, de hozzátette, ha szükséges, a kormány nem hezitálna további lépéseket tenni a nemzetbiztonság védelme érdekében.

Ugyanakkor, mint arra a Politico felhívja a figyelmet, az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági kérdésekben általában követi az Egyesült Államokat, ráadásul azt sem lehet kizárni, hogy

Washington a betiltás esetén arra kérheti a legszorosabb hírszerző szövetségeseit, hogy ők is tegyenek így.

Az úgynevezett Five Eyes (magyarul Öt Szemek) hírszerző szövetségben az Egyesült Államokon kívül még négy másik angolszász ország, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Kanada és Új-Zéland vesz részt. Ezekben az országokban egyébként ugyanúgy betiltották a kormányzati telefonokon az app használatát – a kivételt Új-Zéland jelenti, ahol csak az amerikai képviselőház szavazása után jelentették be, hogy még március végéig így tesznek a legtöbb kormányzati telefonon.

Az amerikai lehetséges tiltás miatt egyébként az Egyesült Királyságon kívül még Ausztráliában és Kanadában is felvetették a kínai app teljes körű betiltását. Ausztráliában egy ellenzéki képviselő a TikTokot „rosszakaró cselekvőnek” és „komoly fenyegetésnek” nevezte az ausztrál nemzetbiztonsággal kapcsolatban, ezért mihamarabbi lépésre szólította fel a munkáspárti Anthony Albanese vezette szövetségi kormányt, míg Kanadában az iparért felelős miniszter jelentette be, hogy országa nemzetbiztonsági felülvizsgálatot indítottak a TikTokkal kapcsolatosan.

(Borítókép: TikTok-tartalomkészítők gyűlnek össze a Capitolium előtt, hogy kifejezzék ellenállásukat az alkalmazás lehetséges betiltása ellen, kiemelve a platform megélhetésükre és közösségeikre gyakorolt hatását, Washingtonban, az Egyesült Államokban 2023. március 22-én. Fotó: Nathan Posner / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok